KEZDŐLAP BEMUTATKOZÁS TENYÉSZTETT FAJTÁK ayam cemani ga h'mong bolgár dzsinka serama strumska dong tao indiai viador onagadori koszovói hosszan kukorékoló sanjak hosszan kukorékoló ayam ketawa páduai erdélyi kopasznyakú törpe réce búbos törpe réce bóbitás gyöngytyúk tyúklúd nandu láma ELADÓ ELADÓ TENYÉSZTOJÁS ELADÓ ÁLLATOK KAPCSOLAT Továbbiak méretsúly: gúnár: tojó:gyűrűméret: gúnár: 24 tojó: 24tenyésztojás súlya:tenyésztojás színe: fehérszínekfehér
Ma a tenyésztők munkájának hála a kuvasz nincs kihalófélben. Megjelenése tetszetős, nemességet, erőt, bátorságot sugároz. Magas, nagytermetű kutya. Szőrzete fehér vagy elefántcsont színű, enyhén hullámos lefutású, jellegzetes kuvasz- szőrzet. Csontozata erős, izmos teste küdzőképességéről tanúskodik. A füle V-alakú, lehajló. Mandulavágású, ferde szeme értelmes és hűséget mutat. Kiváló szimatú. Bátor, kitűnő őrző-védő fajta. Idegenekkel szemben alapvetően bizalmatlan, általában egygazdás. A kuvasz okos, intelligens kutya. Fiatal korában könnyen nevelhető, kétéves kor felett már nehezen idomul. A kuvasz feladata ellátásához jó szimatra, bátorságra, erőre és támadó kedvre volt szüksége. Különleges jelleme, az évezredek óta génjeiben hordozott szabadságszeretete, nagyfokú önállósága mindenképpen kutyához értő, következetes gazdát követel. A mudi az egyik legritkább, legkevésbé ismert magyar pásztorkutyafajta. A pásztorok német puli néven ismerik, az állomány zöme ma is az ő kezükön van. Kitenyésztetlen változó nagyságú, természetes fajta.
KISS a fajta genetikai értékében lehetőségeket látott, melyet meg kell őrizni. MIHÓK (2006. ) külön fajtaként jelöli meg a Magyar nemesített ludat és a Fodros tollú magyar ludat. Utobbinak 1990-es években fellendülő tenyésztéséről és egyre nagyobb népszerűségéről beszél. Azt írja a fajta fodrozott tollúsága, mint értékmérő tulajdonsága miatt tenyésztése meglehetősen nehéz, mert sima tollú egyedek is keletkeznek. Mégis májhasznú változat kialakítása volt a cél, így 1975-ben és 1976-ban több száz fodros tollú ludat tömtek. A 90-es évekbeli fellendülése nem csoda, hiszen 1997-ben megalakult a Magyar Génmegőrzők Egyesülete, mely a fajta tenyésztését preferálta. Mára már Magyar Kisállatnemesítők Génmegőrzők Egyesülete néven fut. 2009-től fajtafenntartó szervezetként szervezi és irányítja a régi magyar baromfifajták elitállományainak génmegőrzést, mely 7 tyúk-, 1 gyöngytyúk-, 2 pulyka-, 2 lúd- és 2 kacsafajtát foglal magába. A fodros tollazottság egy mutáció eredménye, ami a hát, a szárny és a comb nagy fedőtollain mutatkozik meg.
század végétől beszélhetünk, ugyan is ebben az időben végeztek elsőnek idegen földről érkezett ludakkal keresztezéseket. Az Alföld rónáin az Emdeni ludat, a Dunántúl mezőségein pedig a Pomerániai ludat használták, mert ezek jóval nagyobb madarak voltak. E keresztezések eredményeiként jött létre a Magyar nemesített lúd, mint fajta és később az "őshonos" jelzőt is megkapta. Az Alföldi változat tollazata tiszta hófehér még a Dunántúli változatban enyhe tarkaság fellelhető. A Fodros tollú magyar lúd egyesek külön fajtaként jelölik meg mások szerint nem fajta, csak változat. Kövessük csak végig, hogy melyik lehet a helyes állítás! E fajta szülőföldjének DÜRIGEN több művében is, a Kárpát-medencét jelöli meg és részletesen említést tesz arról, hogy a Duna menti országokban rendkívül elterjedt. JOHN HARVAY (1860. ) Angliában igen népszerű díszbaromfiként tesz róla említést és szintén a Duna menti országokból eredezteti származását. Németországban 1862-ből vannak az első feljegyzések. Magyarországi írások 1840-ből kerültek legrégebbről elő, melyekben Óbecse környékét jelölik a fajta központjának.
A magyar lúd és egyes tájfajtái még kis létszámban fellelhetők, megőrzésük lúdtenyésztőink egyik legfontosabb feladata. Különböző színváltozatait magyar őshonos fajtaként, génbankokban tartjuk fönn. Parkunk tavának lakója a fodros tollú lúd. Libáink a tó nádasában költenek, innen vezetik elő minden év tavaszán sárga, pelyhes fiókáikat. A tó kerítésének kapuja nyitva áll a ludak előtt, melyet kihasználva gyakorta legelésznek a dús gyepen, látogatóink között sétálva. Minden házityúkfajta őse az Indiában élő bankiva tyúk (Gallus bankiva). A mai intenzív fajták a vad ősnél lényegesen nagyobb méretűek, illetve termelékenységűek. Az ún. magyar parlagityúkfajták másfél kg-os átlagsúlyukkal még a vad őshöz közelállónak számítottak. Magyarország területén a házi tyúk már a római korban ismert volt, az idők során itt helyben különböző nyugati tyúkfajtákkal keveredve, majd céltudatosan tenyésztve méretben és termelékenységben lényegesen javult. Egészen a legutóbbi évtizedekig a magyar baromfiudvarokat döntő részben a magyar tyúk különböző színváltozatai népesítették be.