Megindult az Apple AirPods Pro és AirPods Max fül- és fejhallgatójának firmware frissítése, mellyel a lokátorbilétákhoz hasonló funkciót kapnak az eszközök. Ennek segítségével könnyebben megtalálható lesz a fül- és fejhallgató, ha elfelejtettük volna, hova tettük, illetve az elhagyott vagy ellopott fülesek megtalálásában is segíthet. A funkciót még a júniusi WWDC-n jelentette be az Apple, eredetileg az iOS 15-tel egy időben akarták megjelentetni, végül közel egy hónappal később érkezett meg. Az AirPods Pro és Max fülesek frissítése után a Lokátor appban megjelennek majd az eszközök, rájuk kattintva pedig Elveszett módba rakhatjuk őket vagy az AirTag bilétákhoz hasonló kereső felülettel határolhatjuk be helyüket. Fontos megjegyezni, hogy csak a Pro és a Max típusú eszközökön működik a dolog, a sima AirPods első és második generációja sem kapta meg a funkciót. A firmware frissítés (4A400) telepítéséhez fel kell tölteni a fülhallgatót és egy csatlakoztatott iPhone vagy iPad közelében hagyni, melyen a legfrissebb iOS rendszer (15.
Ritka az ilyen kapcsolat az ex-szel. :) Nekem mondjuk nem sok ex-em van, a volt férjem meg úgy tud rólam mindent, hogy szegény gyereket nyú, de jól szétoffoltuk a topikot:) Csak hogy felrebbentsem a fátylat egy népszerű félreértésről/tévhitről, a "navis" teló azt jelenti, hogy a telefon műholdas jeleket VESZ.
1) fut, s ez automatikusan telepíti az új firmware-t a fülesekre. Manuális telepítésre nincs lehetőség, mert Apple. Frissítés után a fülesek felkerülnek az Apple Lokátor (korábban Find My) hálózatára, mivel Bluetooth jeleket fognak kikapcsolt állapotban is sugározni, melyeket más almás termékek érzékelnek, s ez alapján határolja be a hálózat a fülesek helyét. Ellentétben az AirTag bilétákkal, a fülesek nem UWB-képesek, így a precíziós megtalálást segítő felület csak annyit ír, távolodik vagy közeledik az elhagyott eszköztől a kereső, pontos irányt nem mutat. A szoftver kék színnel jelzi az iPhone-on ezt, míg az AirTaghez vezető segítség zöld. Erről a 9to5 Mac osztott meg fotókat egy olvasói jelzés alapján: A fülhallgatók jobb és bal darabja külön is kereshető a Lokátorral, illetve hangot is lehet rajtuk lejátszani segítségképpen. Az Elveszett mód funkcióval üzenet hagyható a fülhallgatókon (például a tulajdonos elérhetőségei), ami automatikusan megjelenítésre kerül, ha egy másik Apple-eszközzel akarja valaki párosítani a fülhallgatót.
Sziasztok!!! SOS! Tegnap ellopták az iPhone 4-emet... Kártyámat letiltottuk, előfizus teló volt, már tuti nincs benne a kártya és jelenleg ki is van kapcsolva valószínű, meg tudják valahogy keresni? Ha véletlen bekapcsolják meg lehet keresni? Mit lehet tenni???? köszi a segítségeeeeeeeet! Külföldön vagyok, külföldi telefon is volt... meg kártyám is az... ha leadják valahol, hogy találom meg? Tudnak valahogy értesíteni, vagy látják, hogy az enyém? Még bízom benne, hátha valaki becsületes kezébe került... Jah, hogy kikapcsolt állapotban hagytad el? jó reggelt! végig olvastalak benneteket! nem gondoltsm volna hogy ilyen sokan í a lényeg, hogy elhagytam, ki van kapcsolva, lehet meg se találták még... erre ihatok hideg vizet. ez van. n majd máskor jobban odafigyelek... Okos telefont nem azért hívják így mert OKOS, és hazajön hozzád. :)De most komolyan!! Nagyon sajnálom, hogy ezt történt. :((((((((Mindenképp tiltasd le a kártyád!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!! talált tárgyakat egyébként a jegyzőhöz kell vinni, nem a rendőrséghez (magyarországon) Erre gondoltam én is, de ilyen szakszerűen soha nem fogalmaztam volna meg:)) Köszi Neked!!
Ilyenkor a fülesek jogos tulajdonosa is értesítést kap róla, hogy elhagyott eszközét valaki megtalálta, és használni próbálta. Opcionálisan távolról zárolható is az elhagyott kiegészítő, hogy a tulajétól eltérő Apple ID-t használó eszközzel ne lehessen használni. Arról egyelőre nem beszélt a cég, hogy az AirTaghez hasonlóan az androidos telefonok miként reagálnak, ha egy megtalált fülhallgatóval akarják őket csatlakoztatni. Ahhoz pedig, hogy ne hagyja el senki fülesét, beállítható, hogy ha megszakad az eszköz kapcsolata a telefonnal, értesítést küldjön a Lokátor applikáció a telefonra, közölte az Apple.
nem félnél a következményektől, ha mégis megtalálnák a telefont? igaz, sajnos olyan világban élünk hogy nagyon sok minden illegális, mégis csinálják... További ajánlott fórumok:Egyik napról a másikra 16 év után elhagyott a párom úgy, hogy a 3. babát várom, akit ő szeretett tettétek túl magatokat azon, hogy elhagyott a párotok? Mi az az élelmiszer ami biztos, hogy megtalálható a konyhádban? (nem fűszer)Előfordulhat hogy visszajön miután elhagyott? Ha elhagyott 9 év után, mennyi az esély, hogy visszajöjjön? D vitamin milyen ételekben található, és mennyit kellene fogyasztani naponta hogy egészségesek legyünk?