• 2013. november 11. Most kimazsolázzuk azt a kérdéskört, mely a konyha életünkben betöltött szerepéhez és főzési szokásainkhoz kapcsolódik. Vagyis pontosan azt, hogy hol és hogyan helyezkedjen el a konyha a lakásunkba. Nézzük részletesebben. Ha házépítés, lakásvásárlás vagy felújítás előtt állunk, akkor a konyha kapcsán legelőször arról kell majd döntést hoznunk, hogy az együtt legyen-e az étkezővel, esetleg az étkezővel és a nappalival is, esetleg hellyel közzel mindennel (mert ilyen is van), vagy legyen szeparálható, esetleg teljesen különálló helyiség. Éppen ezért nagyon fontos, hogy tisztába legyünk saját igényeinkkel és szokásainkkal. Elsőként vegyük sorra a különböző lehetőségek előnyeit és hátrányait. Kezdjük a manapság nagyon divatos "amerikai" konyhával, és csak úgy mellékesen megjegyzem, hogy egyébként rajtunk magyarokon kívül ezt senki nem nevezi így. Ha ma "amerikai" konyháról beszélünk, akkor olyan konyhakialakítási módra gondolunk, amikor a konyha egyben van a lakótérrel, és azt maximum egy pult választja el az étkező-nappalitól.
Modern Amerikai Konyha Nappalival. A nappalival és az étkezővel egy térben. Amikor úgy döntesz, hogy megteszed ezt a lépést, vegyél figyelembe. Inspiráló modern konyha tavaszi dekorációval. Fotó from Az \f\ típusú családi házunk 104 négyzetméteres hasznos alapterületű, 3 szobával+ amerikai konyha nappalival rendelkezik, ezenkívül 2 fürdőszoba, 2 wc, 2 gardrób, tárolóhelyiségek és egy 20 négyzetméteres terasz tartozik hozzá. A g alakú konyhabútor klasszikus amerikai konyha módjára lett kialakítva. A nappalival és az étkezővel egy térben helyezkedik el, de a közvetlen rálátást egy térelválasztó konyhapult gátolja. a rálátást a bal oldalán elhelyezkedő beépített hűtő is akadályozza, ami a hűtőszekrény mögött lévő mosogatómedence takarását is eredményezi. Hogyan készítsünk egy amerikai konyhát? Az amerikai konyha minden korosztályt megvett magának. A nagy alapterületű, modern házakban, ahol a kert elsősorban a pihenés, a társasági élet színtere, a konyha is inkább elegáns kivitelű, a nappalival egybenyitott, ahhoz stílusában szervesen illeszkedő tér.
Ha a konyhát összekapcsolod a nappalival, nagyobb teret nyersz, ráadásul főzés közben is időt tölthetsz szeretteiddel. A kombinált konyha és nappali nagyszerű megoldás, különösen kis helyiségekben, ahol helyhiánnyal küszködsz. Ráadásul modern, és lehetővé teszi, hogy minden centimétert a lehető legjobban kihasznárányi konyha óriási lehetőségekkelA konyha ékköveAhol a fenntarthatóság elsődlegesKis méretű, sokfunkciós és könnyen összeállítható konyhabútorNyitott terű konyha a szabad élethezKicsi l alakú konyha-ötletek Ötletek kis terekhez Amikor a stílus és a tárolás találkozikA "minden egyben" szobaCsak 4 lépésre vagy egy kétfunkciós konyhátólTovábbi kis méretű konyhákSkip listing Nem találtad meg az igazit? Nem találtad meg a számodra megfelelő kombinációt? Nem probléma. Nézd meg az összes konyhaszekrényünket. Konyha – ötletek és inspirációkHirdetés átugrásaTeljes galériaMinden álmaid konyhájáhozKonyhatervező Gyűjts inspirációt a galériánkból Tekintsd meg a konyháinkat, válogass stílus, szín és forma szerint, majd hagyd, hogy a kulináris éned döntsön.
Fontosnak tartom figyelembe tartani az Ügyfél igényét, és a legjobb ingatlant megtalálni mindenki részére. Mindenkit várok szeretettel irodámban aki szeretné megtalálni az ideális otthont magának és családjának. Érdeklődés az ingatlanra
A konyhában az első terület az élelmiszerek tárolási helye: a konyhaszekrény, ül. a hűtőszekrény és a fagyasztó. Feldolgozáskor innen az élelmiszereket a mosogatóba és a mosogatótálcára tesszük. Itt található a szemeteskosár és esetleg a konyhai hulladékdaráló (konyhamalac) is. A továbbiakban az alapanyagokat a munkapulton készítjük elő a főzéshez, ill. sütéshez, majd az ételt a tűzhelyre vagy a sütőbe tesszük. A teljes munkafolyamat alatt az egyes területek között többször is helyet kell változtatnunk. Az eközben megtett út hossza és vonala árulkodik arról, hogy a konyha elrendezése megfelelő-e. Ideális esetben ezeknek a területeknek úgy kell elhelyezkedniük, hogy ha egy háromszög csúcsainak képzeljük őket, akkor a háromszög oldalainak hossza 1, 3-3 m legyen. Ekkor nem kell fölöslegesen nagy utat bejárni, viszont van elegendő hely a konyhai munkáyenes (lineáris) konyhaAz egysoros, egyenes konyhánál a bútorsor a fal mentén foglal helyet. Szűk helyiségekben alkalmazható megoldás. A tárolóhelyek és a munkafelületek (hűtőszekrény, mosogató, tűzhely) elhelyezkedési sorrendjét alapul véve és az egyes zónák között elégséges munkaterülettel számolva, a konyha optimális hossza 3-3, 6 m. Ennél rövidebb bútorsornál a munkafelületek és a tárolóhelyek túl kicsik lesznek, míg az ennél hosszabbnál túl sokat kell járkálnunk.
Íme, néhány előny és hátrá előnyökAhogy írtuk is, ha két kisebb helyiségből egy nagyot csinálunk, akkor a tér egyértelműen kitágul és szellősebb a család általában a nappaliban tölti az ideje nagy részét, akkor legalább főzés közben is együtt lehetü nagyobb teret kapunk, így egy konyhasziget is simán elfér. A teret otthonosabbá tehetjük akár egy álmennyezet beépítésével ükség esetén akár bútorokkal is "elválaszthatjuk" a étkezőt meg is emelhetjük, így egybe nyitottuk a teret, ennek ellenére elkülönül a nappalitól. A hátrányokA főzés közben előforduló illatok a nappalit is átjárják, persze ezt egy jó szagelszívóval elkerülhetjük, aminek viszont erős lehet a hangja, ami akár zavarhatja is a nappaliban tartózkodóvesebb a falfelület, így kevesebb rakodóhelyet tudunk beépíteni, ami kellemetlenül érintheti azokat, akiknek szükségük van a el kell pakolni és mosogatni, például ha vendégeket várunk, hiszen ki szeretne egy nagy adag mosatlan edénnyel találkozni. Hírlevél feliratkozásHa nem akarsz lemaradni az Otthonok & Megoldások cikkeiről, akkor iratkozz fel hírlevelünkre mielőbb!