juttatásokat lehet utalni, és ezzel együtt az sem alapfeltétel, hogy az adókedvezmény miatt minden egyes munkavállalóra ugyanazok a feltételek vonatkozzanak, hiszen arra is lehetőség van, hogy a munkavállalók között differenciált juttatásokat hajtsunk végre. A Széchenyi Pihenőkártyára akár a bónuszokat és a jutalmakat is ki lehet fizetni, és ezáltal a munkavállalóknak még többet lehet adni. Az idén, 2012-ben előírt béremelés teljesíthetjük akár a SZÉP Kártya segítségével is, hiszen az erre vonatkozó előírásoknak megfelelhetünk a cafeteria juttatás emelésével is akár.
Izer Norbert, a Pénzügyminisztérium adóügyekért felelős államtitkára a tájékoztatójában elmondta, hogy a koronavírus-járványnak leginkább kitett turisztikai ágazatot számos intézkedéssel segítette eddig is a Kormány, és a segítségnyújtás folytatódik. Ugyanakkor megjegyezte, hogy a jövőre továbbélő adókönnyítéssel mindenki nyer. Ez három az egyben intézkedés, hiszen támogatja a vállalkozásokat, a turizmust és a foglalkoztatottakat is – fogalmazott az államtitkár, aki szerint 2021-ben egymillió munkavállalónak nőhet a SZÉP Kártyára érkező juttatása. Az államtitkár elmondta, hogy a 2020. április 22-től december 31-ig tartó majd háromnegyed éves időszakban megfeleződött a SZÉP Kártya adóterhe, ami április 21-én még 32, 5 százalék volt, az ma már csak 15 százalék. Míg az adóteher kevesebb, mint a felére csökkent, addig a kedvezményesen adható összeg csaknem megduplázódott - emelte ki az államtitkár. Mennyi a 2020. évi béren kívüli juttatásként a SZÉP Kártyára adható összeg? A 2020. április 22. napjától hatályos szabályok szerint a 2020. évben a SZÉP Kártyára adható béren kívüli juttatásként adható összeg megemelkedett.
A közelmúltban számos információ látott napvilágot a SZÉP kártyával kapcsolatban, azonban úgy gondoljuk, ezek pontosításra szorulnak. Ebből kifolyólag szállodánk összegyűjtötte a legfontosabb és leghasznosabb kérdéseket, illetve válaszokat. Egészen pontosan mi is az a SZÉP kártya? A SZÉP Kártya olyan, mint egy elektronikus utalvány. A munkáltató ezen kártya, illetve a kártyára folyósított keretösszeg formájában biztosítja a munkavállaló részére a béren kívüli juttatást. Mind az elfogadóhelyek, mind az igénybevevők szempontjából előnyösebb és jobban nyomon követhető, mint a korábbi papír alapú utalvá az alszámla és mekkora összeg szerepelhet az egyes "zsebekben"? SZÉP kártya esetében a maximális keret összege 450. 000 Ft. Ezt az összeget 3 alszámlára (vagy más néven zsebre) az alábbi mértékben lehet elosztani (maximum értékek): 1. Szálláshely alszámla: legfeljebb 225. 000 Ftszálláshely szolgáltatásbelföldi utazásszervezés (előre összeállított csomagok esetén) 2. Vendéglátás alszámla: legfeljebb 150.
Amennyiben viszont két különböző szolgáltatóval állnak kapcsolatban a munkáltatók, akkor leginkább a munkavállalónak kell ezt közölnie. Mikor, hogyan kaphatjuk meg a kártyát? Általában a kártya igénylésének leadását követő két hét alatt el is készül a kártya, amelynek az átvételének a módja a szolgáltatótól függ. Arra minden szolgáltató lehetőséget ad, hogy a munkáltató ossza ki a kártyákat a munkavállalók számára, azonban olyan szolgáltató is van, aki vállalja azt is, hogy személyesen minden egyes munkavállalónak kipostázza a kártyát, azonban olyan is van, ahol csak a bankfiókokban vehető át személyesen a SZÉP Kártya. Meddig érvényes a SZÉP Kártya? Minden SZÉP Kártya az elkészüléstől számítva öt évig érvényes, és a kártyára utalt összeg pedig a következő év végéig elkölthető. Mi lesz akkor, hogyha a munkavállaló munkahelyet vált? Amennyiben a munkahelynek azzal a szolgáltatóval van szerződése, amely a munkavállaló SZÉP Kártyája is, akkor nem történik semmi, hiszen ugyanazt a kártyát lehet továbbra is használni.
