z előre eltervezett strandoláshoz az állandó záporok miatt nem volt kedvünk, ezért inkább a parton sétáltunk egy nagyot. Délután Székesfehérváron néztük meg a főteret, ahol fagyit ettünk, ami a rossz idő ellenére is finomnak bizonyult. következő nap Budapesten voltunk. Kipróbáltuk a libegőt. Mikor felértünk gyönyörű kilátás fogadott minket. Megnéztük a budai várnegyedet és a Mátyás templomot is. Ezután a Láthatatlan kiállítás következett, ott minden nagyon sötét volt, csak tapogatózva tudtunk előre haladni, de a tárlatvezető vak bácsi segítségével könnyebben tájékozódtunk. bácsi mesélt a vakok mindennapi életéről, mi ezt nagy érdeklődéssel hallgattuk. német cserediákok örömére a plázába is ellátogattunk, hogy tudjanak ajándékokat vásárolni. Hazafelé jövet a hangulat nagyon oldott volt, jókat mulattunk. Talán ekkorra szoktunk össze a legjobban. z utolsó napon, Visegrádon, kötélpályán csúsztunk le, amit Canopynak hívnak. Gyönyörű volt a táj, bár sajnos ezzel nem sokat tudtunk törődni, mert nagyon féltünk a magasban.
Olvasmányosan nyújt bepillantást A Mi Erdőnk rejtekébe, szakszerű ismertetőkkel, tanácsokkal, túraajánlatokkal segít fölfedezni annak értékeit. Állattenyésztés A professzionális állattenyésztők lapja Elsősorban a professzionálisan működő nagy gazdaságok állattenyésztőinek, felsővezetőinek nyújt magas színvonalon információkat. Tájékozódhatnak a legújabb kutatási eredményekről, az új nagyüzemi tenyésztési, termelési rendszerekről, az élenjáró cégek input anyag ajánlatairól, azok alkalmazási feltételeiről, lehetőségeiről.
Méhészetünk 2017 évtől vándorméhészetként üzemel a lehető legtisztább fajtamézek produkálása érdekében, így az akácmézünk, repcemézünk, napraforgómézünk…lipták méhészet, méhészet alakul, méhészet ötvözve, immunerősítés méhészet, méhészet évlipták, akácméz, hársméz, virágméz, vegyes193 Családi méhészetünk immáron közel 20 éve igyekszik a legjobb minőségű termelői méz előállítására. Számunkra a méz nem csak egy termék, egy ínyenc édesség, de egyben az egyik legősibb és legtermészetesebb orvosság is a Földön. Hiszünk abban, hogy a méhek életben maradása a jövőnk, az egész…családi méhészet, méhészet immáron, sif méhészet, méhészet mézméz, méh, mór, előállítás, móri145 Bokor István 2009-ben az EMVA fiatal mezőgazdasági termelők támogatása jogcímen meghirdetett pályázaton 40000 EUR vissza nem térítendő támogatást nyert el. A pályázat segítségével hoztam létre a Bokor Méhészetet, amely vállalkozás célja a magyar minőségi termelői méz eljuttatása a magyar…bokor méhészet, méhészet vállalkozásbokor, méz, méhész, omme, termelői139 Schrott Méhészet Kőszegen, természetvédelmi terület mellett található.