2017-06-03 14:38 Bajnokok Ligája Jön a meccs, amire mindenki várt: Történelmet írna a Real a BL-döntőben A Real Madrid történelmi címvédésre készül szombaton, míg a Juventus a Bajnokok Ligája cardiffi fináléját követően a futballtörténelem nyolcadik triplázó klubja lehet. 2017-06-03 05:03
Sport A Real Madrid fantasztikus futballt hozó első és meglepően egyoldalú második félidő után 4–1-re legyőzte a Juventust a Bajnokok Ligája 2017-es döntőjében, ezzel Cardiffban megnyerte a klub történetének 12. BEK/BL-trófeáját. A spanyol csapat ezzel olyat vitt véghez, ami a BL-ben (azaz 1992 óta) még egy csapatnak sem sikerült, egymást követő két évben emelhette magasba a legrangosabb klubtrófeát. A döntő legfontosabb, legérdekesebb képeivel tekintünk vissza az összecsapásra. 1. Ahogy arra számítani lehetett, a közlekedés és szálláshelyzet szempontjából Cardiff nem volt éppen tökéletes választás a BL-döntő helyszínének. A mintegy 200 000, a hétvégén Cardiffba érkező szurkoló és turista jelentős része Londonon keresztül utazott a walesi fővárosba, és azon belül is népszerűek voltak a Paddington Stationről induló vonatok. Olyannyira, hogy az embernek először sorba kellett állnia jó 20 percet a jegyautomatáknál – akkor is, ha már elővételben kifizette a jegyét –, majd nagyjából másfél órát várakozhatott a peronon, ahol 100–150 méteres sorok alakultak ki, és egy sorban 4–6 szurkoló is állt egymás mellett.
A világ legjobb csapatának az otthonában mérkőzünk. Nagyon tiszteljük a Jug-ot, hiszen ők a Bajnokok Ligája címvédői. Nyilván ennek megfelelően készültünk. Úgy gondolom, hogy már tart ott a csapatom, hogy bárhol, bárki ellen győzelmi esélyekkel szállhatunk vízbe. Jó formában vagyunk, és optimistán tekintek az összecsapás elé. Győzni fogunk! " – szólt a klub honlapján a vezetőedző rendkívül határozottan, ami nem véletlen: csak így érdemes nekivágni a kalandnak. A csapat magyar olimpiai bajnoka, Hosnyánszky Norbert sem megy a szomszédba egy kis önbizalomért: "Tudjuk, hogy mit akarunk! Mondják, hogy félelmetes a dubrovniki uszoda. A miénk is az! Meg egyébként sem most megyünk oda először, tehát nem nagyon lesz min meglepődni. Perrone az ész, ő mozgatja a csapatot. Rá nagyon figyelni kell. Igaz, hogy nem a legjobb pillanatban játszunk az aktuális BL címvédővel, mert sajnos vannak hiányzóink. Viszont ha pontot, vagy pontokat sikerül szereznünk szerdán este, az nagy lökést adhat a további főtáblás küzdelmekre.
MenüKezdőlap Góltotó GraboPress Kapcsolat Menetrend OFF Támogatóink UEFA kisokos Webshop 22. csütörtök11:30 Közel 900 ezren nézték a Barca – Fradit Szerző: Peti, Kategória: HírekCímkék: Bajnokok Ligája, Barcelona, labdarúgás, nézettség, TV Még nincs hozzászólás Kiemelkedő figyelem irányult az M4 Sportra kedden. « Heister: meghalnánk Rebrovért Élőben követheted a BL-selejtező sorsolását » Amennyiben támogatnád az Üllői129-et, itt találod, hogy miképp segítheted a munkánkat (Patreonon, PayPalon vagy átutaláson keresztül). Előre is köszönjük! Hajrá, Fradi! Hasznos információkArchívum Bérlet- és jegyárak Fradi termékek Hozzászólási rendszer Menetrendek Tabella UEFA klubfutball kisokosSétafoci a Fradiban Legfrissebb hozzászólásokLinkekFTC Baráti Kör Hungaricana FTC gyűjtemény Pólók, felsőkFacebook Facebook Tempó Fradi! A Fradi naptára, október 9. Rákosi Gyula: 84Sípszó előtt: Ferencváros – DebrecenA Fradi naptára, október 8. A Fradi naptára, október 7. Keresés: Archívum Archívum Címke felhőBajnokok Ligája bírók derbi Dibusz Doll Dózsa döntő EB edzés edzőmeccs edzőtábor Erste Liga Európa Liga felkészülés fotó FradiTV fradizmus FTCII futsal férfi kézilabda jegyek jégkorong kezdő kibeszélő labdarúgás Magyar Kupa MOL Liga NBI NBII női kézilabda női labdarúgás női vízilabda osztályozás pletyka Rebrov rájátszás sajtótájékoztató selejtező Soroksár statisztika szurkolók utánpótlás VB Videoton videó válogatott vízilabda átigazolás örökrangadó összefoglaló Email-hírlevél Hírek emailben.
