Ingyenes hasznosításba adna a debreceni önkormányzat a Hit Gyülekezetének egy Piac utca 28/A szám alatti 276 négyzetméteres ingatlant január elsejétől határozatlan időre. Az egyház vállalja az ingatlan esztétikai-gépészeti felújítását, az erről szóló határozati javaslatról december 20-i ülésén dönt a városi közgyűlés. Az előterjesztés szerint az igénnyel a Hit Gyülekezete fordult az önkormányzathoz. A vallási közösség egyebek mellett pozitív példákat bemutató beszélgetéseket, előadásokat, író-olvasó találkozókat tervez oda, de a fiatal tehetségek felkarolásának jegyében amatőr alkotók is felléphetnének és kávézó részt is kialakítanának. Nyilván az egyházhoz kötődő kiadványokat is meg lehetne vásárolni. A Hit Gyülekezete magyarországi alapítású és központú keresztény felekezet. Az 1979-ben kis imacsoportból indult gyülekezet dinamikusan növekvő felekezet, mely 2018-ra a 4. legtöbb követővel rendelkező egyházzá vált Magyarországon. Budapesten, Debrecenben, Kecskeméten, Nyíregyházán, Pécsett és Salgótarjánban működtetnek oktatási, illetve népjóléti intézményeket (általános iskola, gimnázium, szakképző iskola, óvoda, bölcsőde).
Hitoktatóink Debreceni Baptista Gyülekezet 4029 Debrecen, Szappanos u. 23. Gyülekezeti iroda telefonszáma: +36 20 271 6105 Email: Lelkipásztor: Kiss János Hitoktató: Pálosiné Ugray Renáta (+36 30 456 4798) Az egyházközség által rendelkezésére bocsátott hit- és erkölcstanoktatáshoz kapcsolódó dokumentumok az alábbi elérhetőségen megtalálhatók: Hit Gyülekezete 1103. Budapest Gyömrői út 69. További információk: Képviselő: Petrőcz László Hitoktató: Kiss-Rónyai Anita Ildikó kapcsolattartó: Bujdosó Tiborné Ágnes Magyar Görögkatolikus Egyház Debreceni Görögkatolikus Parókia Péter és Pál főapostolok temploma 4024 Debrecen, Szent Anna utca 53. Tel. : +36 52 533207, +3630/1650-322 E-mail: Parókus: Kapin István Hitoktatók: Kocsorák János, Medve László Református egyház Debrecen-Nagyerdei Református Egyházközség 4032 Debrecen, Bolyai u. 25. Tel. : +36 52 410811 Honlap: Email: Püski Lajos református lelkipásztor Hitoktatók: Kiss Csilla, Szabóné Kovács Márta, Szabó Pál A következő linken tájékozódhatnak a hittan oktatásról: Római Katolikus Egyház Megtestesülés Plébánia 4032 Debrecen, Borbíró tér 9.
Tisztelt Szülők! Értesítjük Önöket, hogy a 2022/2023-as tanévben Hit- és erkölcstan oktatásban érintett szüleinek tájékoztató fórumot szervezünk, melynek: Időpontja: 2022. március 09. 16:30 Helye: Debreceni Gönczy Pál Általános Iskola, Debrecen, Gönczy Pál utca 1-3. Az egyházi jogi személyek tájékoztatása alapján a 2022/23. tanévben a Debreceni Gönczy Pál Általános Iskolában az alábbi egyházi jogi személyek vállalják a Hit- és erkölcstan oktatás megszervezését: Római Katolikus EgyházLelkipásztor: Tóth László, 4225 Debrecen, Gát u. 5. Görög Katolikus EgyházKépviselője: Szentesi Csaba, 4225 Debrecen, Felsőjózsai utca 9. Református EgyházKépviselője: Gacsályi Zsolt, 4225 Debrecen, Deák Ferenc utca 67. Hit GyülekezeteKépviselője: Petrőcz László, 4030 Debrecen, Olajfa utca 4.
Teljes térkép Egyházak, templomok, imahelyek Debrecen közelében Frissítve: június 17, 2022 Útvonal Weboldal Hit Gyülekezete Debrecen Elérhetőségek Olajfa u. 6, Debrecen, Hajdú-Bihar, 4030 Nyitvatartás Jelenleg nincs beállítva nyitvatartási idő. Helytelen adatok bejelentése Vélemény írása Cylexen Értékelés Írja le tapasztalatát További információk a Cylex adatlapon Vélemények Lásd még Regisztrálja Vállalkozását Ingyenesen! Regisztráljon most és növelje bevételeit a Firmania és a Cylex segítségével! Ehhez hasonlóak a közelben Pac - Baptista Gyülekezet Pacikert u.
