Ez úgy 17000 és 22000 forint körüli összeget kóstál. A második a sorban a Kötelező biztosítás. A kötelező biztosítás rendkívül fontos, mert ha ez nincs meg, akkor nem közlekedhetünk vagy, ha mégis megtennénk, akkor megbüntetnek minket. A felelősség azt az embert terheli, aki megvette a kocsit, tehát az új tulajdonosnak kell megkötnie a kötelezőt. A harmadik a vagyonszerzési illeték. Mivel bejött egy új szabály, amit megtalálhatunk 2015-ben is, azt mondja ki, hogy nem a motor hengerűrtartalmától, hanem a kocsi teljesítményétől és korától függ a fizetendő összeg. A negyedik, ami következik az a forgalmi engedély. Ezt az okmányirodában tudjuk elintézni ez is egy nagyon fontos papír. Összesen 6000 forintot kell fizetnünk, ha az eladó forgalmi engedélyét le akarjuk adni az okmányirodában és egy újat szeretné utolsó a sorban pedig a gépjármű törzskönyv áll. A mostani törzskönyvet be kell adnunk, hogy megkapjuk a frisset, de ez is 6000 forintra rúg. Azt tudniuk kell, hogy egy autó megvételekor nem csak azzal kell számolni, hogy a kocsi árát kifizessük, hanem azzal is, hogy ezeket az okmányokat mindenképpen el kell majd intéznünk.
Amikor tulajdon szerzésről van szó, akkor a gépjármű átírás a hatályban lévő jogszabályok szerint 5 tételből fog állni 2015 és 2016 évben. Kötelező biztosítás megléte, gépjármű eredetiségvizsgálata, vagyonszerzési illeték megfizetése, új forgalmi engedély díja, törzskönyv díja. Tehát ezekről van most szó. A külföldről bejött személyautók, azaz amiket behoztak 2015. január 1. után, valamint a motorok és kishaszongépjárművek és pótkocsik után is hazai vagyonszerzési illetéket kell majd letenni. A helyzet az, hogy 15 napon belül meg kell történnie az átírásnak, mert ezt szabály foglalja magában. Itt 15 naptári napról van szó, nem pedig 15 munkanapról ezt nagyon fontos észben tartani. Ha nem tartjuk be a határidőt akkor az bizony bírsággal jáGOSZTOM másokkal is a Facebook-on! Mindezt mélyrehatóan meg kell vizsgálni. Az első a sorban az eredetiségvizsgálat lesz. Még az adásvételi szerződés előtt le kell bonyolítani az eredetiségvizsgálatot, hogy ne legyenek kételyek a vásárolni kívánt járművel kapcsolatban.
Süti ("cookie") Információ Weboldalunkon "cookie"-kat (továbbiakban "süti") alkalmazunk. Ezek olyan fájlok, melyek információt tárolnak webes böngészőjében. Ehhez az Ön hozzájárulása szükséges. A "sütiket" az elektronikus hírközlésről szóló 2003. évi C. törvény, az elektronikus kereskedelmi szolgáltatások, az információs társadalommal összefüggő szolgáltatások egyes kérdéseiről szóló 2001. évi CVIII. törvény, valamint az Európai Unió előírásainak megfelelően haszná weblapoknak, melyek az Európai Unió országain belül működnek, a "sütik" használatához, és ezeknek a felhasználó számítógépén vagy egyéb eszközén történő tárolásához a felhasználók hozzájárulását kell kérniük. 1. "Sütik" használatának szabályzata Ez a szabályzat a domain név weboldal "sütijeire" vonatkozik. 2. Mik azok a "sütik"? A "sütik" olyan kisméretű fájlok, melyek betűket és számokat tartalmaznak. A "süti" a webszerver és a felhasználó böngészője közötti információcsere eszköze. Ezek az adatfájlok nem futtathatók, nem tartalmaznak kémprogramokat és vírusokat, továbbá nem férhetnek hozzá a felhasználók merevlemez-tartalmához.
Előfordulhat azonban, hogy más szándékkal (rosszindulattal) rejtenek el információkat a "sütiben", így azok spyware-ként működhetnek. Emiatt a víruskereső és –irtó programok a "sütiket" folyamatosan törlésre ítélhetik. Mivel az internet böngészésre használt eszköz és a webszerverek folyamatosan kommunikálnak, tehát oda-vissza küldik az adatokat, ezért ha egy támadó (hekker) beavatkozik a folyamatba, kinyerheti a "sütik" által tárolt információkat. Ennek egyik oka lehet például a nem megfelelő módon titkosított internet (WiFi) beállítás. Ezt a rést kihasználva adatokat nyerhetnek ki a "sütikből". 8. A "sütik" kezelése, törlése A "sütiket" a használt böngészőprogramokban lehet törölni vagy letiltani. A böngészők alapértelmezett módon engedélyezik a "sütik" elhelyezését. Ezt a böngésző beállításainál lehet letiltani, valamint a meglévőket törölni. Mindemellett beállítható az is, hogy a böngésző értesítést küldjön a felhasználónak, amikor "sütit" küld az eszközre. Fontos hangsúlyozni azonban, hogy ezen fájlok letiltása vagy korlátozása rontja a böngészési élményt, valamint hiba jelentkezhet a weboldal funkciójában is.
