Jelenleg általános mezőgazdasági besorolású gyepövezet, de hamarosan beépíthetővé válik Csopak Balatonfüred felé eső, mintegy 5 hektár körüli part menti része. A területen szürke marhák legelnek, kiváló panorámával rendelkezik, amit az erre közlekedő kerékpárosok is rendre megállnak megcsodálni. Jelenlegi, természetközeli állapota azonban a helyi civilek szerint megváltozhat. A Nők a Balatonért Egyesület közleményt adott ki, melyben újra tiltakozik a Kerekedi-öböl beépítése ellen. Tavaly nyáron a csopaki önkormányzat módosítani akarta a település építési szabályzatát egy beruházó érdekében, aki nagyarányú beépítést tervezett az öbölben, annak ellenére, hogy a terület természetvédelmi oltalom alatt áll. Azt kifogásolják, hogy véleményük kikérése nélkül akarja a település vezetése az építési szabályzatot módosítani, a járványhelyzet miatti különleges szabályokra hivatkozva, miközben ők legalább egy közmeghallgatást szerettek volna elérni. A civilek szerint Csopak önkormányzata már tavaly júniusban át akarta minősíteni a területet, ám akkor az eljárás hivatalosan meg se kezdődött, mert a Veszprémi Kormányhivatal tájékoztatta a polgármestert, hogy semmiféle átminősítést nem támogatnak.
A Balaton-Felvidéki Nemzeti Park kezelésében van a szóban forgó ingatlan melletti terület, mely jelenleg is Natura 2000-es védettséget élvez, így érthető, ha a hatóság sem lelkesedik az átminősítésért – mondja lapunknak Szauer Rózsa, az egyesület elnöke. Tavaly nyáron még rekreációs központ építéséről szóltak a hírek, ezt is támogatta a helyi képviselő-testület, de a nagy közfelháborodásra, úgy tűnt, elállnak az átsorolástól. Mára új terv született, e szerint szőlőterületre módosítanák a besorolást, miközben az egyesület természetvédelmi és tájképvédelmi besorolásért lobbizik a nemzeti parknál. Szauer Rózsa a szőlőövezet-koncepciót azzal magyarázza, hogy ekkora (5 hektár körüli) terület esetében ez a szőlős már befektetői szempontból is rentábilis méretben válik beépíthetővé. Csopak település rendezési szabályozása szerint az átsorolás után "szőlőtermesztés, továbbá szőlőtermelési, borászati célú és borturizmust szolgáló gazdasági építmény, valamint A TULAJDONOS SZÁMÁRA SZOLGÁLÓ LAKÓÉPÜLet ÉS BORTURIZMUST SZOLGÁLÓ EGYÉB SZÁLLÁSHELYÉPÜLETEK KIALAKÍTÁSA" VÁLIK LEHETŐVÉ, két hektárnál nagyobb telek esetén maximum 800 négyzetméteren.
e-mail címre eljutatott levélben is jelezheti leiratkozási szándékát. Az adattárolás módja: elektronikus Az Ön jogai az adatkezeléshez kapcsolódóan Tájékoztatáshoz való jog Önnek joga van az adatkezeléssel kapcsolatos tájékoztatáshoz, melyet az Igazgatóság jelen tájékoztató rendelkezésre bocsátása útján teljesít.
hozzáférés a magyar cégadatbázishoz Biztonságos üzleti döntések - céginformáció segítségével. Vásároljon hozzáférést online céginformációs rendszerünkhöz Bővebben Napi 24óra Hozzáférés a cégadat-cégháló modulhoz rating megtekintése és export nélkül Heti 7napos Havi 30 napos Éves 365 napos Hozzáférés a cégadat-cégháló modulhoz export funkcióval 8 EUR + 27% Áfa 11 EUR 28 EUR + 27% Áfa 36 EUR 55 EUR + 27% Áfa 70 EUR 202 EUR + 27% Áfa 256 EUR Fizessen bankkártyával vagy és használja a rendszert azonnal! Legnagyobb cégek ebben a tevékenységben (8412. Egészségügy, oktatás, kultúra, egyéb szociális szolgáltatás (kivéve: társadalombiztosítás) igazgatása) Legnagyobb cégek Csopak településen Előző cég az adatbázisban: Juhar Lovas Klub Következő cég az adatbázisban: TECPLAST Kft. Forgalom trend Adózás előtti eredmény trend Létszám trend
Új helyszínek nyíltak meg a látogatók előtt, ökoturisztikai bemutatóhelyek létesültek, gondoljunk a tihanyi Levendula Ház, a Pannon Csillagda vagy a Tapolcai-tavasbarlang látogatóközpontra. Őrszolgálati irodákat alakítottak ki, megnőtt a területkezelés és az állattartás jelentősége – írja a "Kapolcson ma fát ültettünk: őshonos, kissé feledésbe merült gyümölcsfajtákkkal támogatjuk a Kapolcsi Kulturális és Természetvédelmi Egylet kezdeményezését: Batul alma, fekete tányéralma, pónyik, eper alma, Török Bálint fajta, és ismerjük is személyesen mind a harmincat" – adta hírül közösségi oldalán Puskás Zoltán, a Balaton-felvidéki Nemzeti Park vezetője. Évről-évre többen keresik fel a Balaton-felvidéki Nemzeti Park látogatóhelyeit, tavaly 450 ezer látogatót regisztráltak, ami egyértelmű siker. Most rekord számú, 18 nyertes uniós pályázat megvalósításán is dolgozik a Nemzeti Park munkaközössége. Összességében 5 milliárd forint értékű beruházásról van szó, amelynek zajlanak a közbeszerzési pályázatai, illetve van, ahol már az építkezés is elkezdődött.
Puskás Zoltán nyolc éve vezeti a Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatóságát. Gödöllőn halgazdálkodási szakirányú agrármérnökként végzett, majd a Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt. jogelődjénél helyezkedett el, akkor még a balatoni halgazdálkodás is a Nemzeti Park Igazgatóságának vagyonkezelésében volt. Puskás Zoltán nyolc éve vezeti a Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatóságát. Marosvásárhelyen született, büszke erdélyi származására. Nős, két fiú édesapja. 1996- ban Gödöllőn halgazdálkodási szakirányú agrármérnökként végzett, majd a Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt. jogelődjénél helyezkedett el. Később a külkereskedelmi főiskolán közgazdász, míg Kaposváron halgazdálkodási szakmérnöki diplomát szerzett. A Balaton-felvidék természeti kincseinek megóvása, a térség ökoturisztikai és tájvédelmi fejlesztése érdekében végzett eredményes munkája elismeréseként tavaly Magyar Arany Érdemkereszt kitüntetést kapott. Puskás Zoltánnal a Veol újságírója beszélgetett. — Hogyan került a halászattól a nemzeti parkhoz?