)Mint arra már többször figyelmeztettünk, mindenképpen figyelni kell arra, hogy a kedvezőbb kamatot milyen feltételekhez (számlanyitás, vállalt jövedelem átutalása, esetenként aktív számlahasználat) köti a bank. Természetesen ezzel érdemes élni, de azzal is kalkulálni kell, hogy a körülmények kedvezőtlen változása a hitel árát is növelheti. Még nyáron a Budapest Bank (BB) dobott kesztyűt a piacnak a magasabb jövedelemmel rendelkezőknek kínált olcsóbb pénzzel. A teljes hiteldíj (THM) 10, 5 százalékos volt. Ezt követően a K&H is megjelent egy hasonló ajánlattal. A BB augusztus elején már visszakozott, és ezt egy hete megtette a K&H is. A bank június 15. és augusztus 15. között kínálta akciós kamattal a kiemelt személyi kölcsönt, de ezt az akciót nem hosszabbította meg. A kölcsön kamata így augusztus 16-tól közel 15 százalék lett. (Az összes kondíció – az áruházakban alkalmazott módszer szerint – a kerek összegnél egy ezrelékkel alacsonyabb kamatmértéket jelöl. )A bankok védekeznek is? Elvben augusztus tizedikétől kezdték meg a bankok a forinthitelek elszámolási értesítőjének kiküldését (információink szerint azonban még alig valaki kapott ilyen levelet), de például a Raiffeisen már augusztus 11-étől drágított.
Egyre több helyen a hiteligénylés online módon is megtörté a kereskedőnél nincs rá mód akkor egy másik lehetőség, hogy közvetlenül igényeljük meg az áruhitelt a pénzintézettől. Ilyenkor általában számolnunk kell a piaci kamattal is, ami a törvényi szabályozás okén az év végéig most alacsonyabb. Viszont nagyon meg kell nézni, melyik ajánlatot választjuk, mivel egyes bankoknál a THM jövő évtől akár 40% körül is lehet, így egyrészt nagyon drága lesz a vásárolt termék, másrészt pedig könnyedén bele kerülhetünk egy eladósodási csapdába. Amennyiben több terméket is kívánunk vásárolni, találhatunk a piacon hitelkártya jellegű konstrukciót is, az ilyen vásárlások után fizetett kamat azonban szintén magasabb, 30-40%-os is lehet, amennyiben nem törlesztünk időben. Az utolsó két választást lehetőség szerint kerüljük el, mivel nagyon drága megoldás lehet, ezeknél sokkal jobban járunk, ha személyi kölcsönből vásáennyiben olyan hitelkártya konstrukciót választunk, melyet kifejezetten áruhitellel vásárolható termékek beszerzésére fordíthatunk a szerződött partnereknél (ilyen pl.
A jegybanki alapkamat továbbra is 0, 90 százalék maradt, a kamatfolyosó változott. Következzenek hát a döntéssel kapcsolatos legfontosabb információk és hogy milyen hatásra számíthatnak a hiteltörlesztők. Nem érintettek a személyi kölcsönök A legtöbb személyi kölcsön ma már fix kamatozású, azaz a megfizetendő törlesztőrészlet a tartozás teljes fennállása alatt rögzített, ezt semmilyen kamatváltozás nem befolyásolhatja. Ma már ritka a változó kamatozású személyi … Tovább A kormány 2015 végén alaposan felkeverte az állóvizet. Kiegyezett a bankokkal a bankadóval kapcsolatban, megjelent a rendelet a házépítés 5%-os áfájáról, kiderült, hogy 2016-tól 10 millió forint jár a CSOK-osoknak, illetve az MNB is bejelentette, hogy növekedéstámogató programot indít 2016 januárjától. Nézzük, hogy mire számítanak a legnagyobb piaci szereplők, a bankok, a 2016-os hitelpiacon. Lakáshitelek Az infláció alacsony színvonala miatt … Tovább A 10% alatti THM-mel rendelkező személyi hitelek sajnos az álmok kategóriájába tartoznak, de idén karácsony előtt a szabad felhasználású kölcsön teljes hiteldíj-mutatója is megközelítette az értéket néhány pénzintézetnél.