A tulajdonjog-változást az okmányiroda nyilvántartásba veszi, melyről törzskönyvet állít ki, ha a kérelem, és a csatolt, illetve bemutatott okiratokban foglaltak megfelelnek a jogszabályban előírtaknak. A nyilvántartásban nem szereplő a bejelentést elmulasztó korábbi tulajdonos(ok) tulajdonjogát az okmányiroda a törzskönyv kiállítása nélkül jegyzi be a nyilvántartásba. A jármű tulajdonjogával kapcsolatos kérelemre induló eljárásokban a kérelmet - néhány kivételtől eltekintve - a kormányzati portálon () keresztül elektronikus úton is elő lehet terjeszteni. Az okmányiroda a nyilvántartásba vétellel egyidejűleg nem állít ki forgalmi engedélyt, ha a kérelmező nem tudja igazolni 1. a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítás meglétét, vagy 2. a jármű műszaki alkalmasságát. Ebben az esetben a bemutatott forgalmi engedély "Hivatalos feljegyzések" rovatában ezt jelölni kell, és az ügyfelet hiánypótlásra kell felszólítani Időpontfoglaláshoz keressen bennünket az alábbi elérhetőségeinken: Időpont egyeztetés
Ha autót, motorkerékpárt szeretnénk vásárolni, akkor mindenképpen bele kell kalkulálni, hogy a tulajdonjog megszerzéséhez illeték megfizetésére vagyunk kötelezve. Ez új vagy használtautó esetében is igaz. Ugyanaz az előírás vonatkozik az itthon vásárolt autókra és a külföldről behozott autókra. Tehát a várható költségekbe a vagyonszerzési illetéket is bele kell kalkulálni. Az illeték megfizetése még átírás előtt meg kell, hogy történjen, ami a területileg illetékes kormányablaknál intézhető. Az illeték kiszámítása több tényezőtől is függ. Az illeték megállapításánál szükséges a gépjármű teljesítménye, valamint a kora. A tapasztalat az, hogy kb. 20. 000 Ft a legkisebb összeg, amivel számolnunk kell, de ettől inkább többel kalkuláljunk, akkor nem érhet bennünket meglepetés. Ezt az adónemet, mert nevezhetjük nyugodtan annak, 2014-től kell a használtautót vásárlónak is fizetnie. Ezzel a feketekereskedelmet szeretné az állam megszüntetni, vagy legalább visszaszorítani. Ez azonban nemcsak a feketepiacot érinti, hanem a tisztességesen dolgozó kereskedőknek és a magánszemélyeknek is plusz kiadást jelent.
Megváltozott a vagyonszerzési illeték. gépjármű, átírás, illeték 159 2011. november 23., 11:50 Későbbi átírás honda, civic, átírás 2011. október 26., 11:50 Bejelentési kötelezettség késedelmes teljesítése átírás, bejelentés, autó vásárlás 2011. szeptember 23., 10:24 Nem írtam át az autót mabisz, biztosítás, átírás 2011. szeptember 14., 12:07 Átíratlan autót vennék Ha megveszem, átírják-e így az én nevemre, és ha igen, származik-e többletköltségem, vagy hátrányom az előző tulajdonos hanyagságából? átírás, szerződés, adásvétel 2011. május 9., 18:25 Bonusz átírása biztosítás, bónusz, átírás 2011. február 2., 16:37 Öröklés – átírás öröklés, átírás, suzuki 2010. augusztus 11., 13:23 Átírási nyomtatványok beszerzése átírás, nyomtatvány, üzembentartó, okmányiroda 2010. július 14., 14:14 Adásvétel után nem átírt autó adás-vétel, átírás, szerződés 2010. június 4., 11:06
3. Mire használhatók a "sütik"? A "sütik" által küldött információk segítségével az internetböngészők könnyebben felismerhetők, így a felhasználók releváns és "személyre szabott" tartalmat kapnak. A cookie-k kényelmesebbé teszik a böngészést, értve ez alatt az online adatbiztonsággal kapcsolatos igényeket és a releváns reklámokat. A "sütik" segítségével a weboldalak üzemeltetői névtelen (anonim) statisztikákat is készíthetnek az oldallátogatók szokásairól. Ezek felhasználásával az oldal szerkesztői még jobban személyre tudják szabni az oldal kinézetét és tartalmát. 4. Milyen "sütikkel" találkozhat? A weboldalak kétféle sütit használhatnak: - Ideiglenes "sütik", melyek addig maradnak eszközén, amíg el nem hagyja weboldalt. - Állandó "sütik", melyek webes keresőjének beállításától függően hosszabb ideig, vagy egészen addig az eszközén maradnak, amíg azokat Ön nem törli. - Harmadik féltől származó "sütik", melyeket harmadik fél helyez el az Ön böngészőjében (pl. Google Analitika). Ezek abban az esetben kerülnek a böngészőjében elhelyezésre, ha a meglátogatott weboldal használja a harmadik fél által nyújtott szolgáltatásokat.