A fenti rendelkezéseket a közlekedési ágazatnak, valamint az EK-Szerződés I. mellékletében felsorolt termékek – kivéve a halászati termékek, illetve az ezekből származó termékek – előállításával, feldolgozásával vagy forgalmazásával kapcsolatos tevékenységekre nyújtott támogatásokra nem kell alkalmazni. A fenti rendelkezések szintén nem érintik a versenypolitikára vonatkozó, az okmányban foglalt átmeneti intézkedéseket és az okmány VII. melléklete 4. fejezetének B. szakaszában megállapított intézkedéseket. Minden olyan támogatási intézkedésre, amelyet a Bizottságnak az (1) bekezdés c) pontjában megjelölt eljárás szerint a csatlakozás időpontja előtt bejelentettek, a fenti eljárást kell alkalmazni, függetlenül attól, hogy a vizsgálat ideje alatt az érintett új tagállam már az Unió tagjává vált. 3. Az (1) bekezdés c) pontjában meghatározott intézkedéssel kapcsolatban a Bizottság kifogást emelő határozatát az EK-Szerződés 93. cikkének alkalmazására vonatkozó részletes szabályok megállapításáról szóló, 1999. március 22-i 659/1999/EK rendelet ( 95) szerinti hivatalos vizsgálati eljárást kezdeményező határozatnak kell tekinteni.
(c) Az 1999/31/EK irányelv 5. cikke (3) bekezdésének a) és b) pontjától és I. melléklete 2. pontjának második francia bekezdésétől eltérve, valamint az említett irányelv 6. cikke c) pontjának ii. alpontja és a 75/442/EGK irányelv sérelme nélkül, a folyékony, maró illetve oxidáló hatású hulladékokra vonatkozó, valamint a felszíni vizek lerakott hulladékba kerülésének megelőzésével kapcsolatos követelményeket Romániában az alábbi 5 meglévő derítő- vagy ülepítőmedencére az egyes derítő- vagy ülepítőmedencék előtt feltüntetett időpontig nem kell alkalmazni: 1. BĂIȚA Ștei, Fânațe, Bihor megye 2. TRANSGOLD Baia Mare, Aurul-Recea, Maramureș megye 3. MINBUCOVINA Vatra Dornei, Ostra-Valea Straja, Suceava megye 4. CUPRUMIN Abrud, Valea Șesei, Alba megye 5. CUPRUMIN Abrud, Valea Ștefancei, Alba megye.
Ezt egy legkésőbb 2005 márciusáig előterjesztett egyetlen, többéves beruházási tervnek kell tükröznie, amely lehetővé teszi az Unió számára, hogy az e jegyzőkönyv 4. cikkének (2) bekezdésében említett, Romániára vonatkozó határozat meghozataláig évente felmérje az előrehaladást. Romániának továbbá számottevően fel kell gyorsítania a 4 438 határőr és tiszt felvételére vonatkozó tervének végrehajtását, és főként azt kell biztosítania, hogy a csatlakozás pillanatában az Ukrajnával, Moldovával és a Fekete-tengerrel szomszédos határok mentén az állomány feltöltöttsége megközelíti a 100%-ot. Romániának ezen túlmenően végre kell hajtania minden, az illegális bevándorlás eredményes leküzdéséhez szükséges intézkedést, beleértve a harmadik országokkal folytatott együttműködés megerősítését. (3) Az igazságszolgáltatás reformjáról szóló naprakész és integrált cselekvési terv és stratégia kidolgozása és végrehajtása, beleértve a 2004. szeptember 30-án hatályba lépett, az igazságszolgáltatás szervezetéről szóló törvény, a bírák jogállásáról szóló törvény, valamint a Legfelsőbb Bírói Tanácsról szóló törvény végrehajtásához szükséges főbb intézkedéseket.