A Hortobágyi Csillagoségbolt-parkban a Mátai Fecskeház erdei iskola csillagdájának kínálata mellett tematikus táborokon, éjszakai túrákon, madármegfigyeléssel egybekötött csillagsétákon és asztro-gasztro túrákon is részt vehetnek az érdeklődők. ESEMÉNYEK Behajtási ünnep és darufesztiválA rackajuhok áthajtásával a Kilenclyukú hídon kezdődik a Szent Dömötör napi behajtási ünnep és darufesztivál. A hideg idő beálltával, ahogy a napok egyre rövidülnek, a Hortobágyon a régi népszokás hagyományait követve a pásztorok és jószágaik egyaránt a télre készülődnek. Az állatokat behajtják a pusztai legelőkről a téli szálláshelyükre, hiszen azok már nem találnak táplálékot a határban. Szent Dömötör a pásztorok egyik legismertebb védőszentje az Alföldön, a legelő haszonállatok behajtása az ő neve napjához kapcsolódva történt. A behajtáshoz, vagy más néven beszoruláshoz kapcsolódott a pásztorok elszámoltatása és bérfizetése is. Dömötör napjának megünneplése, a "dömötörözés" a pásztorok körében mindig is nagy eseménynek számított, amelyre már jó előre készültek a csárdában vagy az úgynevezett pásztorházban, s akár több napon át mulattak, pásztorbált tartottak.
Látogatható: egész évben előzetes bejelentkezéssel. Telefon: 06-70/élmalmi Fogadóház (Karcag)Karcagon az országban működő legnagyobb kétvitorlás malmot látogathatjuk meg, amelyet a malom egykori tulajdonosának fia mutat be hozzáértően. A malomtól átsétálhatunk a nemzeti park déli fogadójába, ahol Karcag és környéke természeti értékeinek világába nyerhetünk betekintést, és ha elfáradunk, itt szabadtéri főzéssel egybekötött pihenésre is van mód. Telefon: 06-59/503-224
– Áp, áp, síjj, síjj, vü, vü! – a madarak rikoltoznak, megállás nélkül s szakadatlan. De miért oly nagyon jajgatnak? Az õsi hang a fájdalom hangja? A ma szülött már sírni tud? Ez a lét õseinek minden tudománya? Hiába jajgattok, tudom, hogy semmi bajotok, ha van, az a szorongás, hogy itt a tavasz, közeledik a boldogság, s ennek hangot kell adni. Szárcsák a nádasban, sikító szárcsák, a nád levelén a pici nádiveréb, de milyen ügyesen bujkál, s még ez se csiripel, ez is sír, síkit, sípol. Délibábos ég alatt kolompolKis-Kunságnak száz kövér gulyája;Deleléskor hosszu gémü kútnálSzéles vályu kettős ága várja. Méneseknek nyargaló futásaZúg a szélben, körmeik dobognak, S a csikósok kurjantása hallikS pattogása hangos ostoroknak. Ifj. Vastagh György: Magyar szürke (fotó: Gottl Egon) Mint befagyott tenger, olyan a sík határ, Alant röpül a nap, mint a fáradt madár, S le kell hajolnia, hogy valamit lásson…Igy sem igen sokat lát a pusztaságon.
PROGRAMAJÁNLAT A Hortobágyi Nemzeti Park hazánk első és legnagyobb kiterjedésű nemzeti parkja, amelyet 1973-ban alapítottak 52 ezer hektáros területen. A folyamatos bővítések révén a védett területek nagysága mára már elérte a 82 ezer hektárt. A nemzeti park 1999. december elsején elnyerte az UNESCO által adományozott "Világörökség része" megtisztelő címet. A bizottság értékelése szerint a magyar puszta máig fennmaradt kiemelkedő példája a több évezrede folyó hagyományos földhasználatnak, amely harmonikus együttélést tett lehetővé ember és természet között. Előzetes bejelentkezés: HNP Látogatóközpont Tel. : 52/589-000; 52/589-321 Szekerezés a Hortobágyon, világörökségi program A Hortobágy puszta Európa egyik legnagyobb nyílt füves területe, ahol a mai napig fennmaradt a legeltetéses állattartás. A puszta egykor vad vidék volt, csikósok, gulyások, juhászok birodalma. A 300 éve alapított Mátai Ménes a puszta jelképe, amely sajátos helyet foglal el Európa nemzeti és történeti ménesei sorában.
Napjainkban nemzetközi hírű lótenyésztő, rendezvény- és idegenforgalmi központ. A Pásztormúzeum kiállításának megtekintését követően Máta pusztán szekértúra keretében utazhatunk vissza a múltba, megcsodálhatjuk az ősi tájat, a mai napig változatlan pásztoréletet. Megismerhetők a honos háziállatok: magyar szürke marha, mangalica sertés, vízi bivaly, nóniusz ló. A hortobágyi Vadaspark meglátogatása Hortobágyi Vadaspark kiválóan alkalmas az ősi puszta vadvilágának bemutatására. Itt láthatók az ember megjelenése előtt ezen a tájon élő, de a civilizáció térhódítása miatt a területről kiszorított, illetve a nemzeti parkban ma is vadon élő állatfajok. Olyan fajokkal találkozhatunk, amelyek a földtörténeti jelenkorban a Hortobágyon bizonyítottan, vagyis paleontológiai leletek, írásos dokumentumok alapján előfordultak. A látogatás során megfigyelhető a Przewalski-ló, Heck-marha, vadszamár, farkas, sakál, pelikán, vadmacska, réti sas, keselyű. A bemutatótermi kiállításban, vitrinekben elhelyezett tárgyak, tablókon látható magyarázó szöveg és vetítés segítségével ismerhetők meg a Hortobágyról régen eltűnt fajok.
Különleges madárvédelmi rezervátumok és a négy bemutató területen – a Nyírőlapos-Nyárijárás pusztán, a Hortobágyi halastó környékén, az Egyek-pusztakócsi mocsaraknál és a Tisza-tónál – tanösvények segítik a látogatók számára az ismerkedést ezzel a különleges természeti értékkel. (részlet) Hortobágy, dicső rónaság, te vagy az Isten gállok közepeden s körültekintek oly elragadtatással, milyet nem érez a sweici az Alpeseken, milyet csak a beduin érez Arábia sivatagjaiban. Milyen szabadon lélekzem, mint tágul keblem! Mennyivel hosszabb utat tesz itt a nap, mint máshol! Megmérhetetlen a láthatár, s olyan, mint egy kerek asztal, beborítva az ég világoskék üvegharangjával, melyet egy felhőcske sem homályosít. Gyönyörű tavaszi nap útfélen itt-ott egy-egy pacsirta emelkedik fölfelé dalán, mint fonalán a pók. Néhány lépésnyire az úttól csillog egy kis tó, szélén sötétzöld káka és világoszöld sás; mellette bibicek nyargalásznak búbos fejeikkel s a tó közepén nagyokat lép hosszu piros lábaival a melankólikus gó dülőföldnyire legel a gulya, hosszu botjára támaszkodva áll mögötte a gulyás és megemeli előttünk kalapját, nem szolgaiságból, mint a felföldi német és tót, hanem emberségből, mint magyarhoz azok a T alakúak ott a távolban?