A Duna Medical Center tulajdonosai nem tudnak arról, hogy a kormány megvásárolná-e most épülő kórházukat, ahol a jövőben angol betegeket is fogadnak majd a magyar orvosok. Az egészségügyi szakmát megjelenése óta izgalomban tartó Duna Medical Center (DMC) rohamtempóban építi 150 ágyasra tervezett, 6 műtővel, s 12 intenzív ággyal rendelkező kórházát, ahol többek között angol betegeket is ellátnak majd. Nagy-Britanniából egy angol ellátásszervező cég, az Operations Abroad Worldwide közvetítésével érkeznek majd Budapestre a gyógyulni vágyók. A cég igazgatója, Ruth H. Taylor lapunk kérdésére elmondta, a mindenkire kiterjedő, állami egészségügyi rendszer nehezen bír a betegforgalommal, hihetetlen hosszúra nyúltak az angliai várólisták. S mivel a jogszabályok lehetővé teszik, az állampolgárok más országban is igénybe vehetnek orvosi szolgáltatásokat. Ami a jövőbeni működés mikéntjét illeti, az angol betegeknek előfinanszírozniuk kell a Magyarországon igénybe vett orvosi ellátást, amelynek költségeit utólag számolhatják el az angol állami egészségbiztosítóval (National Health Service; NHS), amely az adott beavatkozás kinti árát téríti meg.
Kérdezz az egészségről! – Ask about health! Tipikus válaszok – Typical answersPositive answersNegative answersBetegségek és tünetek – Illnesses and symptomsFertőző betegségek – Infectious diseasesNéhány jól ismert (well-known) fertőző betegségHogyan védekezz a fertőző betegségek ellen? – Protect yourself! További információk betegségekről Kérdezz az egészségről! – Ask about health! How do you feel today? How are you? How are you feeling? Are you okay? What's the matter? How is everything with your health? Are you feeling better? (Figyelem: a "How are you doing? " inkább arra vonatkozik, mi történt veled ma, hogy megy a napod) Ezek a kérdések egyben természetesen lelkiállapotra vagy mentális állapotra is vonatkozhatnak, a fizikai mellett (physical, emotional and mental state). Az egészség érzékeny téma (touchy subject), így ha a megkérdezett szeretné kerülni a témát, ne erőltesd (don't go after it)! Ha nem ismered jól, aki téged kérdez az egészségedről, inkább ne menj bele a részletekbe (don't go into details).