A kastélyegyütteshez kapcsolódott valamikor a szintén az Öreg-tó partján álló, illetve arra néző két lovarda épületsora is, melyek jelenlegi ismereteink szerint magántulajdonban vannak. Az Eszterházy-sétány nyugati oldalán állt az egykori Eszterházyak által alapított "Tatai Várszínház" A gróf Eszterházy-kastély parkja egy hatalmas kertkompozíció része. Ez a kompozíció, a tatai park-együttes a magyarországi kertművészet történetének kimagasló értékű és jelentőségű emléke. Különlegessé teszi, hogy a kiterjedt parkrendszer az egész várost és tájat behálózza, "parkosítja". E nagylélegzetű kompozíció kicsiny, de korántsem értéktelen, jelentéktelen darabja az Esterházy-kastélyhoz tartozó kastélypark. A kastély közvetlen környékén sűrítve megtalálható mindaz, ami az egész parkegyüttes értékét adja. Ezen értékek közül ki kell emelni az épített elemek jelentőségét. Grották, műromok, szobrok, sziklacsoportok szolgálták a XVIII. század végén kialakított szentimentális park hangulatkeltő hatását. Ezek az elemek jórész ma is megvannak, s a kastély közvetlen környezetének értékét döntően meghatározzák.
Ovális és táblaasztalaink egyaránt az Önök rendelkezésére állnak.
Az előtérből kétkarú pihenővel megszakított, fa fokokból álló lépcső nyílik, illetve vállköves, lekerekített sarkú kőkeretes pincelejárat-nyílás, felette kis fekvő téglalap formájú ablakkal. Az emeletre vezető lépcsőház boltozatát hevederek tagolják, a pihenő felett összetett formájú mélyített tükörrel, innen füles-szegmensíves kőkeretes nyíláskeret vezetett egykor a magtár fafödémére. Az orsófalat kőkeretes kis ablak töri át. Az emeletre érkező lépcsőkar egy kőkeretes nyíláson át az emeleti pihenőre vezet. A lépcsőházból nyugati oldalán egy ajtó az emeleti középső nagy terembe vezet, amelybe mindkét hosszfalon két-két, két boltmezőnyi helyiség nyílik. A lépcsőházi pihenő a keleti homlokzat mögött futó folyosó terében folytatódik, a folyosóról indul egy félkörívvel lezárt kőkeretes nyíláson keresztül az alsó lépcső felett a padlástérbe vezető, meredekebb lépcső. A folyosóról az emeleten az északi oldalon egy, a déli oldalon egy sarokhelyiség és két kisebb, ablak nélküli tér nyílik. A földszintről a pincébe levezető lépcső a négy pillérrel alátámasztott, kilenc boltmezős, négyzet alaprajzú, nyolc pinceablakkal megvilágított pincetérbe nyílik.
Azt kívánom mindenkinek, hogy menjen el, ezzel tegye meg az első lépést a céljai elérése felé! Imádtam a meditációt is. Nagyon jól magamra tudtam hangolódni, olyan dolgok is eszembe jutottak, amik eddig meg sem fordultak a fejemben. Nagyon jó kikacsolódás és pihenés volt! Gy. Ramóna A hétvégén Győrben voltam Péter Jobb agyféltekés rajztanfolyamán. Teljesen elvarázsolt az a profizmus ahogy tartotta az órákat. Na és a rajzok..... az valami fantasztikus, hogy mit előcsalogatott belőlünk! :-) Nagyon jó kis csapat jött össze az oktatáson, amit szerintem mindenki élvezett! Köszönöm és további sikereket kívánok, biztosan találkozunk még valamelyik tanfolyamodon! Kiss Attiláné Margit Előző Következő Feltöltődés és nyugalom 7:00 Reggeli előtt lehetőséged lesz jógázni, légzőgyakorlatot megtanulni, vezetett relaxáción és vizualizáción résztvenni Alkotás 9:00 A három nap során lehetőséged lesz délelőttönként alkotni. Akril festékkel, pasztellkrétával és grafit ceruzával. Az alkotás előtt jobb agyféltekét serkentő gyakorlatokat végzünk (aminek megtanulásával a munkában/tanulásban is hatékonyabbak lehetünk), közben tea és kávészünet.