Papírformában utazik Havannától Miamiig, hogy címzettje, Marta hangján keresztül kapjon életre. Az üzenet célba érése nem csak Andrés és Marta számára jelent sokat, de Vivonak és Gabinak is, akik kezdetben menekülnek bizonyos érzések elől, az út során azonban elkezdik feldolgozni traumájukat és továbblépnek a gyász következő fázisába. A 2021-es, zenés filmekkel teli évben az In the Heights filmváltozatának bemutatója után a Sony Pictures Animation első musicaljének, Az életteli Vivonak zenéjéért és a címszereplő kisállat hangjáért is az amerikai Lin-Manuel Miranda felel. A dalok egyedi hangzást adnak a karaktereknek, miközben érzéseiket és vágyaikat is megismerjük. Ahogyan Vivonak és Gabinak, úgy Miguelnek, a Coco című film főhősének is sokat jelent a zene. Ezáltal kerül közelebb saját gyökereihez és találkozik a halál és a gyász fogalmával. Kicsit más irányból közelíti meg a témát a Lelki ismeretek című animációs film, melyben egy zongorista a halála után egy kisállat testében tér vissza a Földre, ahol arra kényszerül, hogy más perspektívából szemlélje a világot és addigi életét.
Mindhárom filmre igaz, hogy a zene a hagyomány, szenvedély, egy belülről fakadó erő megtestesítője, mely univerzális nyelvként összehozza az embereket. A kulturális értékek és hagyományok továbbörökítése ugyanannyira fontos Az életteli Vivoban, mint az In the Heights filmváltozatában, melyben ez a felmenők örökségének életben tartását, átörökítését jelenti a múltból a jelenbe. A film autentikussága a castingban is megjelenik: az idős szerelmeseknek a kubai-amerikai Gloria Estefan, illetve Juan de Marcos González zenész adta a hangját, akit legtöbben a Buena Vista Social Club-beli munkásságáról ismerhetünk. A különböző vizuális stílusokból építkező látványvilágból kitűnik Andrésé és Martáé, mely régi értékeket és a kubai hagyományokat képviseli, és melyben ők hol idősen, hol fiatalon, a szerelmes dalon keresztül egyesülnek újra, miközben élesen elkülönülnek az animációs film modernitást tükröző részeitől. Ilyen például Gabi karaktere és környezete, mely sokszor gyermeki fantáziájának megnyilvánulása rózsaszín és lila színekkel és intenzív képi megoldásokkal.
Hector: Te is egész jó vagy husifiú! Imelda: Nincs messze! Találd meg! Van néhány őrült, de a szám mára bővült, Az ének igen gáz már Hisz az alvilágban császkálnak Kerge fejem rázván Hagyom ezt és ez is flúgos Hector: Ez az Miguelito! Szavazatok 4. 29 (7 votes)
FANSHOP Előre 85 (2020) A kép forrása: Walt Disney A film összbevétele 136 037 286 dollár volt (), míg a magyarországi piacon 58 006 676 forintot termelt. A hazai mozik összesen 40 327 mozijegyet értékesítettek a produkcióra. A filmet a benne szereplő leszbikus utalás miatt Ázsiában több országban betiltották, míg más országokban cenzúrázták a szöveget. Így a magyar szinkronban is a "barátnőm" helyett a "párom" szó hallható a karakter szájából. (Artemisia) A film eredeti nyelven tartalmaz egy LMBT-utalás. Mikor Ian és Barley az átváltoztató varázslat segítségével Bronco rendőrnek adja ki magát, a Küklopsz rendőrnő szájából hangzik el a mondat: "Nem könnyű a kezdő szülőknek. A barátnőm lányától a hajam tépem". (Artemisia) Az Előre a rendező Dan Scanlon második egészestés mozifilmje. A direktor legutóbb hét éve rendezte meg a szintén a Pixar égisze alatt bemutatott Szörny Egyetem-et (2013). (hp) Az Előre a 2020-as évek első Pixar-filmje. (hp)
Lin-Manuel Miranda (Hamilton, In the Heights) és Kirk DeMicco (Croodék) animációs musicalje azoknak a gyerekeknek szánt filmeknek a sorát gazdagítja, melyek mély mondanivalójukkal a felnőttek figyelmét is megragadják. Az életteli Vivo legnagyobb erénye a szerethető, erős alapsztoriban rejlik, mely egy súlyos témát, az elmúlást és az ebből fakadó gyász megélését boncolgatja egy beteljesületlen szerelmi történetbe ágyazva. Megmentője és egyben (zenész)társa elvesztését próbálja feldolgozni Vivo, a trópusi erdők helyett Havannában élő farksodró, egy mosómedve-féle kisállat, akinek nem adódik meg a lehetőség, hogy elköszönjön az idős férfitől. Vivo elhatározza, hogy teljesíti Andrés vágyát, eljuttatja Amerikába a kubai zenész szerelmének, Martának írt vallomását. Egy dalt, melyben eddig kimondatlan érzéseiről vall, amit ő maga már nem tudott átadni. Az állatnak útja során társa lesz a különc kislány, Gabi, a bácsi távoli rokona, aki édesapját gyászolja és nem találja helyét az iskolában. Kirk DeMicco és Quiara Alegría Hudes forgatókönyvírók a szerelmes szám köré fűzik fel a történetet, mely a betétdalokkal ellentétben csak a film végén szólal meg teljes egészében.
Érzem egyszer visszatérek, el nem hagylak már és addig nem is kérek mást, emlékezz rám. Szavazatok 4. 38 (21 votes)