"Régóta várnak arra a hallgatóink, hogy a Petőfi Rádió által képviselt zenei világ élő koncertek, fesztivál formájában is testet öltsön. A Strand – nagyon zene fesztivál kínálata méltó módon reprezentálja a Petőfi kínálatát. 18-án este 6-kor indul a program és tart augusztus 21-én hajnalig. A fesztivál egyik különlegessége, hogy ebben a 60 órában megállás nélkül koncertek és partik zajlanak, már kora délelőtt is neves zenekarok várják a strandolókat. " - mondta el Horváth Vanda, a Petőfi Rádió főszerkesztője A programban a Petőfi Rádió hallgatói által legjobban kedvelt hazai bandák szinte kivétel nélkül jelen lesznek, de első alkalommal lép fel Magyarországon a Fall Out Boy, kiknek rádióbarát slágereit csípőből vágják a populárisabb-poposabb punk indulókra mozduló tömegek, világszerte eladott lemezeik példányszáma 7, 5 millióra rúg és manapság világszerte a legkeresettebb fesztiválsztárok. A nemzetközi színtérről DJ-szettel lesz jelen a Pendulum, színpadra lép a francia Nouvelle Vague és az év egyetlen magyarországi koncertjét is itt adja majd Yonderboi.
Az idei esztendőben is szeretettel várjuk Kedves Vendégeinket Bor- és Csemegeszőlő Fesztiválunkra. Zamatos szőlővel, borokkal, ízletes falatokkal, színes kézműves vásárral várjuk kedves vendégeinket a fesztivál minden napján. AUGUSZTUS 19. péntek 19. 00 MEGNYITÓ: PALI RÓBERT POLGÁRMESTER ÉS BAKONYI LÁSZLÓ szőlőmester KÖSZÖNTŐJE 19. 20 Az Imre Sándor Szeretetszínház és Színműhely műsora 20. 30 Paulina élő koncert – a 2021. évi X Faktor 2. helyezettje Tűztánc show 22. 00 Helios koncert AUGUSZTUS 20. szombat 19. 00 A Kanizsai Gólyalábasok műsora, gólyaláb oktatás 19. 30 Augusztus 20-i ünnepség a Szent-István szobornál 20. 30 Cimbaliband és Danics Dóra (A 2013-AS X FAKTOR NYERTESE) koncertje 22. 00 SZÚNYOG DISCO AUGUSZTUS 21. vasárnap 19. 00 Az Igricek trió interaktív családi koncertje 20. 30 4s street koncert – AZ IDEI PETŐFI DÍJAS, "AZ ÉV ZENEKARA" 22. 00 GIN-TONIC koncert Rendezvényeinken kép-és videófelvételek készülnek, melyeken felismerhetők, beazonosíthatók lehetnek az azon szereplő személyek.
Halloween gyerekhajó 2022. 02. Halottak-napi megemlékezések Balatonfüreden Halottak Napja 2022. Halottak napi megemlékezések Balatonfüreden 2022. 13. A Magyar Nyelv Hete 2022 Balatonfüred A Magyar Nyelv Hete 2022. 18. 18:00 Sándor Csaba bariton, romániai magyar operaénekes és a Mendelssohn Kamarazenekar hangversenye Jegyvásárlás 2022. 10. Gasztronómiai programok Balatonfüred 2022 Kóstold Körbe Bor&Gasztrofeszt - Gasztro Piknik GasztroPiknik 2022. 29. Balatonfüredi koncertek 2022 2022. 31. Vitorlázeum programok Balatonfüred 2022 Jókai Mór Emlékház látogatás Balatonfüred 2022 2022. 03. - 2023. 08. Rippl-Rónai Józseftől Maurer Dóráig – Válogatás a Fővárosi Képtár modern gyűjteményéből Balatonfüred kiállítás. Tárlat a 20. századi magyar művészet alkotásaiból a Vaszary Galériában 2022. 09. 25. 29. EGLE Anita: IDŐTEREK című kiállítás 2022. 31. Balatonfüredi programok 2022. október Októberi programajánló Balatonfüred 2022. 06. 08. Vaszary Galéria programok 2022. Események, rendezvények, kiállítások Találatok száma: 52 Astoria Hotel*** Balatonfüred Veszprém megyeBalatonfüred Az Astoria Hotel a Balaton északi partján, Balatonfüred központjában - a Balaton parttól 150 méterre -, a Reformkori városrészben található.
