Ősszel Teátrum-turnét (a Quimby színházi körülmények között adott koncertjei, a körülményekhez passzoló, különleges setlisttel – a szerk. ), ott például a színészi tehetségét is megvillanthatják a banda arra alkalmas tagjai.
Persze írtak rólunk, és a kemény mag biztos vagyok benne, hogy tudta mi állt a hallgatás hátterében, de mi is úgy fogjuk fel, hogy nem eltűntünk, csak pihentünk egy kicsit. Szeptember 1-ig, mert az iskolakezdéssel mi is bevonultunk a próbaterembe, és elkezdtünk erős ütemben felkészülni az október 1-i nagy koncertre. Bajzát Zsuzsi: Összeszokott, sokat koncertezett zenekar vagytok, még akkor is, ha a közös zenélésből most 3 év kimaradt. Kell még gyakorolni, új frazírokat, dallamokat, ízeket belecsempészni a jól ismert és szeretett dalokba? Rengeteget játszottunk együtt, de ezt az elmúlt időszakot mindannyian megéreztük. Persze szinte rögtön visszajönnek az emlékek, de ha másért nem, akkor azért hogy belejöjjön a kézbe, muszáj próbálnunk. Vannak nüansznyi dolgok, egy-egy hang nem ott szól, nem úgy ahogy annak lennie kell. Ezeket javítgatjuk. És persze bevallom, össze is kellett szoknunk újra. Volt mit csinálnunk. Fotó: A fesztiválszezon utánra tűztétek ki a koncert idejét, így kimaradt jó pár olyan nyári alkalom, amikor régen megkerülhetetlen zenekar volt a Quimby.
Hamarosan megjelenik egy új számunk! WLB: Kívülről úgy tűnik, hogy az utóbbi fél-egy évben hirtelen több Quimby-tag saját projektje is újra aktivizálódott: Szilárd április 26-án tartja majd a visszatérő koncertjét, Livius nemrég adott ki egy új lemezt A Kutya Vacsorájával és neked is ott az Aranyakkord. : Nagyon régóta vannak a tagoknak saját projektjeik, amikben előtérbe kerülhet a saját önvalójuk, kevesebb kompromisszumot kell kötniük. Mindegyiket szerelemből csinálják, csak úgy, mint a Quimby-t. Jó, ha marad idő rá, mert ezeken keresztül is tanulunk. Szeretünk zenélni, belefeledkezni az egészbe, szóval örülünk, ha épp ráérünk a saját dolgainkkal is foglalkozni. De még így is egy csomó lehetőségre kell nemet mondanunk, mert egyszerűen már nem fér bele. WLB: Tervek, álmok, rémálmok? K. : A nyár megint a fesztiválokról szól majd, megyünk mindenfelé és dzsemborizunk a csillagok alatt. Ez az, amit nem mi szervezünk, hanem mazsolázunk a meghívások közül, megnézzük, logisztikailag mi fér bele.
November elején jelenik meg a Park elmúlt 10 évét bemutató képes kötet Backstage címmel, a Libri Kiadó gondozásában. A Sajó Dávid által jegyzett könyvben a stábtagok, zeneipari szakemberek és természetesen a Parkban fellépő előadók, zenekarok szemén keresztül követhetjük végig a szórakozóhely nem mindennapi történetét. És ha mindez nem lenne elég, akkor tovább emelik a tétet: a tavalyi nagy sikerre való tekintettel decembertől újból várják a korcsolyázni vágyókat a "téli Parkba", vagyis a Jégvilágba, ahol a tőlük megszokott innovatív hozzáállásnak köszönhetően az előző évnél is felszereltebb és hangulatosabb téli mesebirodalomba invitálják a látogatókat. Szóval, köszi, Quimby, viszlát, Budapest Park! Quimby, Kiss Tibi, Budapest Park