[25] 1978-ban, miközben zajlott a világbajnokság, elhunyt Santiago Bernabéu. A FIFA Bernabéu tiszteletére háromnapos gyászszünetet rendelt el a világbajnokságon. [26] Szintén Bernabéu emlékére, 1979-ben a Real Madrid megalapította a Santiago Bernabéu-trófeát, melyet minden nyáron, a szezon kezdete előtt adnak át. A Real Madrid 1998-as BL-döntőbeli kezdőcsapata A 80-as évek elején a Real Madrid egy kisebb hullámvölgyben volt, egészen addig, amíg fel nem nőtt egy főleg saját nevelésű játékosokra épülő generáció. [27] Egy spanyol újságíró, Julio César Iglesias a csapatnak az egyik játékos, Emilio Butragueñobeceneve után a Quinta del Buitre (szabad fordításban "keselyűsereg") nevet adta a csapatnak. A csapat gerincét adó további játékosok: Manolo Sanchís, Martín Vázquez, Míchel és Miguel Pardeza. [28] Ez a csapat, bár Pardeza 1986-ban a Real Zaragozához távozott, egyike lett Spanyolország és Európa legeredményesebb csapatainak. A klub a 80-as évek második felében kétszer nyerte meg az UEFA-kupát (1985-ben a Videoton ellen), ötször a bajnokságot, és háromszor a spanyol szuperkupát is sikerült elhódítania.
Pedig annyira nem ment szélre a lövés, de a kapus nem sokat látott az egészből. SZUPERKUPA DÖNTŐ 2022. 08. 10., Szerda 21:00 REAL MADRID - FRANKFURT 2-0 G. : Alaba 37, Benzema 65 Real Madrid: Courtois - Carvajal (Rüdiger 85), Militao, Alaba, Mendy - Modric (Rodrygo 67), Casemiro, Kroos (Tchouaméni 85) - Valverde (Camavinga 76), Benzema, Vini Jr. (Ceballos 85) Frankfurt: Trapp - uré (Alario 70), Tuta, Ndicka - Knauff, Rode (Götze 58), Sow, Lenz - Lindström (Kolo Muani 58), Kamada - Borré
Előbbi csapattal osztálykülönbségekre, míg utóbbival politikai ellentétre vezethető vissza a rivalizálás. A Harvard Egyetem 2007-ben végzett kutatása szerint a Real a világ második legnagyobb és legdrágább, valamint a második legnagyobb bevétellel gazdálkodó klubja, költségvetése mintegy 350 millió euró, a klub összértéke pedig közel egymilliárd euró. [10][11] 2000. december 23-án a FIFA a 20. század legjobb csapata címet adományozta a királyi gárdának. [12] A Real Madrid alapító tagja volt a FIFA-nak és az azóta már megszűnt G-14-nek, amely Európa 14 (2002-től 18) legbefolyásosabb labdarúgóklubját foglalta magában. [13] A Real a G-14 helyébe lépett Európai Klubszövetségben is alapító tag. [14] 1 Története 2 A klub himnusza 2. 1 A centenáriumi himnusz 3 Címer 4 Mezszínek 4. 1 Gyártók, mezszponzorok 5 Stadion 6 Statisztikák és rekordok 6. 1 Élvonalbeli bajnoki szereplések 6. 2 Nemzetközi szereplés 6. 3 A Real Madrid CF összes nemzetközi kupamérkőzése 7 Szurkolók, rivalizálások 7. 1 El Clásico 7.