Az Anna Grand Hotel Wine & Vital régmúltat idéző patinájával tökéletes választás konferenciája számára is. Vállalati rendezvény, partnertalálkozó vagy... Anna Villa Vendégház Balatonfüred A Balatonfüred szívében található, egyedülálló Anna Villa Füred tökéletes egy pihentető nyaraláshoz pár percre a Balatontól, mégis csendes, nyugodt környezetben. A szállás üzleti filozófiája és adottságai okán felnőttbarát hely, ahol elsődleges a csend és nyugalom biztosítása a felnőtt vendégek... Apartman Bruckner Villa A 2004-ben épült Bruckner Villa Apartman-ház Balatonfüred-Arácson, a Balaton-felvidéki Nemzeti Park határában a Péter-hegyen, az erdő közelségében helyezkedik el. Gyönyörű körpanoráma nyílik a tóra és a Tihanyi-félszigetre. A tágas, ápolt kert napozásra és sportolásra is lehetőséget nyújt kedves... Aqua Ház Balatonfüred Az Aqua Ház Balatonfüred üdülőcentrumában, zöldövezetben, nyugodt környezetben fekszik. A házban 2-3-4 ágyas szobák állnak a vendégek rendelkezésére. A szobák modern berendezésűek, teraszosak, színes TV-vel felszereltek.
A házilag készített tészták és kenyerek, egészséges ételek és finom italok teszik teljessé egy tökéletes nap élményét. Vendégeinket naponta színvonalas reggeli, ebéd, vacsora... Bergmann Cukrászda Balatonfüred Balatonfüred egyik gasztronómiai nevezetességévé nőtte ki magát az 1992-ben megnyitott Petőfi Sándor u. 64. szám alatti Bergmann Cukrászda. Az igényesség és a békebeli elegancia ölt testet a kedves Vendég előtt, mikor ide belép. A tradicionális hagyományok ápolása és megőrzése mögött egy valóban XXI. századi... Bistro Sparhelt Balatonfüred Gondosan válogatott borlappal és az évszaknak megfelelő ételkínálattal várunk Benneteket! A chef, Elek Balázs havonta változó étlappal örvendezteti meg vendégeinket. A nagy körültekintéssel válogatott alapanyagok, a szakma mély ismerete, konyhai fortélyok sora és a főzés szeretete teszik felejthetetlenné a... Blaha Lujza Hotel és Étterem Balatonfüred Balatonfüred a tó északi partjának legrégebbi gyógy- és üdülővárosa. Szerencsés földrajzi és éghajlati adottságai miatt kedvelt üdülőhely.
Aura Hotel Balatonfüred Töltődj fel és érezd jól magad! Élvezd az Aura Hotel Balatonfüred nyújtotta exkluzív kényelmet: king size méretű franciaágyaink, ergonomikus matracaink valamint párna menünk a pihentető alvást garantálják, esőerdő zuhanyunk és organikus fürdőszobai bekészítünk a frissítő élményeket biztosítják. Ingyenes... Találatok száma: 37 Astoria Étterem Balatonfüred Konyhaművészeti remekek a reformkortól napjainkig. Éttermünk nemzetközi és hazai ételkínálattal várja kedves vendégeit, külön kívánságra vegetáriánus és diétás ételeket is készítünk. Jó idő esetén a mediterrán hangulatú, leanderekkel díszített 100 fős kerthelyiségünk nyújt kellemes felüdülést egy frissítő ital... Anna Grand Hotel Étterem és Kávéház Az Anna Grand Hotel 180 fős étterme, a balatonfüredi Anna-bálok helyszíne, egyszerre otthona a tradicionális magyar konyha különlegességeinek a svédasztalos étkezések keretén belül, valamint kreatív, ínyenc konyhát mutat meg az a'la carte étkezések esetében. Balatonfüred reformkori belvárosában, az... Bella Porto Ristorante Balatonfüred Az elfogyasztott menü egy jól sikerült vitorlázást követően megkoronázza a napot, valódi gasztronómiai élményt nyújt.