Persze csak azután, hogy elmondta nekik, hogy nem is oly régen még férfi volt. Ilyen transzfóbok, intoleránsak a mai férfiak. Adél úr azt is elmondta, hogy ő már nagyon sokat dolgozott saját magán, ezért úgy látja, eljött az ideje, hogy végre az úgynevezett társadalom kezdjen el munkálkodni. Elsősorban azért, hogy őt, Ónodi Adélt elfogadja. A társadalom. Hiszen bárki beláthatja: az egyáltalán nincs rendjén, hogy holmi gonosz férfiak szakítsanak vele, miután elárulta nekik, hogy férfinak született. Ónodi művész úr azt is elárulta, hogy mostanában női szerepekre ácsingózik, ezért castingokra, szereplőválogatásokra jár. Egyelőre nem járt sikerrel, azonban a sikertelenségének oka is minden bizonnyal a társadalom elmaradottságában keresendő. Hiszen ő kiváló színésznő, csak hát ugye az a csúnya transzfóbia. Az szabotálja egyedül Adél úr színészi karrierjét. A transzfób rendezők. De majd őket is jól bepereli az Egyenlő Bánásmód Hatóság, ahogyan az Adéllal szakító férfiakat is. Aliz, az alföldi gyárban dolgozó transznemű már sikerrel járt.
Már harmadéves főiskolásként megkapta első főszerepét a Katona József Színházban (Shakespeare: Szeget szeggel) és belekóstolt a filmforgatás világába is a Glamour című filmben (amely 2000-ben a Filmszemlén fődíjat nyert). 1998 óta a Katona József Színház tagja, de számos helyen vendégszerepel is. A színház mellett számtalan filmben is szerepel és szinkronizál. 2013-ban Monte-Carlóban elnyerte az Arany Nimfa díjat, legjobb női főszereplőként, az Aglaja című filmben nyújtott alakításáért. 25 évesen változtatott nevet – édesapja után Kovács volt –, és vált édesanyja nevével Ónodi Eszterként ismert színésznővé. Élettársa Keszég László színész-rendező, fiuk Zsigmond (2006). Színpadi szerepeibőlSzerkesztés A Színházi adattárban regisztrált bemutatóinak száma: 58.
Ti tettetek TERFfé. TERF vagyok. Egyszerre ügy az, hogy ők transzok, ez ilyen szerelmetesen van mindig hangoztatva, de másrészt nem szabad firtatni, csak mint üdvözlendő jogot, a nőség különbségét nem, hiszen ő is nő, valódi nő. Ha idejön valaki egy női nickkel, akkor nekem három év, mire leesik, hogy a nick mögött transznő van, ő ír militáns, "mi nők majd győzelemre jutunk" kommenteket, egy olyan posztra, amely a békéről szólt. Én nem kételkedem Antoni Rita jóindulatában, de azt tudom, hogy neki ez a téma személyes beakadás, mint ahogy az edzésügyben – a sportolásom nyilvánossá és szinte mozgalommá tételében – való kioktatásom is személyes. Nem elvi, nem érdekmentes. Az én személyes tanulságom pedig az, és rendkívül fontos, érlelő tanulság ez: soha többet nem hagyom, hogy rámakasztgassanak témákat, ügyeket, feladatokat (nem írok ingyen, nem írok más helyett, például), és nem hagyom, hogy zsaroljanak érzelmileg, "segítséget, támogatást" kérjenek. Még azt se hagyom, hogy valaki, aki látja, hogy én hogyan, milyen életben edzek (ebből inspirálódik), az nekem adja elő, tőlem várjon vigaszt, jóváhagyást, amiért ő évek óta nem kezd semmit magával.
video Ónodi Adél, transznemű színésznő2018. október 12. 17:55Ónodi Adéllal 22 éves, transznemű színésznővel forgatott a Fókusz stábja, aki olyan utat járt már végig, ami sokkal több, mint egy újrakezdés. Göndör László rendezővel közösen most egy monodrámát készítenek Adél életéről, úgy hogy a valóságtól elemelt síkon egy mese formájában mutatják be a történetét. A színésznő pedig maga Adél. #Fókusz#Híradó#Életmód#transznemű#színésznő#életút#rtl
– "Azt hittem, a koronavírus időszaka hozza magával az év legnagyobb traumáját, de nem, helyette egy a szülőhazámban előterjesztett szabályozás?! Meg kell szabadulnom az állampolgárságomtól, hogy nő maradhassak?! Ha elfogadják a törvényjavaslatot, én nem tudok többé bízni az igazságszolgáltatásban" – mondja Ónodi Adél színész, énekes, akinek nevét az egész ország megismerhette az elmúlt évek során, és megkaphatta az Open Society Foundations ösztöndíját, aminek köszönhetően hónapok óta Berlinben él. Szereti Magyarországot, és tudja, hogy itt is sok jó ember él, de túl sok a trauma érte, és ahogy ő fogalmaz: "Nem vagyok mazochista: nem megyek oda, ahol bántanak. " Amikor alapjáraton tele vagy megoldandó feladatokkal saját magaddal és a világban elfoglalt helyeddel kapcsolatban, akkor a lesajnáló bíráskodó attitűd csak mélyebbre taszít a depresszióban. És akkor mindezt megfejelik azzal, hogy kormányzati szinten el akarnak törölni minket egyetlen tollvonással…" – kezdte online beszélgetésünket, amikor Görög- és Németország közt leveleztünk, és elhatároztam, hogy az ő erős, ellentmondást nem ismerő, mégis törékeny és érzékeny hangján keresztül szeretnék társadalmi párbeszédet indítani arról, amiről senki sem beszél.
02. 18 Archiválva 2018. december 29-i dátummal a Wayback Machine-benKapcsolódó szócikkekSzerkesztés A budapesti Katona József Színház művészeinek listája (1982–2008) A budapesti Katona József Színház külföldi vendégjátékainak listája Filmművészetportál • összefoglaló, színes tartalomajánló lap
Ezt a rovatot épp ezért indítom el: hogy megismerj egy transz nőt és ne jöjj zavarba, ha legközelebb találkozol egy másikkal. Szeretném bemutatni, hogy a nemi identitásunkat leszámítva semmiben nem különbözünk: én is imádom az állatokat, rajongok Beyoncéért és a sushiért. De mivel a nemi identitásommal a társadalom nem igazán tud mit kezdeni, egy sor akadály gördül elém, és bumm, máris nagyon más utat járok be, mint te és emiatt engem sokan nagyjából ufónak néznek. Pedig egy átlagos huszonöt éves nő vagyok: pár éve Berlinben élek, színésznő vagyok és aktivista, és még néha éneklek is. A Glamour az első olyan magyar női magazin, amiben transz nő vezet rovatot – és remélem, nem az utolsó! Érdekes egyébként, hogy az Egyesült Királyságban is épp a Glamour volt az úttörő: Juno Dawson transz írónő a tranzíciója alatt írt cikkeket a magazinba. Egészen más, amikor nem interjúkérdésekre kell válaszolnom, hanem én szabom meg, miről szeretnék beszélni. Hogy miért? Bármilyen felkészült is egy újságíró, legfeljebb elképzelései vannak a transzneműekről, így más a nézőpontja – ami természetes dolog, a világunk több ezer éve cisz-központú.