A diákok által kitöltött kérdőív tanúsága szerint a gyerekek kivétel nélkül tisztában vannak az egészséges táplálkozás fontosságával, sőt annak fő ismérveit is felsorolják. Itt is egyértelműen látszik, hogy helyes ismeretek önmagukban vezetnek magatartásváltozáshoz. Eredmények eléréshez nagyon fontos a környezeti feltételek kedvező változása is. Az életkori sajátosságok figyelembevételével az energia egyensúly megőrzésében a hangsúlyt egyértelműen a sportolás, a fizikai aktivitás növelésére kell helyezni, mert az könnyebben megvalósítható, talán könnyebb a gyerekek bevonása, motiválása, azonnali élményt, sikereket tud biztosítani és önmagában csökkenti (ha nem is A projekt az Európai Unió támogatásával, az Európai Szociális Alap társfinanszírozásával valósul meg. teljes mértékben küszöböli ki) amúgy kedvezőtlen táplálkozási szokások következményeit is. KÁROS SZENVEDÉLYEK Nagyon magas az iskola tanulói között a dohányzók aránya, a lányok 25, míg a fiúk 40%-a dohányzik! A megkérdezett tanárok véleménye szerit a dohányzással kapcsolatos szabályokat az iskolában általánosan közepesen (3, 28), míg a tanárok részéről jól (4, 14) betartják.
Bár a város lakosságának öregedési indexe (kicsivel 70% felett) alacsonyabb mind az országos (100%), mind a megyei átlagnál (85%), összességében jellemező az elöregedés. A folyamatot egyaránt erősíti a születések számának csökkenése, valamint az, hogy az A projekt az Európai Unió támogatásával, az Európai Szociális Alap társfinanszírozásával valósul meg. elvándorlás is elsősorban a fiatalabb korosztályokra jellemző, ami tovább csökkenti mind a fiatalabb generációk számát, arányát, mind pedig a születendő gyermekek számát. A térségben jelentős roma közösség él. A romák száma a 2001-es népszámlálás alapján 5, 7%, de becslések szerint ténylegesen meghaladja a népességének 25%-át. A roma lakosságon nagy számban találhatóak halmozottan hátrányos helyzetű családok, gyerekek. A kistérségben a 100 000 főre jutó összes halálozások száma 23%-kal magasabb az országos átlagnál, de felülmúlja a regionális és megyei átlagot is. A kistérségben kevés foglalkoztató van jelen, közülük az önkormányzat számít a legnagyobbnak.
Az iskolavédőnők a tanév elején elmennek az osztályfőnöki órákra, szülői értekezletekre, ezeken kapnak tájékoztatást a diákok, illetve a szülők az adott tanév teendőiről, az oltásokról, a különböző vizsgálatokról, illetve a rendezvényekről. A védőnő feladata az elsősegélynyújtás is, ennek helye az iskolai orvosi rendelő. Jelen van a szakember az iskolai ünnepeken, a sportnapokon. Ezen felül részt vesz különböző megelőző foglalkozások, tájékoztatók szervezésében, így például a környezet-egészségügy, balesetvédelem, egészségnevelés és pályaválasztási tanácsadás témájában. (WEBBeteg-Tóth András, újságíró)
2, illetve a pedagógusok, egészségügyi szolgálat, diákok és szülők kompetenciáin. A beazonosított problémák egy része elvégzendő feladatként jelenik meg a "Éves Cselekvési Terv"-ben, mert a probléma megoldáshoz a TÁMOP-6. segítségével sikerül módszert és forrást is hozzá rendelni. A problémák csoportosítására használt módszerek közül az Egészségfejlesztési Terv-ben azt a mátrixot használjuk, ahol a problémák a megoldásukhoz szükséges kompetenciák és források alapján 4 kvadránsba kerülnek elhelyezésre. Kis forrásigényű és helyi szinten jól kezelhető problémák, II. Helyi szinten jól kezelhető problémák, amennyiben a forrásigény kielégíthető, III. Kis forrásigényű, de helyi szinten nem, vagy rosszul kezelhető problémák, IV. Nagy forrásigényű és helyi szinten rosszul kezelhető problémák). Az I-II. viszonylag könnyen, a III-IV. blokkban lévők nehezen kezelhetők. Vastagon szedve azok a problémák, melyekre a 2011-es Cselekvési terv a TÁMOP-6. elnyert támogatás segítségével reagál. I. Kis forrásigényű és helyi szinten jól kezelhető problémák (van helyben kompetencia és forrás – jól kezelhető) • A diákok egészséggel, egészséges életmóddal kapcsolatos ismeretei különösen az alábbi területeken boldog biztonságos párkapcsolatok, (pl.
