Előfordul, hogy a burok még a vajúdás megkezdése előtt, fájástevékenység nélkül megreped. A távozó magzatvíz mennyisége függ attól, hogy a burok hol repedt meg, illetve a baba elhelyezkedésétől. Ennek függvényében a magzatvíz lassan szivárog, vagy erős sugárban elfolyik. A szülés, születés módjai A lakások egy részében, jellemzően a távfűtött panellakásokban, a túlfűtöttség következtében a levegő páratartalma lecsökken, a meleg, száraz levegőtől a légutak kiszáradhatnak, köhögés léphet fel. Bővebben A szülés, születés módjai A szivárgó magzatvizet az különbözteti meg a vizelettől, hogy nem visszatartható, szaga édeskés, ellentétben a vizelet ammónia szagával, színe pedig normális esetben áttetsző, tiszta, esetleg halvány szalmasárga. Ha a magzatvíz zavaros, zöldes színű, azonnal telefonáljon orvosának, mert fennáll a szövődmények veszélye. Ha folyamatos szivárgást tapasztal, az is megkülönbözteti a magzatvizet a vizelettől, hogy függőleges helyzetben a szivárgás abbamarad, mivel a baba feje, mint egy dugó, útját állja annak.
Az újszülöttek és az anya ellátásáról, az elletõrõl és az elletõ kutricáról, valamint a vemhes koca ellésre való felkészítésérõl a korábbiakban már volt szó. A wellfare jegyében kialakított technológiákban a koca spontán, gyorsan és komplikációmentesen ellik és nevel. Minden életképes malacra szükségünk van, a 20-30%-os (esetleg nagyobb) perinatális veszteségek lényegesen csökkenthetõk. Néhány gondolat az ellés indukálásáról (szinkronizálásáról): PGF2 analógokkal (enzaprost, dinolitic) történik, a vemhesség 113. -114. napján. Elõnye, hogy kiküszöböli a túlhordást, rövidíti az ellés idejét, csökken a holtellések száma. Napszakra kevésbé tudunk vele hatást gyakorolni, a jellemzõen késõ délutáni – éjszakai ellések aránya azonban kissé mérsékelhetõ. Dr. Gács Pál
Stroke: már a gyerekeket is fenyegetheti! Mivel a csecsemő- és gyermekkori stroke rendkívül ritkának gondolt betegség volt, eddig nem volt róla pontos kezelési útmutató. Az Amerikai Szív és Stroke Szövetség a közelmúltban első ízben állított össze egy ilyen dokumentumot. 2008. 08. 22 12:47WEBbeteg A legújabb, mélyreható tanulmányok rávilágítottak, hogy a betegség, noha még nem közismert, de sokkal gyakoribb, mint eddig gondolták. A betegséget mindeddig ritkán diagnosztizálták, ám a korszerű vizsgálati eszközök (pl. MRI) segítségével fény derült rá, hogy évente 100 000 gyerekből tíznek van esélye, hogy stroke-ot kap. A stroke gyermekkorban jellemzően vérzéses, jóval kisebb arányban érelzáródásos (isémiás) eredetű, mint felnőtteknél. Az első év a legveszélyesebb A gyermekkori stroke-nál az esetek 50 százalékánál még annak bekövetkezte előtt felismerhető 1-2 rizikófaktor. Az első életév a legveszélyeztetettebb a betegség kialakulásának szempontjából, ebből is az első két hónap a legkritikusabb.
Az anyánál szapora szívverés, hőemelkedés, láz észlelhető, a has, a méh nyomásérzékennyé válik, akár a véráramba is juthatnak kórokozók, így szepszis alakulhat ki, melynek hatására a keringés is összeomolhat. A magzat tachycard lehet (szapora szívdobogás észlelhető), fertőződhet. Az idő előtti burokrepedés egyéb oka Az idő előtti burokrepedés oka lehet még húgyúti fertőzés is. Vannak olyan esetek, amikor a burok alsó pólusának védelme hiányzik. Az is idő előtti burokrepedéshez vezethet, ha túl sok a magzatvíz mennyisége (polyhydraminon), illetve ha megindul idő előtt a fájástevékenység. Egyes beavatkozások, például a chordocentesis, az amniocentesis is hajlamosíthat a kialakulására. Az idő előtti burokrepedés kiváltó oka lehet még a méhnyakon végzett műtéti beavatkozás, táplálkozási elégtelenség, nyomelem-hiány. Kötőszöveti betegség, közösülés a spema proteolyticus (fehérjeemésztő) hatása miatt szintén vezethet ide. Időjárási tényezők is okozhatják az idő előtti burokrepedést, frontok esetén gyakoribb az idő előtti burokrepedés.
Nyákdugó eltávozása - A terhesség alatt a nyákdugó, egy vastag, kocsonyás-zselés állagú anyag, zárja el a méhszájat a külvilágtól, hogy meggátolja a baktériumok méhbe való bejutását. A méhnyak vékonyodásával és tágulásával a nyákdugó általában véres váladék formájában távozik. Mennyisége változó, színe az áttetszőtől, a vérrel színezett nyákig változhat. Első szülésnél ez megtörténhet napokkal, sőt, egy-két héttel is szülés előtt, többedik terhességeknél rendszerint a nyákdugó távozását követően 24 órán belül megkezdődik a vajúdás. Fészekrakó ösztön - A takarítással, mosással, rendezgetéssel járó fészekrakó ösztön akár hónapokkal a szülés előtt kezdetét veheti, ám a szülést megelőzően a kismama sokkal energikusabb, a pakolási vágy sokkal erősebb. A koraszülés okai és a koraszülésre hajlamosító tényezőkFogyás, hasmenés - A szülés idejének közeledtével sokan akár egy-két kilót is fogynak, illetve a széklet lazábbá válását tapasztalják. A vajúdás kezdete Magzatburok repedés - A magzatburok egy folyadékkal teli membrán, mely kipárnázza a babát a méhben.
A legtöbb halálozás életük első két hetében történek. A komplikációk leküzdése egyre több esetben jár teljes sikerrel, ez azonban sokszor hónapokat vesz igénybe. A koraszülött intenzív osztály feladata, hogy "művi anyaméhet" biztosítson az apróságoknak, ahol bepótolhatják a normál esetben az anyaméhben zajló növekedés és fejlődés utolsó heteit. A még éretlen szervek működése is sokszor támogatásra szorul. Koraszülött mentésre akkor van szükség, ha a kicsik olyan helyen látják meg a napvilágot, ahol nincs perinatális intenzív centrum. Ilyenkor speciálisan felszerelt mentőautóban, lényegében egy mozgó intenzív-kórteremben, illetve az abban lévő transzportinkubátorban szállítják őket a legközelebbi koraszülött osztályra. Magyarországon a 2002-ben alakult Magyar Koraszülött Mentő Közalapítvány fogja össze a koraszülöttek mentésére létrejött alapítványokat és szervezeteket. A már korábban létrejött alapítványok összefogásával az egész ország területén megvalósulhatott az állandó ügyelet, a napi 24 órás koraszülött mentési készenlét és ezzel a nagyobb hatékonyság.