A fellelhetõ források szerint a család ragaszkodott ráchorvát nyelvéhez, kultúrájához, de a 48- as hõsökben a maguk szabadságeszméinek szimbólumait is látta. A képek jóvoltából a ház a két háború között egyféle kegyeleti hellyé vált: március 15-én, október 6-án a helyi iskola itt is tartott ünnepségeket, majd a tanulóknak a képek alapján magyarázták el az eseményeket. Ekkoriban alakult a kiváló rác férfikórus is. A dalárda tagjai október 6-án rendszerint a szekkós lakóház udvarán, az aradi vértanúkat ábrázoló, tornácos falfestmény elõtt énekelték el a vértanúk nótáját, természetesen magyar nyelven. A felkért vándorfestõ mester, aki a vidéket járta, Csákvári István Csepelen élt, és fél évig bentlakásosan dolgozott a horvát család portáján; csak a mennyezet portréi és virággirlandjai hat hétig készültek. A mûvész létrán állva festett, a kontúrokat vasalószénnel rajzolta. Száraz vakolatra szekkót alkotott, ami a freskóhoz képest mulandóbb, de díszítõ jellege vitathatatlan. A Emlékezés határok nélkül családi emlékezet szerint annak idején a munkálatok és a festékek két tehén árába kerültek.
Mert a táncos, koreográfus legnagyobb jutalma, hogy mindenütt megértik. Mert a nézõk érzik, és tudják, amit a Lábán Rudolf díjas Frenák Pál is vall, hogy nem a díj, a kitüntetés, az elismerés, hanem a mûvészi alkotás a legfontosabb. A beszélgetés után a táncos kedvencét, a tárkonyos pulykaragu-levest és kemencében sült forró almás rétest szolgálták fel. Érdemes volt meghallgatni Frenák Pált és azt ajánlom olvasóimnak, ha tehetik, nézzék meg a Trafó Színházban Ösztön címû darabját. Udvarhelyi András Hatan a 416. csoportból Sosem hátrány bár koránt sem általános!, hogy az ember igazi mestere legyen annak, amit másoknak tanít. Nos, a Soroksári úti Kézmûipari Szakközépiskola és Szakiskola pedagógusai egyenesen mûvészei szép szakmájuknak, s hogy ez mennyire igaz, arról az általuk létrehozott, s a 416. csoport elnevezést viselõ alkotómûhely február 26-án, a Kék Iskola galériájában megnyílt kiállítása is tanúskodik. Gvardián Ferenc és Vanyúr István szobrászmûvészek, valamint Horváth Csaba Lajos, Mérey Szilárd, Pálos Miklós és Hudatsek László festõmûvészek tárlatát (közel száz csepeli mûvészkolléga, illetve mûvészetszeretõ polgár jelenlétében) Urbán Gyula író-rendezõ nyitotta meg, kiemelve az alkotók elkötelezettségét az élet vizektõl csobogó, tajtékzó kezdetének, a világ egykori, mindent osztatlan egészként felragyogtató aranykorának expresszív ábrázolása iránt.
: 276-9408, 06 (20) 955-4768. Festés, mázolás, kőműves munkák, hideg-meleg burkolással, közületeknek is. : 285-0570, 06 (70) 563-0293. Számítástechnikai szerviz, akár helyszíni megjelenéssel. : 06 (20) 3405691. ZÁRSZERVIZ, RÁCSKÉSZÍTÉS. : 06 (30) 961-3794. Redőny, reluxa, szalagfüggöny, szúnyogháló javítása, szerelése, nyílászárók szigetelése, passzítása. Weiszgerber Attila T. : 06 (30) 656-2245. MOLNÁR IMRE - LAKATOSMESTER Ajtónyitások, zárszerelések, ajtóvasalások, biztonsági rácsok, kerítések és más fémszerkezetek készítése javítása. : 420-3391, 06 (30) 234-3923. MŰANYAG NYÍLÁSZÁRÓK, felméréstől a beszerelésig. 3-5 kamrás, magyar és német termékből, egyedi és típusméretekben, rövid határidővel! Teljes körű helyreállítás. LAKÁSFELÚJÍTÁS! (Ingyenes felmérés, szállítás! ) T. : 06 (30) 200-3073, 06 (20) 261-6619. Vízvezeték szerelés, fürdőszoba felújítás, csapok, WC, csőtörések javítása. VILLANYSZERELÉS, VILLAMOSBIZTONSÁG-TECHNIKAI FELÜLVIZSGÁLATOK, KAPUTECHNIKA, TELEPÍTÉS, SZERVIZELÉS.
