Ezt követően a vásárló SMS-ben megkapja a digitális jegyét, amelyen szerepelnek a legfontosabb információk: a sorszám, valamint a választott szolgáltatás (jelen esetben hitelfelvétel) – így a legszemélyesebb eszközre, a kézben tartott telefonra lehet az aktuális ajánlatokat és közérdekű információkat eljuttatni. A digitális jegy segítségével a várható várakozási időről is értesül a vásárló, ezzel biztosítva számára a böngészést az üzletben. A vevő a várakozási idő esetleges változását is folyamatosan nyomon követheti a digitális jegyén, valamint sorra kerülése előtt újabb üzenetet kap. Ennek köszönhetően a vásárlók mindig időben, fölösleges várakozás és frusztráció nélkül érkezhetnek meg a MediaMarkt hitelpultjához. A MediaMarkt részére üzleti beszámolók és statisztikák érhetők el a Linistry rendszeréből, amely pontos képet mutat az egyes áruházak aktuális működéséről – ezzel is segítve az erőforrások hatékony tervezését. A rendszer modernizálásával nemcsak a vásárlók jártak jól, hanem az áruház is, hiszen úgy nőtt az ügyfél-elégedettség, hogy a vásárlók közben nyugodt körülmények között, hosszabb időt töltenek a termékek között.
Minden üzletvezető résztulajdonosa áruházának, és ily módon vállal felelősséget a kínált termékekért, az árakért, a dolgozókért és a marketingért. Fizetni tud nálunk készpénzzel, Media Markt Ajándékkártyával és Ajándékutalvánnyal, Visa / MasterCard / American Express / Maestro bankkártyákkal, OTP Cafeteria kártyával (ajándék utalvány és iskolakezdési), Sodexo AJÁNDÉK utalvánnyal (műszaki cikk és elektronika), Chéque Déjeuner CADHOC ajándékcsekkel (elektronika), Ticket - Accor Services - Edenred TOP PREMIUM utalvánnyal (elektronika), Pólus Ajándékutalvánnyal, továbbá elfogadjuk a Chéque Déjeuner, Ticket - Accor services - Edenred és Sodexho suli kezdési utalványokat is. Vélemények, értékelések (2) iner 819 értékelés 6 követő 31 medál 416 hasznos vélemény
1152, Budapest Telefon: 06-1-415-5000 Nyitvatartás: Hétfő-Szombat: 10:00 - 20:00Vasárnap: 10:00 - 18:00A nyitvatartás egyes áruházak esetében ettől eltérhet Hibát talált? Kérjük jelezze. További Budapesti áruházak, boltok: SPAR Budapest Szabolcska u. 20. TESCO Hipermarket Budapest Pesti út 5–7. SPAR Budapest Rákóczi tér 7-8. Profi Budapest X. Újhegyi sétány 10. SPAR Budapest István út 10. Összes Budapesti áruház, bolt © 2008-14 | Bankfiók kereső | ATM, bankautomata kereső | Generated: 2022-10-10 19:49:12