2017-ben pedig elindult első saját tévéműsoruk az Aradi-Varga Show, mely 2019. májusa óta minden héten ott van a legnézettebb tévé műsorok között. Munkájuk elismeréseként mindketten megkapták a magyar humoristák két legrangosabb díját, a Bonbon-díjat és a Karinthy-gyűrűt. ***Kérjük olvassák el figyelmesen a Mézesvölgyi Nyár Általános Szerződési Feltételeit, itt:
Kiss Ádám bemutatja: Nyerő Város! Szolnok, Dombóvár, Kiskőrős, Hódmezővásárhely… mi a közös bennük? Elsősorban az, hogy ezekre a helyszínekre érkezik Kiss Ádám az önálló estjével, és vele tart hű társa és előzenekara, Elek Péter. 5 nap, sok város, rengeteg feladat. Vajon ki lesz a nyerő a párosból? Több tízezer poén, több százezer kilométer, több millió néző. videók Újabb önálló estek érkeztek! A legújabb Comedy Club epizódok már elérhetőek a kínálatban! Pottyondy Edina videói Pottyondy Edina videói elérhetőek a DumaTV kínálatában, egy helyen, megszakítások nélkül! Katalin Show Edinával Az első rész már elérhető a DumaTV-n! lejátszás KAP on the Road Hadházi László után most Kovács András Péter útjait követhetjük nyomon. Az összes rész elérhető a DumaTV-n! Mélynyomó Endi és Pali road-nak állnak. Mélygarázs Endi és Pali ebben a sorozatban taxisofőrnek állnak, hogy az utasok kedvét borzolják. A főszerepben Kovács András Péter és Janklovics Péter. Duma Aktuál A műsor az elmúlt hónap történéseit dolgozza fel havi rendszerességgel, közélet, politika, súlytalan bulvár események, művészet és kultúra, több, mint egy órában.
30 2017-03-06 Néri Szt Fülöp Katolikus Ált. Isk., Budapest 2017-03-04 2017-03-02 TiszapArt Mozi, Szolnok 2017-02-18 FIumei úti sírkert, Budapest 09. 45. Séta a Kerepesi temetőben, a Nemzeti Pantheonban (székesfehérvári csoport) 2017-02-17 Országos Idegennyelvű Könyvtár, Budapest 2017-02-11 100. Széchenyi-bál, Pesti Vigadó 22. 00 Széchenyi István gróf – a pálinkáról (rövid összeállítás) 2017-02-08 Ward Mária Gimnázium, Budapest 2017-02-01 Szemere Bertalan Általános Iskola és Gimnázium, Budapest 2017-01-26 Művészetek Háza, Pilisvörösvár 18. 30. "Bár ilyenek lennénk mi"– Ünnepi összeállítás a magyar kultúra napján Török Mátéval (Misztrál) 2017-01-25 2017-01-20 Duna Palota, Budapest Gála A magyar kultúra napja alkalmából (közreműködés) 2017-01-19 "... mindannyiunk atyja" – Arany János tanár úr – Részletek az önálló estből 2017-01-17 SZIG, Budapest 2016-12-18 Budapest Bem6 A várakozás zsoltára – adventi műsor a Misztrál együttessel közösen 2016-12-17 Rásonysápberencs 2016-12-14 Csuka Zoltán Városi Könyvtár, Érd 2016-12-08 14.
– önálló műsor 2020-08-13 Közös műsor Heinczinger Mikával 2020-08-01 Káptalanfüred 2020-06-04 Szentistván – a járvány miatt elmaradt 2020-04-23 Józsa Judit Galéria, Budapest – a járvány miatt áttéve szeptemberre A kötészet napja 2020-04-17 Budapest – a járvány miatt áttéve októberre Költészet napi gála (közreműködés) 2020-04-16 Szár – a járvány miatt elmaradt 2020-03-28 Budapest – a járvány miatt áttéve őszre 16.
HUMORISTA RENDELÉS RENDEZVÉNYRE, Stand Up Comedy Fellépők, Műsorrendelés rendezvényre humoristák.