Raúl Garcia állt oda a büntetőpont mögé, és bár nem lőtt rosszul, Courtois elképesztő módon, lábbal rúgta ki a labdát, így nem jött össze a szépítés a baszkoknak. Ez már végképp elvette a Bilbao kedvét, és az utolsó percek csendben teltek el, így a végén a Real Madrid emelhette magasba a trófeát. Real Madrid – Athletic Bilbao 2-0 (1-0) Helyszín: King Abdullah Sports City (Dzsidda) Vezette: César Soto Grado Gólszerzők: Modric (38. ), Benzema (52. – büntetőből) ill. – Sárga lap: – ill. Marcelino (51. ), Dani Garcia (77. ), Álvarez (90. ) Kiállítás: Miliato (87. ) ill. – Real Madrid: Courtois; Mendy, Alaba, Militao, Lucas Vazquez (Nacho, 90. ); Kroos, Casemiro, Modric; Vinícius Junior (Marcelo, 86. ), Rodrygo (Valverde, 64. ), Benzema. Vezetőedző: Carlo Ancelotti Athletic Bilbao: Unai Simón; de Marcos, Álvarez, Martinez, Balenziaga (Yuri, 58. ); Berenguer, Dani Garcia, Zarraga (Vesga, 58. ), Muniain (Serrano, 81. ); Sancet (Raúl Garcia, 58. ), Nico Williams (Berenguer, 46. ). Vezetőedző: Marcelino
A hagyomány az elmúlt két évben a koronavírus járvány miatt szünetelt. A Real Madrid nem ajánlotta fel szertartásosan a 2019/2020-as szezonban megszerzett 34. trófeát, és az Atletico Mardid sem tett látogatást a székesegyházban a 11. spanyol kupagyőzelme után. Ezért is ad örömre okot, hogy most, a koronavírus lecsengését követően nem felejtettek el visszatérni a hagyományhoz. Címlapkép: Facebook/Real Madrid
2014 jan 28. 11:12 Szólj hozzá! Az elődöntő kapujában a Real Madrid. Már egy döntetlen is elég Ancelotti csapatának ahhoz, hogy kupaelődöntősnek vallhassa magát, hiszen pont egy hete Karim Benzema góljával 1-0-ra nyerni tudott. Egyébiránt, az Espanyol az elmúlt 15 évben 16-szor lépett pályára a Santiago Bernabeuban, de egyszer sem szerzett 1 pontnál többet. A mérkőzést a Bet365 fogadóiroda élőben közvetíti. Gyors belépés a 21:00-kor kezdődő közvetítéshez: ITT! Hazai közönség előtt lehet kupaelődöntős a Madrid. (Fotó: Marc / Flickr) Negyeddöntők 21:00 Real Madrid - Espanyol 1. 10 9. 25 22. 58 Szerda: 20:00 Ath Bilbao - Atl. Madrid 3. 03 3. 29 2. 31 22:00 Barcelona - Levante 1. 07 10. 82 28. 45 Csütörtök: Fogadj ITT a mérkőzésekre!
Olyan stadionban győztünk, amelyben csak nagyon ritkán szokott a vendégcsapat nyerni. Ráadásul egy jó együttest vertünk meg. Az pedig egyenesen hihetetlen. hogy a közönség így megtapsolt bennünket, nem bánta, hogy egy kicsit ünneprontók voltunk. Na és hát itt gólt rúgni, az egyenesen fantasztikus. " – mondta akkor a meccs után Májer. Sokan kérdezgették akkor, hogy mi lehetett a Videoton sikerének a titka. Ha nem is megfejtette, de Csongrádi Ferenc jól foglalta össze egy néhány évvel ezelőtti interjúban. A kiváló középpályás akkor arról beszélt, hogy az összeszokottság és a rutin lehet a nagy menetelés mögött. Az első lényege, hogy aki például a Videotonban kezdte el a pályafutását, az ott is szerette volna befejezni. Nagyon sok nemzetközi meccseket játszottak, és válogatott is akkor lett, amikor már több száz NB I-es meccs volt a lábában. Ami még külön öröm volt a magyar futballdrukkerek számára, hogy kétszer egymás után magyar focista lett a sorozat gólkirálya. Míg 1984-ben Nyilasi Tibor, egy évvel később Szabó József 8-8 góllal érdemelte ki ezt a címet.
A Real Madrid 2-0-ra megnyerte a spanyol szuperkupa döntőjét, Szaúd-Arábiában. Ez papírforma-eredmény, mégis szenzációs a klub történetét nézve. A Real Madrid és a spanyol labdarúgás hőskorának egyik legnagyobb múltú alakulata, az Athletic Bilbao most játszott hatodszor egymás ellen egymeccses kupadöntőt. Az első ötöt, az országos kupa döntőit (1916, 1930, 1933, 1943, 1958) kivétel nélkül a baszkok nyerték – most megtört a Madrid rossz sorozata. Az első gólt Rodrygo előkészítése után Luka Modric, a másodikat, büntetőből Karim Benzema szerezte. A 89. percben Thibaut Courtois véglegessé tette a győzelmet: kivédett egy tizenegyest. Akkor a Madrid már tíz emberrel játszott, Éder Militao kiállítása miatt.