1/1 anonim válasza:Szia! Hát a radikalitás elég szubjektív dolog, ugyanis egy ateista számára szinte minden felekezet radikális ámomra ezek a gyülekezetek a radikálisok:MPE Debreceni Élet Gyülekezete: [link] Debreceni Szabadkeresztyén Gyülekezet: [link] Krisztus Gyülekezete Debrecenben: [link] Názáreti Egyház Debreceni Gyülekezete: [link] Hit Gyülekezete Debrecen: [link] Debreceni Unitárius Egyházközség: [link] Shalom Gyülekezet: [link] Szcientológia Egyház Debreceni misszió: [link] Mindegyik másért... :-)Üdv. Péter2014. ápr. 23. 15:33Hasznos számodra ez a válasz? Kapcsolódó kérdések: Minden jog fenntartva © 2022, GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrö kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!
Az országgyűlés által elismert egyházak és azok belső egyházi jogi személyei az iskola igazgatójától kapják meg a tanulók adatait annak érdekében, hogy a jelentkezett tanulók számának és évfolyamának függvényében nyilatkozzanak az iskolának, hogy vállalják-e az adott iskolában az érintett tanulóknak a hit-és erkölcstan oktatást. Az országgyűlés által elismert egyházak és azok belső egyházi jogi személyei az Önök gyermekeinek a részükre átadott név- és osztályadataival további, eltérő célú tevékenységet nem folytathatnak. Gyermekeik személyes adatait az iskolán és az érintett bevett egyházon és annak belső egyházi jogi személyén kívül további személyek nem ismerhetik meg, azok más személyeknek nem adhatók át, nyilvánosságra nem hozhatók. Tekintettel arra, hogy személyes adat csak a cél megvalósulásához szükséges ideig kezelhető, és az EMMI rendelet 14. § (5) bekezdése alapján az iskoláknak minden év május 20-áig fel kell mérnie, hogy a tanuló a következő tanévben etika vagy hit- és erkölcstan órán kíván-e részt venni, ezért a következő tanév megkezdését követően az előző évre vonatkozó személyes adatok megsemmisítésre kerülnek.
Ahogyan Jézus a galambról is ezt mondja: "Legyetek szelídek, mint a galambok! " (Mt 10, 16). A Szentlélek az Örökkévaló Isten szabad és független jelenléte. Bárhol, bármikor, bárkiben, a szeretet, a bölcsesség, a józanság Lelke, maga Isten. Gyülekezetünk vágya, hogy templomunk ne csak formájában mutasson a Szentlélekre, hanem mi mindannyian, akik a gyülekezethez tartozunk, lehessünk a bennünk élő Szentlélek temploma.
0652/ 412-229Képviselők:Fábiánné Kalotay Kinga plébános hitoktatóKerekesné Szilágyi Kata hitoktató Debrecen-Kossuth utcai Református Egyházközség4024 Debrecen, Kossuth utca 65. 0652/ 537-235Képviselők:Tóth Tamás lelkipásztorOláh Noémi hitoktató Hit Gyülekezete4030 Debrecen, Olajfa u. 6. Képviselő: Szabó Ilona Hetednapi Adventista Egyház4029 Debrecen, Fazekas Mihály u. 7. 0652/ 502-191Képviselők:Hegyes-Horváth Géza területi elnökRestás Márta hitoktató Iskolánkban a 2019/20-as tanévben a következő egyházak vállalják a hit- és erkölcstan oktatást: Debreceni Görögkatolikus Egyházközség 4024 Debrecen, Vígkedvű Mihály utca 2. 0652/ 412-229Képviselők:Fábiánné Kalotay Kinga plébános hitoktatóTóth-Rektor Magdolna hitoktató Hit Gyülekezete4030 Debrecen, Olajfa u. mKépviselők:Bujdosó Tibor hitoktatási referensBácsi Szabolcs hitoktató Iskolánkban a 2018/19-es tanévben a következő egyházak vállalják a hit- és erkölcstan oktatást: Az erkölcstan vagy hit- és erkölcstan választáshoz szükséges nyilatkozat letöltése itt elérhető.