Azért valóban javasolható, hogy Pest városa a lehetõ legnagyobb árok ellen töltésekkel óvakodik, mellyek talán ha a jég zaja baj nélkül távozik, éretlen nevetség tárgyai fognak lenni. A figyelmeztetés sajnos már késõn érkezett, s március közepén valóra vált a tudós mérnök jóslata A korabeli feljegyzések szerint az 1838-as nagyár- Rendhagyó kiállítás a múltunkról A Királyerdei Mûvelõdési Ház épületében lévõ Csepeli Helytörténeti Gyûjteményben az 1838-as dunai árvíz és Csepel 170 éves újjászületése címmel különlegesen gazdag, rendhagyó kiállítás nyílt március 5-én. Köszöntõt A vad özön A Polgármesteri Hivatal falán elhelyezett emléktábla és alkotója, Csíkszentmihályi Róbert víz elõidézõje a rendkívül szigorú tél volt. A katasztrófa március elején jégzajlással, olvadással és nagy esõkkel kezdõdött, melyek megemelték a jégzajlás miatt leszûkült Duna szintjét. A pesti árvíz a felsõ szakaszról érkezõ jégtáblák Csepel szigetcsúcsánál való elakadása és a két Dunaágat elzáró felhalmozódása okozta.
Õseink összefogása egyben aktuálpolitikai üzenet a mának: félretéve a pártpolitikai szempontokat, hittel, reménynyel mai képviselõ-testületünknek is mindent meg kell tennie Csepel fejlõdéséért, azért, hogy a jövõ nemzedék valóban XXI. századi körülmények között élhessen õsei földjén mondotta befejezésül Orosz Ferenc alpolgármester. Deák Attila Mizik Zsuzsa felvételei A soroksári Duna-ágat amely a zárógát miatt hajózhatatlanná vált Kvassay Jenõnek, a századforduló országos hírû és tekintélyû vízmérnökének ösztönzésére szabályozták. A munkák 1910 és 1928 között csak lassan folytak. Komplex megoldásra törekedtek a tervezõk: a gubacsi gátat elbontották, a sziget felsõ és alsó csúcsánál egy-egy táp- és hajózó zsilipet építettek, s kotrással hajózhatóvá tették az ágat, védõgátakat és vízfogó töltéseket alakítottak ki. A felsõ torkolati, szigetcsúcsi zsilipet Kvassay Jenõrõl nevezték el. A Gubacsi híd Karizma Bõrdíszmû Karizma Bõrdíszmû Várja kedves vásárlóit a csepeli piacon lévõ üzletében. 1212 Bp., Deák tér 1.
Megbízatásáról naplójában a következõket jegyezte fel: Ahhoz, hogy az ellenségnek Csepel szigeténél a Duna jobb partjáról a bal partra való átkelési kísérleteit több mint két mérföld hosszban biztosan megakadályozhassam (haderõm elégtelen lévén), arról kellett gondoskodnom, hogy egyrészt csapataim számát, amennyire lehet, a helyszínen szaporítsam, másrészt, hogy olyan felhatalmazást szerezzek, melynek erejénél fogva egy sokkal veszedelme- Üdvez légy születésed napján, magyar szabadság! ezt írta Petõfi Sándor, a Talpra magyar költõje, és hasonlóképpen üdvözölte március 15-ét, legnagyobb nemzeti ünnepünket, a nemzet öntudatra ébredésének napját Krúdy Gyula: Ó, miért nincs mindennap március 15-e?. Pedig minden nap ott van velünk, ha nem is gondolunk rá. Minden nap. Történelmünk és hétköznapi történelmünk napjaiban. Amikor Pozsonyban a magyar parlament április 14-én meghozta a reformtörvényeit, a karzaton a közvetlen demokrácia fiataljainak nyomására is. Ez a nap nemzeti ünnep volt hosszú ideig.
