Hiánypótló rendszer született a használtautó vásárlásban. A hatóság elkészítette a gépjármű adatlekérdezőt, mely segítségével pár kattintás után megtudhatjuk a kiszemelt használtautó alapvető adatait, illetve azt is, hogy a központi adatbázisba a korábbiakban (tulajdonosváltáskor, illetve műszaki vizsga során) milyen óraállásokat rögzítettek. Végre véget érhet a kilométeróra visszatekerések korszaka? A Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatala (KEKKH) szerint biztosan! Ők hozták ugyanis létre az adatlekérdező rendszert, melyet állításuk szerint az autósok 85 százaléka várt. Mi a gépjármű adatlekérdező célja? A gépjármű adatlekérdező célja, hogy a használtautó vásárlás során minden olyan, az adott járműre vonatkozó információt, könnyen és gyorsan megismerhessen a leendő tulajdonos, amely csökkentheti a vásárlással járó kockázatokat. "A gépjármű adatlekérdezőnek higgyen ne a szemének" – hirdeti magát aGépjárműadat-lekérdező weboldala. Mit is jelent ez? Milyen adatokat tesznek közzé?
A funkció megfelelően IE11. 0. 9600. 17843 vagy annál újabb böngészőt támogat (Internet Explorer). De tesztjeink alapján Chromba is vagy annak IE tabjában is futhat. Viszont előfordulhatnak megjelenítési hibák ilyenkor Az Internet Explorer használata javasolt. Az élőkép mellet a jobb oldalt az utolsó járművünk részletes adatait láthatjuk amiket beállítottunk mit tegyen rá a rendszám találatunkra. Alul pedig kis index képeket a rendszámokkal mit olvasott a kamera. Amennyiben valamelyikre rákattintunk felugró ablakban visszanézhetjük a részletesebb ellemzést. FONTOS! Amennyiben a böngésző ablaka frissül, vagy bezáródik. Az addigi találatokat/olvasásokat nem fogja mutatni. A funkció addig fut amíg a "Smart Display" ablak meg van nyitva. Amennyiben ellépünk egy másik menü pontba a funkció újra indul és az ablakunk üres lesz.? 2. Rögzítő helyi felületén való valós figyelésHelyi monitoron target classificationnél kel kiválasztani a vehicle detection. Ilyenkor a bal oldalt dobálja a rendszámokat kis index képpel és írja alatta melyik csatorna olvasta.
Miért fontos? A hivatalos szervizbejegyzések, hatósági igazolások nyújtják a legszilárdabb támpontot a jármű állapotának megítélésénnyire megbízható? Ez a szegmens döntően magyarországi adatbázisok kutatására épül, melyek az esetek mintegy 85-90%-ában tartalmaznak adatot. Adathiány a külföldi (honosítás nélküli) autók esetében fordulhat elő, illetve azokban az esetekben, ha az autó nem rendelkezik hazai, vezetett szerviz előélettel. Az utóbbi esetben mindenképpen indokolt az óvatosság, de az okok mérlegeléséhez a teljes jelentés értelmezése szükséges. Fotódokumentáció keresése Az esetlegesen fellelt korábbi hirdetések képanyagának, valamint az eredetvizsgák, műszaki vizsgák és helyszíni állapotfelmérések során készült, illetve a European Car Data House saját rendszerében rögzített fotók összefoglalása. Miért fontos? A fényképek kiváló lehetőséget nyújtanak az autó állapotának, állapotváltozásának megismerésére (karosszéria, belső tér, alváz, motortér), és világosan dokumentálhatják az elvégzett javítások, beavatkozások eredményénnyire megbízható?
(A hatósági adatbázisba csak 2012. január 1-jét követően rögzítették az óraállásokat. ) Népítélet A funkció segítségével a Népítélet () adatbázisából a keresett gyártmányra és típusra adott felhasználói értékelések közül a legfrissebb 5 találatot jeleníti meg. Felhasználási feltételek Az alkalmazás használatához internet elérés szükséges, ennek az internet szolgáltató által megszabott további költségei lehetnek. Az alkalmazás letöltése és az indított lekérdezések ingyenesen vehetők igénybe minden állampolgár számára. Az alkalmazáson keresztül letölthető dokumentumban megjelenő adatok tájékoztatásul szolgálnak, ezek bárminemű felhasználása a felhasználó saját felelősségére történik. Részletes felhasználói feltételeket az alkalmazás telepítése előtt ismerheti meg. Adatkezelési irányelvek (pdf) Gyakran ismételt kérdések Mi a teendő, ha az alkalmazás "A Webes Ügysegédbe való bejelentkezés sikertelen! Kérjük lépjen be a Webes Ügysegédbe és töltse ki az adatlapján található hiányzó adatmezőket! "
Automatizált keresés a 2018/1541 EU tanácsi rendelet alapján * 27/E.
Arra gondoltam hogy nem volna nehéz vissza keresni a. A rendszám beírása után az. ← art auto kft kaposvar audi q7 elektromos auto →