Az intézkedés nemcsak adócsökkentésről, hanem adminisztrációcsökkentésről is szól, hiszen bevallást sem kell benyújtani erre az időszakra. Felidézte, hogy a kormány 2020. április 22-től kezdődően megfelezte a Szép-kártya adóterhét, ami tavaly április 21-én még 32, 5 százalék volt, az azóta már csak 15 százalék. A kormány egyik legújabb – június 9-e óta érvényes – döntése értelmében a kedvező adóteher 2021 év végéig fennmarad, vagyis a Szép-kártyára adott munkáltatói támogatás után csak 15 százalék személyi jövedelemadót kell mondta: a kedvezményes adókulccsal adható, turizmusra költhető, úgynevezett rekreációs keretösszeg csaknem a duplájára, 450 ezer forintról 800 ezer forintra emelkedett. Az év végéig az egyes alszámlákra továbbra is emelt összegben adható támogatás: a szálláshelyre 400 ezer forint, a vendéglátásra 265 ezer forint, a szabadidőre 135 ezer forint, és mivel az alszámlák átjárhatóak, így a munkavállaló bármelyik Szép-kártya zsebből kifizetheti például a fürdőbelépőt, vagy kiegyenlítheti a szállásdírandolók kánikulában a budakalászi Lupa-tónál (Fotó: MTI/Mohai Balázs).
Ki lehet társkártya igénylő? A megfelelő szolgáltatónál a munkavállaló, vagy a munkavállaló kérésére a munkáltató igényelhet. A munkavállaló csakis akkor igényelhet társkártyát, hogyha már rendelkezik egy SZÉP Kártyával, azonban a munkavállaló már akkor is igényelhet, amikor a munkavállaló számára igényel. Vagyis, erre akkor van lehetőség, hogyha a munkavállaló már az alap SZÉP Kártya igénylésekor tudja azt, hogy valamelyik közeli hozzátartozója, családtagja számára szeretne társkártyát igényelni, akkor ezt jelezheti a munkáltatónál, és az már az első igényléskor igényelhet társkártyát is. Azonban minden esetben, a társkártya díját a munkavállalónak kell kifizetnie. A társkártya díja nem lehet több 1905 forintnál, ami 1500 forint+áfa, azonban lehet ennél kisebb ára, és egyes szolgáltatók a verseny miatt akár el is engedhetik a társkártya díját. Kinek lehet társkártyát igényelni? Társkártyát a munkavállaló azon közeli rokonának, családtagjának lehet igényelni, aki már elmúlt 18 éves, azaz nagykorú.
A különbségek csupán az egyes kibocsájtók által nyújtott szolgáltatásban lehet. Csak hogy egy példát említsünk, eltérhet például annak a díja az egyes kibocsájtóknál, hogy mennyiért lehet társkártyát, vagy esetleg pótkártyát igényelni. Szintén lehet abban is eltérés, hogy a munkavállaló tud e önállóan társkártyát igényelni, vagy csak a munkáltatón keresztül. Abban is lehet eltérés, hogy a szolgáltató maga postázza ki a kártyákat, vagy éppen a munkáltatón keresztül történik a kézhezvétel. Abban is különböznek egymástól a kibocsájtók, hogy valamelyik küld értesítést az egyenlegről, míg mások nem, hanem csak az adott internetes honlapon lehet erről érdeklődni. Esetleg abban is lehet eltérés az egyes kibocsájtóknál, hogy mennyi nap alatt jelenik meg a munkáltató által intézett utalás a munkavállaló számára a SZÉP Kártyához tartozó számlán. Valamint abban is eltérés lehet, hogy az egyes kártyakibocsájtók SZÉP Kártyáit hol fogadják el, és melyiket fogadják el a legtöbb helyen. Hol lehet kártyát igényelni?