: 06 (70) 770-4606. Kertvárosban jó állapotú 2 szintes, 2+2 félszobás, 100 nm-es sorház eladó, 200 nm-es telken, dupla beállóval. : 06 (30) 516-1773. Posztó pálya közelében, jó állapotú, 2+2 félszobás, 90 nm-es, cirkófűtéses ház eladó, 534 nm-es telken. Van 2 beállós garázs. ár: 25 mft. Erzsébeten 90%-ban kész, 4 szobás, 132 nm-es ház eladó 300 nm-es, telekrésszel. ár: 28, 9 mft. Csepel, Rózsa u. -ban, 540 nm-es telken, 50 nm-es, felújítandó családi ház 14, 5 mft. -ért eladó. : 06 (30) 213-2357. Eladó XXI., Ív u. 63. családi ház, kb 100 nm + melléképület, 1000 nm-es telek. A ház felújításra szorul. 19, 5 mft. áron. : 06 (70) 526-1232. Királyerdőn eladó 80 nm-es, külön bejáratú házrész, önálló kertrésszel. : 06 (20) 886-0712. LAKÁS Nyírfa u. -ban 64 nm-es 1+2 félszobás jó állapotú lakás eladó. Ár: 10, 5 mft. : 06 (20) 581-0404. -ban 64 nm 1+2 félszobás jó állapotú lakás eladó. Csepel központjában eladó 59 nm-es, III. -i, 1+2 félszobás, új biztonsági bejárati ajtó, műanyag ablakok, redőny, járólap, új fürdőszoba, laminált parketta, klíma.
/ Hoci a szádat, a pofikádat, / Hadd nyomjam rá a legszebb csókomat. Aztán jót szórakoztunk a blõdliken: Bõg a tehén, Fekete Péter öcsém, te kis ügyefogyott S énekeltek un. dekadens dalokat is, amit a búgó hangú Karáditól szoktunk hallani hengfelvételrõl: Mindig az a perc a legszebb perc, mit meg nem ád az élet Az est méltó befejezéseként az utolsó szám refrénjét mind a húsz tanítvány együtt énekelte, és sokan a közönség közül is dalra fakadtak. A szerelemhez nem kell szépség, A szerelemhez nem kell ész U. Március 19-én: Kerületi óvodások vetélkedõje Budapest XXI. Kerület Csepel Önkormányzata Polgármesteri Hivatala Közmûvelõdési, Ifjúsági és Sport Irodája a Csepeli Ifjúmunkás Sportegyesülettel közösen ebben az évben is megrendezi március 19-én, szerdán, 9 és 11 óra között, a Csepel SC Alapítvány Sportcsarnokában a KERÜ- LETI ÓVODÁS VETÉLKE- DÕT. Az eseményre szeretettel várják az érdeklõdõket. Az alkotás a legfontosabb! Találkozhattam március 4- én egy mûvésszel, aki az e földi pokolban tanulta meg szakmáját, hivatását: Frenák Pál táncmûvész, koreográfus, a Compaignie Pal Frenak Társulat mûvészeti vezetõje, aki többet szerepel külföldön, mint itthon.
Csepelen, a Szatmári u. -ban, egy 84 nm-es, 2 szoba-nappalis ház, és egy 56 nm-es fiatal ház, 200 nöl-es, összközműves telekkel, tárolóval, garázzsal, pincével 34, 9 mFt. : 06 (20) 9451214. Csepelen, a Mázoló u. -ban, átlagos állapotú 188 nm-es, 3, 5 szoba-nappalis, dupla fürdőszobás ház, 160 nöl-es, összközműves telekkel, 3 garázzsal, tárolóval, sok extrával 34, 5 mFt. Csepelen, a Hő u. -ban, felújított 98 nm-es, 3 szoba-nappalis, dupla fürdőszobás ház, 118 nöl-es, összközműves telekkel, garázzsal, tárolóval, medencével, jacuzzival, sok extrával 36, 5 mFt. Csepel Kertvárosban, 300 nöl-es összközműves telken 3 szoba-nappalis gázcirkós, felújítandó ház nagy garázzsal, melléképülettel 39 mFt. Csepelen, a Tigris u. -ban, 2 generációs, 140 nm-es, 4 szoba-télikertes ház, garázzsal, pincével, melléképülettel, 195 nöl-es telekkel 39, 9 mFt. Csepel, Mária királyné u. -ban, 212 nöl-es telken belső lépcsős 2 generációs 5 szoba-2 hálófülkés gázcirkós, jó állapotú ház, 2 garázzsal, melléképülettel, pincével 39, 9 mFt.