A pedagógusok kötődése az iskolához, mint munkahelyhez, meglehetősen erős, aminek egyik indoka, hogy a tanári karban több olyan tanár is van, aki az iskola régi diákjaként került, jött vissza tanítani. Sajátos családias hangulatot eredményez részben a tanári kar viszonylag kis létszáma, részben az egykori tanárok és egykori diákjaik immáron munkatársi együttműködése. A válaszadók szerint az iskola nyitott a tanárok új A projekt az Európai Unió támogatásával, az Európai Szociális Alap társfinanszírozásával valósul meg. kezdeményezéseire (4), és támogatja a tanárok szakmai fejlődését (3, 71). Az iskola munkahelyi légkörét pozitívnak, ösztönzőnek tartják. A nem pedagógus munkatársak szakmai fejlődésének támogatását is jónak értékelték a válaszadók (4), bár ezt a kérdést sokan (közel 60%) nem tudta megítélni. A diákok-pedagógusok viszonylatában egyfajta asszimetriát mutatnak a válaszok. Míg a válaszadók jónak minősítette a diákok partnerként való kezelését (3, 71), addig közepesnél gyengébbnek ítélték meg a diákok tiszteletét a tanárok iránt (2, 85).
Iskolai büfé Debrecenben 2013 januárja óta az önkormányzat által létrehozott Debreceni Intézményműködtető Központ irányítása alá tartozik az iskolai büfék bérbeadása és üzemeltetése, a kínálat meghatározásában természetesen ajánlásokat fogalmazhat meg a szülői munkaközösség és az iskolavezetés is - tudtuk meg Soltész Judittól, a Debreceni Hunyadi János Általános Iskola igazgatójától. Mi mindent megteszünk azért, hogy a chips-en és a szénsavas üdítőn kívül legyen müzli, gyümölcslé vagy ásványvíz, illetve zöldségekkel teli szendvics is a kínálatban. Néhány éve működik a budapesti Gundel Károly Vendéglátóipari és Idegenforgalmi Szakképző Iskolában egy úgynevezett Zöld büfé, ahol a hagyományos kínálat mellett megtalálhatóak egészséges ételek, nem hiányoznak a szendvicsből a zöldségek, minden nap van friss gyümölcs, ásványvíz és gyümölcslé is vásárolható. A büfé bérbeadásánál azt kértük a szolgáltatótól, hogy minimum a kínálat fele legyen ilyen termékekből összeállítva. Mint kiderült, van igény ezekre a termékekre.
Van iskola rádió és honlap – mind kettő jól használható az egészségfejlesztéshez, a diákok Saját gyengeségeink • • • • Felszerelésében hiányos és elavult, állagában felújításra szoruló udvar Egészségfejlesztési oktatási anyagok (könyvek, filmek) korlátosan állnak rendelkezésére. Nincs az iskolában étkező. Az iskola egészségügyi szolgálatnak nincs az iskolában állandó helyisége, így a diákok szükség esetén heti két fogadó órán kívül nem tudják elérni a védőnőket. Az egészség-célok nem kellő hangsúllyal jelennek meg a Pedagógiai Programban és a tantestületi üléseken. A diákok egészséggel, egészséges életmóddal kapcsolatos ismeretei különösen az alábbi területeken (pl. szerelem, boldog és biztonságos párkapcsolatok, lelki tényezők, táplálkozási problémák) hiányosak, a meglévők pedig felszínesek, valamint pontosításra szorulnak. Nem elegendő a tanórai keretek között kötelezően előírt egészségnevelésre fordítható időkeret. Lényegesen kevesebb diák él az iskolai étkezés lehetőségével, mint amire az iskolának kapacitása van.
