Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzat kifejezi szándékát, hogy részt kíván venni BÜKK-MAK LEADER Nonprofit Kft. által kezdeményezett MAKROVIRKA projektben, illetve a kapcsolódó "HU – NER – TOWN 300" EU pályázati projektjavaslat előkészítésében és megvalósításában mint konzorciumi vezető. A Közgyűlés felhatalmazza a polgármestert, projektmenedzsmentbe 1 főt delegáljon. hogy MAKROVIRKA 3. Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzata vállalja, hogy a pályázat elkészítéséhez minden szükséges információt megad a projektmenedzsmentnek. Felelős: Végrehajtásért felelős: Határidő: A 24. napirend tárgya: polgármester Polgármesteri Kabinet azonnal II-76/22. 476/2011. határozatot Tárgy: Tájékoztató a 2010. évi idegenforgalmi feladatterv teljesítéséről és a 2011. évi turizmus – marketing feladatterv jóváhagyása 74 Miskolc Megyei Jogú Város Közgyűlése megtárgyalta a "Tájékoztató a 2010. évi idegenforgalmi feladatterv teljesítéséről, és Javaslat a 2011. évi turizmus – marketing feladattervre" című előterjesztést és az alábbi határozatot hozza: 1.
--- Zárt ülést követően--Dr. Kriza Ákos polgármester: Tájékoztatja a nyilvánosságot, hogy a Közgyűlés zárt ülésen Miskolc Megyei Jogú Város jegyzőjének Dr. Csiszár Miklóst nevezte ki. Felkéri Dr. Csiszár Miklóst, fáradjon a mikrofonhoz, és a Közgyűlés előtt tegye le a törvénybe előírt esküt. Kéri képviselőtársait, állva hallgassák meg az eskü szövegét. Csiszár Miklós: Én Dr. Csiszár Miklós esküszöm, hogy hazámhoz, a Magyar Köztársasághoz és annak népéhez hű leszek. Országunk Alkotmányát, alkotmányos jogszabályait megtartom. Az állam- és szolgálati titkot megőrzöm. Hivatali kötelességeimet részrehajlás nélkül, lelkiismeretesen, becsületesen, a jogszabályoknak megfelelően, pontosan, etikusan, az emberi méltóságot feltétlenül tiszteletben tartva, a legjobb tudásom szerint, nemzetem és Miskolc Megyei Jogú 19 Város Önkormányzata érdekeinek szolgálatával teljesítem. Hivatalomban és azon kívül példamutatóan viselkedem, s minden igyekezetemmel azon leszek, hogy a Magyar Köztársaság fejlődését, szellemi és anyagi javainak gyarapodását előmozdítsam.
Ez az eljárás magánszemélyek esetében illetékmentes. Ekkor a fizetési könnyítés, illetve adómérséklés külön adózói kérelemre indul. (Honlapunkon erre vonatkozóan tájékozódhat és megtalálja a kérelem benyújtáshoz szükséges nyomtatványokat is. ) Az adóhatóság mellőzi a felhívást és a mulasztási bírság kiszabását, ha az adózó felszámolás, végelszámolás vagy kényszertörlési eljárás alatt áll és a felhíváskor már nincsen lehetősége a teljesítésre. Összefoglalva: Az adókötelezettségeket betartó vagy legalább az első felhívást követően teljesítő adózót nem éri mulasztási bírság kivetése miatt anyagi hátrány, ám aki a felhívást/felhívásokat követően sem teljesíti a jogszabályban előírt adóbevallási, adatbejelentési kötelezettségét, jelentős fizetési többlettel számolhat, ennek mértéke és összege elérheti a 250 ezer vagy 600 ezer forintot. Az adóhatóság természetes személyek esetében a felhívásokat és mulasztási bírság előírásokat – ha nem választottak elektronikus ügyintézést - tértivevényes levelek útján kézbesíti.
a cigarettacsikk sem kerül a játszóterekre, kevesebben 31 fognak összegyűlni és italozni. Egyáltalán a tér ki fog tisztulni mindazon dolgoktól, melyek a gyermekek élményeit akadályozzák. Ezeket az áttételes hatásokat is kéri figyelembe venni a döntés meghozatalakor. Mokrai Mihály: Kérdezi, hogy ha a FIDESZ elfogadja a közterületeken való dohányzás tilalmát, akkor ezzel mi lesz. Második kérdése, hogy mi lesz a rágógumizókkal, és makukázókkal. Kriza Ákos polgármester: Elmondja, hogy ez a rendelet a dohányzásra vonatkozik. Ha egy szélesebb körű jogszabályt fogad el a Parlament, akkor okafogyottá teszi azt a rendeletet, de minden egyes Közgyűlés proaktívan kell részt vegyen a településének rendezésével kapcsolatos kérdésekben. A napirend feletti vitát lezárja. napirend tárgya: Javaslat Miskolc Megyei Jogú Város közigazgatási területén a járművel történő díjköteles várakozás szabályairól szóló 26/2010. Kriza Ákos polgármester: A kis- és középvállalkozások támogatására egy új parkolóbérletet vezet be a Régiópark Miskolc Kft.