Miközben ma délután 15 bázisponttal megugrott a jegybanki alapkamat, a összegzése szerint a nyár és az ősz eleje inkább akciókkal, semmint érdemi kamatemelésekkel telt és telik a személyi hitelek piacán. A szerint miközben a jegybanki kamatemelést a bankok döntő része a folyószámlahiteleknél vagy épp a Babaváró kölcsön kamataiban automatikusan átvezette, a személyi hiteleknél folytatódó akciókról, kedvezményes kamatokról szólt inkább a nyár és az ősz eleje. Furcsa piacnak számít a személyi hitelezés, hiszen a hiteltörlesztési moratóriummal párhuzamosan a kormány 2020. végéig kamatsapkát rakott a fogyasztási hitelekre. Mint emlékszünk, azok teljes hiteldíj mutatója (THM) 5 százalékkal haladhatta meg az MNB előbb 0, 9, majd 0, 6 százalékos alapkamatát. A pandémia alatt ugyanakkor nem tolongtak a hitelfelvevők. Egyrészt a bizonytalanság miatt nem sokan akartak eladósodni, másrészt a bankok számára is komolyabb kockázatot jelentett ilyen marzs mellett finanszírozni fedezetlen hiteleket, így nem is nagyon volt meglepő, ha a személyi hitel-kihelyezés 2020-ban lényegében a 2017-es szintre esett vissza és 40 százalékkal elmarad a 2019. évitől.
Melyik megoldást válasszuk? Döntésünk alapvetően két dologtól függ: egyik, hogy eseti, nagyobb beruházásról van-e szó, a másik pedig, hogy melyik lehetőség az olcsóbb. Amennyiben találunk 0%-os THM-mel áruhitelt, úgy értelemszerűen az sokkal jobb választás, mint hogy személyi kölcsönből, kamattal finanszírozzuk vásárlásunk. Az egyéb, rövid távú, fix kamatozású áruhitelek kissé kedvezőbb, vagy hasonló kamat kondíciókkal rendelkeznek, mint a személyi kölcsönök, (akár 5-6% THM a 8-12% helyett), ezeket is megéri igénybe venni, de itt már inkább rajtunk áll a döntés, melyik opciót válasszuk. A hitelkártyák, vagy hitelkártya jellegű, rendkívül magas, 30-40%-os kamatozású áruhitel igényléseket viszont lehetőleg felejtsük el! A szabad keretfelhasználásnak ekkor durván megfizetjük az árát! Hiteligényléskor mindig nézzük meg jól a feltételeket, és több lehetőség közül válasszuk a legkedvezőbbet. Segítenek ebben az ingyenes, online összehasonlító kalkulátorok is. Áruhitel esetén két dologgal spórolhatunk sokat: egyrészt, sok helyen (pl.
Fontos ugyanakkor hangsúlyozni, hogy a személyi hitelek döntő része ma már a teljes futamidő alatt fix törlesztőrészletek mellett fut, azaz a kamatfixálás jellemzően a teljes törlesztési időszakra vonatkozik. A nyár a személyi hitel kihelyezések csúcshónapja, a beiskoláztatás évek óta komolyabb keresletet támaszt, mint a karácsonyi bevásárlási időszak. A fentiek miatt várható volt, hogy a bankok nem emelnek kamatemeléssel gátat a komolyabb keresletnek. Az azonban meglepő, hogy a szeptembert is akciókkal, a meglévő kedvezmények átalakításával, vagy épp új ajánlatokkal kezdték a bankok a adatai szerint. A Budapest Bank júliustól az év végéig kedvezményes kamatozást biztosít a befogadott hitelkérelmekre. A Privát100 és a Privát kölcsön a korábbi 21, 8 százalék helyett 18, 5 százalékos kamaton érhető el. a Hűség Hitel kamara 18, 5 százalékról 14, 9 százalékra csökkent. A BB kis összegű személyi hitel konstrukciót is indított, a Privát Minimum kölcsön 200 és 490 ezer forint közötti összegben vehető igénybe, a maximális hitelösszeg mellett 36 hónapos futamidőnél a kamat 21, 8, a THM 24, 5 százalék.
Az év végig a bank a Budapest Banknál fennálló Budapest Bank vagy Tesco személyi kölcsön kiváltására új, kedvezményes kamatozású hitelkonstrukciókat is kínál. Az Ersténél a minősített fogyasztóbarát személyi hitelek (MFSZH) kamatváltoztatási mutatójának alapjául szolgáló ÁKK referenciakamat értékét folyamatosan az aktuális helyzethez igazították, ám az üzletpolitika itt is közbeszólt. Miközben 250 ezer alatti jövedelem esetén minden összeghatárra emelkedett a kölcsönök THM-je, ám az emelkedés maximális mértéke 16 bázispont volt július és szeptember között, miközben az MNB alapkamat június vége óta 90 bázisponttal emelkedett. A 250 ezer forintos jövedelmet igazoló ügyfelek közül csak annak kell a júliusinál 16 bázisponttal magasabb, 13, 22 százalékos kamatot fizetnie, aki 2, 99 millió forint alatti kölcsönt szeretne felvenni és ezt maximum 60 hónap alatt vissza is fizetné. Magasabb hitelösszegnél és hosszabb törlesztési időnél az elmúlt 2, 5 hónapban nem változtak a kamatok. A banknál új akció is indult szeptember 4-től.