2. modul rész címe/neve: Az egészséges életmód A modul célja Egészséges életmód feltételeinek megismerése és kialakítása. Egészségmegőrzés és betegségmegelőzés igényének kialakítása és fontosságának ismertetése. A modul feladata Nyújtson segítséget a tanulóknak abban, hogy helyesen értelmezzék azt a kijelentést, hogy az egészség megőrzése egyéni cselekedetektől és választásoktól függ. Ismertesse meg a tanulókkal az egészségi állapot szempontjából fontos viselkedésmódokat, szokásokat, és az ezeket befolyásoló tényezőket. Tevékenység/ téma/program Eszközök Humánerőforrás Időtartam Előadás a fiatalkori betegségekről, megelőzéséről, a táplálék szervezetbe kerüléséről 1. Iskolaorvos előadása Természetes alapanyagokból készített müzli és joghurt kóstolása Az előadó által Konyhai Előadó pedagógusok 1 óra 2. Dietetikus előadása Betegségek Az előadó által Előadó pedagógusok 1 óra megelőzésére irányuló helyes táplálkozás szokásainak kialakítása, veszélyforrások kiküszöbölése Power Point bemutató Laptop, projektor Konyhai 3.
Az eredmény mögött nem csak helyi sajátosságok lehetnek, hanem általánosan is igaz, hogy a szülőknek az iskolával való kapcsolata élőbb és aktívabb az általános iskolában, ott is inkább az alsó tagozatban. A középfokú oktatási intézményekben, különösen a szakképzésben részt vevő tanulók szülei már sokkal kevésbé tartják fontosnak a gyakori, rendszeres kapcsolattartást. A tanárok számítanak a szülők segítségére, programokban való részvételükre, folyamatos tájékoztatást és meghívást kapnak a megfelelő iskolai rendezvényekre (3, 83). A válaszokból kirajzolódó kép, hogy - az iskola megfelelő mértékben vonja be a szülőket az iskolai fejlesztések, változtatási tervekről szóló megbeszélésekbe (4) a szülők csak közepes mértékben értékelik (3, 25) illetve igénylik (3, 4) az iskola egészségnevelő szerepét. minimális mértékben szervez az iskola olyan programokat, melynek célja bevonni a szülőket az iskolai egészségfejlesztési (2) és szabadidős (3, 2) tevékenységébe gyakorlatilag egyáltalán nem kerülnek a szülők bevonásra az iskola sportéletbe (1, 6) A diákok-diákok viszonylatában közepesnek értékelik a tanárok a jó tanulók gyengébb képességű társaik iránti segítőkészségét (3, 57).
Fogyasztható mértékkel zsíros étel is, időben nem estére, és legyen időnk ledolgozni a sok zsírt, cukrot. Rendszeres evés, gyümölcs és zöldségfogyasztás, alkohol, drog, cigarettamentes élet, a stressz kerülése, rendszeres mozgás Bárki élhet egészséges életmódot, aki csak akar. Sok sportolás szükséges hozzá valamint a káros szenvedélyek mellőzése, pl. : cigaretta, alkohol Ha valaki egészségesen táplálkozik, eleget mozog és káros szenvedélyektől mentes Sokat sportolunk, mozgunk, egészségesen táplálkozunk Az egészséges életmód a dohányzás, drogozás, alkoholizálás nélküli életmód Egészségesen táplálkozzunk, ne szemeteljünk a környzetünket, és, hogy sportoljunk A projekt az Európai Unió támogatásával, az Európai Szociális Alap társfinanszírozásával valósul meg. Napi sportolást, rendes étkezést Az egészséges táplálkozás, vitamindús, bio ételek, rendszeres mozgás, sporttevékenységek sok alvás Egészséges táplálkozás, sok mozgás, a testi-lelki egyensúly megtartása. Egészséges táplálkozás, sok testmozgás, káros függőségek mellőzése, sok gyümölcs és zöldség fogyasztása 3.