Fájt neki a keménység, mellyel korán nehéz munkához szoktatta és az elkeseredett ember olykori igazságtalanságai. Csak később értette meg, hogy ô is ki akart törni a faluból, különb sorsra érdemesnek tudta magát, ezért maradt örökké füstölgő vulkán. Az apai és az anyai elem szüntelenül viaskodott Tamási Áronban. Elejétől fogva utolsó leheletéig Farkaslaka írója maradt, termése mégsem helyi jellegű. Bensőleg sohasem hagyta el szülőföldjét, de útja sokáig nyugtalanul cikázott Kolozsvár és Budapest között, ám tartós otthont csak életének utolsó harmadában alapított, addig inkább szállást tartott. 1966-ban több hónapig a Kútvölgyi úti kórházban ápolják. Feleségének tollba mondja a Vadrózsa ága-t, ezt a könyvét már nem tudja befejezni. 1966. május 26-án halt meg. Június 2-án mintegy tizenötezer ember búcsúztatja a Farkasréti temetőben: majd egy hét múlva kívánságának megfelelően, Farkaslakán helyezik örök nyugalomra. RÖVID TARTALOM:1920-ban járunk, Erdélyben. A székely család, Szakállasék otthonában.
kbalogh496 megoldása 4 éve Ábel:gyerekes, mert kíváncsi, megsértődik, sírós, de felnőttes is egyben, mert agyafúrt, rendesen csinálja a munkáját, megfontolt. A regény elején sírós, az emberekkel őszinte és nyílt, később kevesebbet és okkal sír csak, megtanulja hogy hogyan kell bánni az emberekkel, és a társadalmi hovatartozást, óvatosabb lesz. Surgyélán: román katona, ösztönember. Esze nem sok van, arra gondol csak, hogy a szükségleteit kielégítse. Kegyetlen is (megöli a kecskét). Nagyon szeret enni. Bankigazgató: román ember, aki felfogadta Ábelt. Egy hivatalnok bőrébe bújt csaló. Az ő alakja is példázat. Észjárása meg sem közelíti Ábelét. 3
Sapka nélkül volt, megborzadt hajjal és vérmes szemekkel. Csak most vettem igazán észre, hogy testileg is milyen eluralkodó és készre fejlődött ember. No, gondoltam magamban, ez máris elkezdte az igazság kútját keresni. - Tej kell! - parancsolt reám ismét. - Fel tetszett kelni? - kérdeztem. - Nem jól hallottad, hogy tej kell?! - De jól és szívesen. - Hát akkor? - Mindjárt megfejem a kecskét. - De kifejjed belőle sokat! - Egyből hogyan lehet sokat? - kérdeztem. - Nem egy van neki, hanem négy! - Mi van neki négy? - Csics van neki négy! - kiáltott a katona. Én szelíd maradtam tovább is. - De az első kettőből nem ad - mondtam. - Húzzad neki! - De hiába húzom, mert nem ad. - Akkor oztán én meghúzom! Erre már egy kicsit megijedtem, hogy csakugyan húzni találja. Hamar fazékért mentem, s amikor jöttem visszafelé, a csendőr előtt megálltam, s így szóltam neki: - No, most megyek, s még a fülit is megfejem. A kecske víg mekegéssel fogadott, s még táncolt-forma is, amit sohasem tett. Amikor azonban alája kuporodtam a fazékkal, hirtelen nekem fordult, és a fejével úgy megtaszított, hogy huppanva ültem a háta mögé.
Így a kedvünkből, amely addig sem volt sovány, lassanként paripa lett; a Márkuséból pedig éppenséggel táltos. Az arcáján pedig rózsák nyíltak, a szemei ragyogtak, s az a jómondó szája meg nem állott. A derült égre csillagnak lehetett volna kitenni. Idő teltével, amikor éppen legjavában voltunk, hát egyszerre felállt, hogy ő prédikálni akar. De nagyon furcsa volt. Olyan, mintha hirtelen meggyógyult volna; még az arca is kikerekedett, s a melle kidomborodott. Szemmel látván mindezt, bennem oly érzés szálldosott, hogy valami csodának vagyok a tanúja. S úgy érezhették Fuszulánék is, mert templomi szemekkel csüngöttek rajta. Márkus rájuk nézett átható és simogató tekintettel, s így kezdett szólani: - A könyörületes Úr nevében! A maradék gyertya köszönő lángja lebbenjen felétek, akik a gyarló és szenvedő emberiség követei vagytok, megtévedt testvéreim! Megtévedtetek, hogy annál többet tudjatok szenvedni. Az Isten vezetett titeket erre az útra, mert mindenkit Isten vezet mindenüvé. Nem tudhatjátok, hogy a bűn mikor változik erénnyé; mint ahogy nem tudjuk, mikor és hogyan változik át ama kenyér és bor, amelyről Jézus mondá az ő igéit.
Egyik nap Fuszulán, egy román ember érkezik az erdőbe Ábelhez. Sok szekér fát vesz tőle. Egy pár nap múlva újra visszajön ez az ember, és azt mondja Ábelnek, hogy ezentúl a bankba fizeti be az összeget, és a nyugta ellenében kéri a fát. Ábel egy kicsit gyanakszik, de elkezdik felpakolni a fákat Fuszulán szekerére. Még folyik a munka, amikor megérkezik a bankigazgató, és kiderül, hogy Fuszulán csaló, és a banki nyugta csak hamisítvány. Ábel és az igazgató azonban leleplezi a csalót, és az igazgató megkötözve elviszi Fuszulánt. Másnap megérkezik a Hargitára a banki pénztáros és egy csendőr, és Ábel eddigi élete a rengetegben jelentősen átalakul. 3. fejezet: Hősünk megtudja a pénztárostól, hogy a rabló Fuszulán kiszabadult, mert nem kötözték meg a lábát, és felrúgta az igazgató szekerét. Mindketten az árokba zuhantak: az igazgató megsérült, Fuszulán pedig elmenekült. Ezért hozta most magával a pénztáros a csendőrt. Ábel legnagyobb bánatára Surgyélán, a csendőr ott marad vele a Hargitán, hogy elfoghassa Fuszulánt, amint az visszatér a rengetegbe.