2. alpontban előírt valamennyi modulzáró vizsga eredményes letétele. A vizsga megkezdésének feltétele a témában 15 oldal terjedelemben elkészített záródolgozat készítése és beadása az első vizsganap előtt 1 hónappal. Forrás: Weboldalunk további használatával jóváhagyod a cookie-k használatát az adatvédelmi nyilatkozatban foglaltak szerint. További információ
A szervezők évente mintegy 5-600 DJ-t szeretnének kinevelni. Az alapfokú kurzus 24 órás, amit négy alkalommal, alkalmanként hat órában tartanak. Ez az idő mérhetetlenül hosszúnak tűnik, ha valaki hozzám hasonlóan nem DJ, nem kíván DJ lenni, és még csak nem is hallgatja a house egyik változatát sem. De szerencsére ilyen alakokból viszonylag kevés volt, rajtam kívül gyakorlatilag senki. A szélhárfától Bárány Attila autótöréséig Az első órám az iskolában egy kétórás zeneelméleti, zenetörténeti óra volt Majsa Tiborral, az MTV és a Viva egyik szerkesztőjével. Remek indítása ez az iskolának. Legalábbis én nagyon élveztem, ami talán nem mondható el azokról az osztálytársaimról, akik várták, hogy "na, mikor lesz már akció", mikor rakhatják be az értő közönségnek a lemezeiket. Merthogy természetesen bármerre néztem, hangfalakat, keverőket, cd-lejátszókat, húszezer forintos lemezjátszótűket láttam. De ez mondjuk elvárható egy gyakorlati oktatáson alapuló iskolától. A zenetörténet órán a távoli indítás után (őskor, törzsi kultúrák, sámánok, szélhárfa, víziorgona) végül egész gyorsan elértünk az első kislemez listához (1952), ami a "modern értelemben vett szórakoztatózene megjelenése", majd néhány öles lépéssel máris a Kraftwerknél voltunk, ami a "technokultúra alapja".