Amorim kiállításánál a Győr kivédekezett egy emberhátrányt, ekkor öt perce nem esett gól a meccsen. Görbiczék nem kapkodtak még labdaszerzés után sem, végül Mörk törte meg a gólcsendet, immár emberelőnyben, majd rögtön érkezett rá a válasz (14-11). A zöld-fehérek kemény védekezésétől kicsit elbizonytalanodott a Szkopje, a félidő hajrájában Penezic még betalált, de Knedlikova gólja zárta a szakaszt, jobbról, Görbicz hihetetlen keresztlabdája után (15-12). Illetve Grimsbö védett még egy félelmeteset egy blokkon megpattanó szabaddobásnál. Látszott, hogy minden másodpercben maximálisan kell koncentrálni, de ha ez megvan, a Győrnek áll a zászló. Fordulás után Amorim gólja adta meg az alaphangot, majd némi keménykedés után Althaus kapott két percet. A félidőben beállt Pessoa jól védett, de a túloldalon is csak egy gól jött össze öt perc alatt. Aztán Radicevic talált be, amire Mörk felelt egy irgalmatlan bombával (17-14). Amorim lábbal blokkolt, kiküldték, és bár Tomori betalált, a hátrányos szakaszt 2-1-re hozta a Vardar, majd megint Tomori, az egykori BL-gólkirály röptette az ETO-t (19-16).
2020-08-22 19:34 Magyar foci Az EL-döntő után máris új cél: 10 éven belül BL-finálét rendezhet Budapest Az MLSZ szóvivője, Sipos Jenő elmondta, az Európa Liga-döntő megrendezése jó ajánlólevél lehet egy jövőbeli Bajnokok Ligája-fináléra is. 2020-03-06 11:10 Bajnokok Ligája Elemzés: Külföldi sztáredzők tették egyeduralkodová az angol csapatokat – ezért volt unalmas a BL-döntő Az európai kupaküzdelmek végjátéka kétségtelenül az angol futball ünnepének jegyében telt. 2019-ben egy hét leforgása alatt mindkét európai kupa fináléjában házi döntőt rendeztek. Ez egyenes következménye a szigetországi klubfutball, mint gazdasági iparág kétezres években indult nemzetközi térnyerésének. 2019-06-03 22:52 Bajnokok Ligája BL-döntő: Borzalmas szériát törne meg a Tottenham; ebben százszázalékos a Pool Kloppal – esélyek, statisztikák A statisztika, az elmúlt évek egymás elleni eredményei és az értékesebb játékoskeret is a Liverpool sikerét vetíti a Tottenham elleni szombat esti Bajnokok Ligája-finálén. 2019-06-01 15:25 Világfoci Mutatunk egy tippet a BL-döntőre – ezekben a meccsekben látják a hétvége "tutijait" Ismét három meccsel támadjuk be a hétvégét.
A két, két és fél órás vonatút végén sem várta felüdülés a megfáradt utazókat: a stadion teljes környéke le volt zárva a forgalom elől legalább másfél kilométeres körben. Ez a biztonságérzet szempontjából jót tett a szurkolóknak, viszont mindenkinek gyalog, táskákkal és bőröndökkel felszerelve kellett elvergődnie a szállásához, miközben zsúfolásig tömve voltak az utcák. Az embernek egyébként az volt az érzése, hogy három drukkerből kettő a Juventus híve, jelentős többségben voltak az utcákon az olasz csapat rajongói, és sokkal magabiztosabban, hangosabban is viselkedtek. A stadionnál egyébként egy gigantikus méretű, 20–25 emelet magas, Gareth Bale képével ékesített molinó hirdette: "Isten hozott mindenkit Cardiffban" – a molinó egyébként a BT Sport TV-csatorna hirdetése volt. 2. A finálé látványos nyitóünnepséggel vette kezdetét, a Black Eyed Peas adott elő lendületes programot, és társai négy dallal fokozták a cardiffi Millennium Stadion 75 ezres közönségének hangulatát, és egyben forralták az UEFA képviselőinek agyvizét.