Egymást támogató, segítő fiatalokká értek a lányok. A korona vírus idején érettségi vizsgát tenni nem könnyű feladat. Az online oktatás személytelensége új feladat elé állított mindannyiunkat. De ebben a helyzetben is biztatták egymást, tartották a kapcsolatot folyamatosan. Nehéz helyzeteken segítették át egymást. Igazi összetartó közösséggé alakultak. Sajnálatos, hogy a búcsúzó ünnepségeket, ebben a helyzetben, nem tarthatjuk meg, de kíváncsian és kissé feszülten, már várjuk az írásbeli érettségi napjait. Reméljük mindannyian, hogy eredményesek leszünk! Antalné Tóth Rita osztályfőnök Amikor 4 évvel ezelőtt megismertem a tanítványaimat, még kislányok és kisfiúk voltam. A szemem előtt váltak majdnem felnőtté. Az együtt töltött négy év nem volt könnyű, de merem remélni, hogy mindannyian szép, felejthetetlen emlékeket fognak őrizni ezekről az időkről: a közösen készített műsorok izgalma (a Gólyaavató első helyezése, a Széchenyi-emlékműsor), a jó hangulatú osztálykirándulások, az iskolában szövődő barátságok.
Nekem anno 4 éve ez volt:Kedves ballagó diáktársaim, Tisztelt szülők, vendégek, Kedves tanárainkDíszbe öltözött az iskola és bízom benne, hogy díszbe öltözött a napokban a lelkünk. Csodálatos dolog az iskola és mindannyiunk életében a ballagási ünnepség. Sírunk és nevetünk, bizakodunk és kételkedü az idő, hogy egyre közelebb kerüljünk az úgynevezett "nagybetűs élethez" Müller Péter szavait idézve:"Lejátszani csak azt a kottát tudod, melyet magaddal hoztál. Sok mindent variálhatsz. Elronthatod. Rosszul játszhatod. Szépen játszhatod. Rögtönözhetsz. Szólamokat megváltoztathatsz benne, oda is vághatod a hegedűdet, hogy darabokra törjön, - de a Nagy Kottádtól nem térhetsz el lényegesen. Elronthatod az életedet, és kihozhatsz belőle gyönyörűséget is, de akár csúnyán, akár szépen, sőt csodálatosan játszod: a TE DALOD SZÓL! Remélem mindenkinek a szeme előtt lebeg a cél, hogy hová szeretne eljutni mit szeretne elérni az életben, kívánom minden diáktársamnak a legjobbakat és nagyon sok kitartást!
Wellness Egy wellness-hétvége is remek ötlet, hogy a pedagógus kipihenhesse a tanév és az osztály okozta fáradalmakat. Ha kevesebb pénzből tudtok gazdálkodni, kaphat egy utalványt szépségszalonba, ahol a fodrász, a kozmetikus, a manikűrös és a masszőr kényezteti órákon át. Fotókönyv A szép kötésű album csodás emlék. Az elmúlt évekből biztosan tudtok összeválogatni jobbnál jobb fotókat. Kerülhet bele osztálykép, de a gyerekek fotóit egyesével is beragaszthatjátok. Kísérhetik a képeket humoros megjegyzések, személyes üzenetek, rajzok, idézetek is. Saját készítés újság A különféle netes programoknak köszönhetően újságot szerkeszteni is könnyebb, mint eddig valaha. Írhat bele mindenki egy-egy szöveget, belekerülhetnek a közösen töltött esztendők felejthetetlen pillanatai, fotók, gondolatok, idézetek, útravalók. Színházjegy Klasszikus ajándék, mégsem elcsépelt. Ha tudjátok, hogy a tanár vagy a tanító szívesen megy színházba, egy bérlettel biztosan nem fogtok mellé. Ha szereti a humort, akkor egy stand-up est is jó választás lehet.
Őrizzétek kincsként a gimnáziumi barátságokat. Legyetek büszkék, hogy egy életre a Budapesti Egyetemi Katolikus Gimnázium diákjai lettetek. Teljes szívből kívánom nektek, hogy minden vágyatok teljesüljön az elkövetkezendő időkben. Bármikor segítségre vagy megértő fülekre lenne szükségetek, ez a kapu mindig nyitva áll, sőt nektek már az udvaron is! Ezúton is szeretnék, különösen a 11. évfolyam nevében sok sikert kívánni az érettségi időszakához és az eredményes felvételihez, munkavállaláshoz. Büszkék vagyunk rátok. " (Pozsgai Adrienn 11. D) A teljes beszéd itt olvasható.