Kedves, nyugodt környék, luxusárakkal, melyről nem sok szó esik, főleg hogy sokan egy kalap alá veszik a Rózsadombbal. Rózsadomb Ahogy szegény Lipótmező a tébolyda szinonimája a magyar nyelvben, úgy a Rózsadomb a luxusé. Bár ide sorolja a köznyelv az egész Káderdűlőt (a budai hegyek lankáira felkúszott villanegyedet), valójában csak egy egészen kis része tartozik ide, épp az amely lenyúlik Bel-Budáig, a budai belvárosig. Talán épp ezért a legismertebb, és egyben a a legolcsóbb városrésze (erről lásd bővebben a bevezető szakaszban). Az Urbanistán leginkább a városba nyúló részei miatt, nem meg az itt található Gül Baba utca és a türbe miatt szerepelt. Szemlőhegy Neve leginkább a Szemlőhegyi-barlangról lehet ismert országszerte, pedig valójában a Rózsadomb rózsadombja is lehetne. Az Urbanistára is csak kiemelkedően drága ingatlanjaival került fel korábban. Országút Kíváncsi vagyok, hány budapesti tudná a választ kapásból arra a kérdésre, hogy hol van az Országút városrész. Pedig a Széll Kálmán tér, a Széna tér vagy épp a Margit körút környéke elég ismert vidék.
Első házaikat a Brunnthal (mai Péter-Pál utca) völgyében epítették fel. A település gyors fejlődését, csakúgy mint Tétény, a szőlőkultúrának és a kőfejtésnek köszönhette. Ezekhez kapcsolódik a kerület páratlan pincerendszerének kialakulása is. A töretlen fejlődést az 1886. évi filoxérajárvány állította meg, amely szinte teljesen kipusztította a fő megelhetési forrást jelentő szőlőket. Ekkorra már Budatétény is (1915-ig Kistétény a neve) önálló településsé vált, amelyre inkább az elszórtan epült házak, villák a jellemzők, minthogy a falu 1873-ig Nagytétény egyik szőlőhegye volt. A szétválás után kczdték az ófalura Tétény helyett a Nagytétény nevet használni. A vasútvonalak megépülése (1861: déli vasút, 1882: pécsi vasút) megteremtette a későbbi évek fejlődésének alapját. A század utolsó évtizedében és a XX. század elején meginduló iparosodás (sörgyár, pezsgőgyárak, gyufagyár, sertéshízlalda) meghatarozóvá vált a főváros gazdasági vérkeringésébe mind jobban bekapcsolódó települések életében.
A menüre a magyar és francia gasztronómia legismertebb ételei kerültek fel, modern konyhatechnológiákkal elkészítve, elképesztően ízletesen tálalva. Paneer A rántott sajt mindig gyerekkori emlékeket idéz elő bennünk, hiszen a sulis menzák visszatérő ételei közül az egyik legnépszerűbb volt. Pont ezért szól a Paneernál is minden a rántott sajtról, de szerencsére a fiúk sokkal minőségibb alapanyagokból dolgoznak, mint az iskolás konyhásnénik. Legyen szó cheddar, ementáli vagy camambert sajtról, itt mindent finom bundába forgatnak neked. Mivel a sajtból sosem elég, érdemes megkóstolnod a különleges sajtburgerüket is.
A jelenlegi üzleti modelljük alapján azonban ez a két dolog kéz a kézben jár. Vélhetően úgy taktikáztak az alkalmazás fejlesztői, hogy a minőségi téképes szolgáltatás vonzza majd a lakásukat, avagy mások lakását, hirdetni kívánó felhasználókat, ehhez azonban stabil alapokra, például egy valóban hasznos és jól működő térképes adatbázisra van szükség. A térkép szolgáltatásai, és a megjelenített adatok valóban komoly segítséget adnak a lakáskeresőknek, ám az egyes városrészekben erősen limitált kínálat sokak szemében hiányosságokat mutathat, amin kizárólag az újonnan bevont eladó lakásállomány segíthet majd igazán. Egy másik, a magyar lakásközvetítői piacot hosszú évek óta fertőző jelenség azonban sajnálatos módon ennél az alkalmazásnál is visszaköszön. Mégpedig a feltöltött lakásadatlapok minősége. Átlagban csak simán rossznak mondható az a minőség, ahogyan a közvetítő cégek megpróbálják kívánatossá tenni az eladó portékát (a lakást), de olykor egyenesen horrorisztikus a kép, függetlenül attól, hogy melyik ingatlanközvetítőről beszélünk (leszámítva a luxus kategóriában utazó ügynökségeket).
A munkások tömegeinek elszállásolása miatt indult be a lakótelepek építése is. A "proli" kifejezés azonban nem lenne igazságos: az itt élők valóban gyárakban dolgoztak, de nagy múltú, elképesztően innovatív szektorokban; nemcsak kormos arcú munkások voltak atlétatrikóban, hanem mérnökök, technikusok. Az újpestiek úgy emlékeznek vissza ezekre az időkre, mintha mindenki az akkori Apple-nél vagy Google-nél dolgozott volna – legalábbis ők így élték meg. Aki nem mérnök volt, hanem egyszerű munkás, az is érezte, hogy egy fontos, modern, fejlődő és világszinten látható dologban vesz részt – minden gyár exportált, és nemcsak a Szovjetúnióba, hanem "igazi" országokba is. A 70-es évek volt a fénykorszak. A lakosok a kor legmenőbbnek számító panelházaiban laktak, amelyek köré komplett infrastruktúra és szolgátatószektor épült ki, bölcsődék, óvodák, iskolák, játszóterek, mozi, uszoda, foci, majálisok, tömegközlekedés. Nem voltak lényeges jövedelmi különbségek, mindenki nagyjából ugyanakkora lakásban lakott és ugyanolyan kocsival járt.
Imádod a nyüzsgést, a kávézók, bárok pezsgő hangulatát, a Duna-korzót, és azt, hogy 1-2 lépésen belül mindent megtalálsz a fodrásztól kezdve a cipőboltig? Akkor a belváros a neked való! Vagy épp a csendre, nyugalomra és madárcsicsergésre vágysz? Költözz kertvárosba! Budapest legfelkapottabb kerületei közé tartoznak a belvárosi, valamint a zöldövezetekkel tarkított részek. Lássuk, hova érdemes költöznöd, és mik az előnyei az egyes kerületeknek! 5. kerület, a gyönyörű Belváros A gyönyörű Parlament, a Duna-korzó, a Vörösmarty tér, a Váci utca és Belváros nyüzsgése az, ami az 5. kerületben vár! Itt kedvedre válogathatsz a kikapcsolódási és szórakozási lehetőségek közül: egymást érik a színvonalas éttermek, hangulatos és felkapott teraszos helyek. Ez a kerület neked való, ha szereted a mozgalmas és nagypolgári életet, de azzal számolj, hogy az árak az utóbbi időben megemelkedtek, ugyanis a külföldi lakásvásárlók a 6. kerület helyett erre a kerületre koncentrálnak. 7. kerület, a pubok, szórakozóhelyek Mekkája Erzsébetváros az elmúlt években óriási átalakuláson és fejlődésen ment keresztül.
A Semmelweis Egyetem Testnevelési és Sporttudományi Kara 2014. szeptember 1-től Testnevelési Egyetem néven önálló intézményként működik tovább. A tartalom a hirdetés után folytatódik Az oldalain megjelenő információk, adatok tájékoztató jellegűek. Az esetleges hibákért, hiányosságokért az oldal üzemeltetője nem vállal felelősséget.