József Attila Szerelmi költészetének sajátosságai: Legismertebb szerelmi költeményei közé tartozik az Óda (1933. ) melyet egy rövid szerelmi fellángolás váltott ki a költőből, ami egy Lilafüredi kongresszuson történt. A futó ismeretség nem valódi szerelmi kapcsolat volt, de alkalmat adott arra, hogy a költőben feléledjen a szerelem igénye, a szeretetvágy mely egész élete során elkísérte. Ez a költemény is mint annyi József Attila mű a valóságból vett helyzetképpel indul. A sziklatetőn ülő, magányosan tűnődő férfi alakját látjuk. A tájban felmerülő nőalak is az emlékezésből merül fel. A látomásból felizgatottan tör elő a szenvedélyes vallomás az érzelmek kiáradása: "Óh, mennyire szeretlek téged" A vallomásban tragikus megriadások is érvényre jutnak: megszólal a vergődő sikoltás és a már ismert rettegés a magánytól. A harmadik részben az anaforák (ugyanazzal a szócsoporttal induló hasonlatok) mind egy jelentést variálnak: a lírai én számára az összetartozás életbevágóan fontos. Majd a tudat és az ösztönök tevékenysége összeolvad: "Elmémbe, mint fémbe a savak, / ösztöneimmel belemartalak. "
/ Páros kínt enyhíthet alázat. " A szenvedélytől így jutunk el az alázatig, amely ebben az esetben nem az a fajta bölcs belátás, mint az istenes versekben, hanem inkább önmegalázás, egyfajta kényszerű, utolsó lépés. A tétel összegző leírásaJózsef Attila költészetében tehát a gyermeklét ábrázolása különös eszköz arra, hogy a szerelem, a fenyegetettség, a kiszolgáltatottság képei még érzékletesebben jelenhessenek Roland cikkeLetöltésTovábbi kidolgozott tételeket találsz itt