Egy korabeli fotó tanúsága szerint 1965-ben legalább három ember, egy darus kocsi és egy akkurátusan ácsolt állványzat kellett ahhoz, hogy az akkor már rég Rudas László névre cserélt egykori Podmaniczky utca egyik épületéről eltávolítsák a Podmaniczky-emléktáblát is. Bár a fővárosnak saját magánvagyonából területet adományozó Podmaniczky család nevét a szocializmusban ideiglenesen sikerült eltüntetni a főváros térképéről, a nyolcvanas évek egyik első civil mozgalmának, a Budapesti Városszépítő Egyesületnek az elnöke, Ráday Mihály elérte, hogy az arisztokrata név ismét felkerüljön egy budapesti köztér névtáblájára. Bár Ráday visszaemlékezése szerint 1981-ben egyik televíziós műsorából még kicenzúrázták az egykori Fővárosi Közmunkák Tanácsának alelnökeként Budapest fejlesztésében elévülhetetlen érdemeket szerzett báró Podmaniczky Frigyes nevét, két évvel később már beérett a Podmaniczky-rajongó Ráday lobbizása, és 1983. június 22-én elfogadták azt a határozatot, amely szerint az Arany János utcai metróállomás addig név nélküli terét a báróról nevezik el.
A teljes allergén lista elérhető az Infók & Akciók fülön, tápértékekre vonatkozó információkkal a weboldalunkon tudunk szolgálni 390 FtClassic Hibiscus TeaEllenállhatatlan Teavana® hibiscus infusion tea jéggel és frissítő limonádéval. A teljes allergén lista elérhető az Infók & Akciók fülön, tápértékekre vonatkozó információkkal a weboldalunkon tudunk szolgálni 390 FtIced Matcha Tea LatteMatcha zöld tea tejjel és jéggel. 1 490 FtStrawberry Açai Refresha®Az édes eper íze açai jegyekkel kihangsúlyozva, valódi eperrel összerázva. 1 490 FtPink Coconut Refresha®Az édes eper íze açai jegyekkel kihangsúlyozva, valódi eperrel és kókuszitallal összerázva. 1 690 FtCool Lime Refresha®Lime, citrusfélék, menta és uborka üdítő keveréke, valódi lime szeletekkel összerázva. 1 490 FtESPRESSO ALAPÚ ITALOK Caffe AmericanoAz espresso shot-okat felöntjük forró vízzel, így egy vékony crema rég képződik a tetején. 1 090 FtCaffe LatteA sötét, testes espressot a gőzölt tej ellensúlyozza egy vékony habréteggel a tetején.
A teret övező házsorokon ránézésre látszik, hogy nem olyan minőségben, nem olyan építészeti hangsúlyokkal épültek, ami a nagyobb köztereket szegélyező épületekre a budapesti belvárosban jellemző. Bombasztikus szanálás A mai Bajcsy Zsilinszky út – Arany János utca – Bank utca – Vadász utca által közrefogott teresedés eleve nem szerves városfejlődés eredménye, de még csak nem is tervezőasztal felett született mérnöki gondolatok alakították térré. A helyén eredetileg egy teljes háztömb állt, és nem is akármilyen épületek álltak rajta: egy 1811-ben épült egyemeletes klasszicista ház, amelyet a reformkori Pest egyik ismert építésze, id. Zitterbarth Mátyás tervezett; egy 1870-es években épült háromemeletes eklektikus bér- és átjáróház, amelyet 1912-ben az ideköltöző Magyar Kereskedelem és Bank Rt., a későbbi Angol–Magyar Bank megtoldott két szinttel; és egy kifejezetten az Angol-Magyar Bank által 1912-ben építtetett négyemeletes szecessziós bérház, amelynek díszes homlokzatán két nagyon különös szobor is helyet kapott.
Fotó: Hirling Bálint - We Love Budapest Az Arany János utcai metrómegállónál található kis térnek 1983-ig még neve sem volt, miközben akkor már kicsivel több mint 30 éve ott állt, ahol most is. A budapestiek sem bántak túl jól vele – eleinte csak a kerületi vezetés, aztán amikor ők már igen, akkor meg a lakosság. A változást, a viszonylag rendezett állapotot a metróépítés hozta el a tér számára – bár sokáig nem tartott –, és ekkor kapott nevet is. Hol ház állott, most kőhalom... Az Arany János utcai metróállomásnál található Podmaniczky Frigyes tér 100 évvel ezelőtt még nagyon másképp nézett ki, mint manapság. Például azért, mert akkor még nem volt tér, a helyét lakóházak foglalták el, melyek némelyikében üzletek, irodák és raktárak voltak. A legszebb talán az 1875–1876-ban felépült neoreneszánsz Schwarz-ház lehetett, melynek Petschacher Gusztáv volt a tervezője, az udvarát pedig a Mai Manó Házat is építő Nay Rezső és Strausz Ödön tervei szerint fedték be. A másik neves épület pedig a Weber Antal által tervezett, szintén 1875-ben épített eklektikus Neuwelt-ház volt.
Ekkor merült fel az is, hogy végre nevet is kéne adni a térnek, a választás pedig elsőre Podmaniczky Frigyesre esett, akinek a nevét 1983 óta viseli a tér. A főváros vőlegénye, Podmaniczky Frigyes Az 1824 és 1907 között élt Podmaniczky Frigyes sokoldalú ember volt, aki politikusként, városépítőként és íróként is maradandót alkotott. Annyira szerette a fővárost, hogy Krúdy Gyula a "főváros vőlegényének" nevezte el. Nevéhez fűződnek például a rakpartok és három Duna-híd is (a Margit híd, a Szabadság híd és az Erzsébet híd). Aki szeretne többet tudni róla, ebből a cikkünkből sok egyéb részletet is megtudhat az életéről és a munkásságáról. A választás azért esett pont Podmaniczkyre, mert egyfelől bőven megérdemelte, másfelől kötődött is a környékhez. A korán özvegységre jutott édesanyja a Vadász utca 2. szám alatti ház első emeleti lakását bérelte – mind a 17 ablaka az utcára nézett –, ahol természetesen az ifjú, majd egyre idősebb Frigyes is számtalanszor megfordult. Podmaniczky előbb 1984-ben kapott egy domborművet (Madarassy Walter alkotását), majd 1991-ben felállították Kő Pál Podmaniczky Frigyes-emlék címet viselő alkotását, ami egy különös külsejű alkotás: a gomba alakú emelvényszerűség törzsében áll egy mini-Podmaniczky, a tetejére óra került, és az egészet egy összefüggő, kör alakú pad veszi körbe.