A védésem után egy hónappal kaptam egy ösztöndíjat Bécsbe. Fazekas István mutatott nekem egy-két olyan dobozt, amelyről úgy sejtette, hogy lehetnek bennük Brodarics-levelek. Pár nap alatt nagyjából tízre bukkantam, azaz összesen annyira, mint amennyit addig találtam más kutatásaim során. Elkezdtem szisztematikusan, szálanként végignézni az Ungarische Aktenben található iratanyagot. A hónap végén harminchét levéllel mentem haza. Szerencsére a Habsburg Történeti Intézettől is kaptam abban az évben ösztöndíjat, így visszamehettem még egy hónapra kutatni. Ezt követően kaptam még egy ösztöndíjat és ezalatt a három hónap alatt összeszedtem több mint száz, addig kiadatlan levelet. Ez egészen más volument adott a további kutatásoknak is. Nagyon intenzíven dolgoztam Bécsben, kiegészítve magyarországi, lengyelországi, és római levéltári kutatásokkal. Kulcsár Péter mondta egyszer, amikor a Ransanus-kiadáson dolgozott, hogy Ransanus azért volt jó téma, mert sokat lehetett utazni miatta. Volt egy Ransanus-kézirat Palermóban, el kellett menni, megnézni.
3. Tagozatkód: 03 Képzés neve: rendészeti pályára felkészítı osztály A képzés idıtartama: 4 év 4. Tagozatkód: 04 Képzés neve: kereskedelem-marketing, üzleti adminisztráció szakmacsoportos osztály Az érettségit követıen tervezett szakképzés: kereskedelmi ügyintézı, kereskedı, logisztikai ügyintézı. 5. Tagozatkód: 05 Képzés neve: közgazdaság szakmacsoportos osztály A képzés idıtartama: 4+1, 5 év vagy 4+ 2 év Az érettségit követıen tervezett szakképzés: pénzügyi-számviteli ügyintézı, vállalkozási ügyintézı. 6. Tagozatkód: 06 Képzés neve: informatika szakmacsoportos osztály Az érettségit követıen tervezett szakképzés: gazdasági informatikus, informatikai rendszergazda /webmester/. 7. Tagozatkód: 07 Képzés neve: vendéglátás-idegenforgalom szakmacsoportos osztály Az érettségit követıen tervezett szakképzés: vendéglıs, utazásügyintézı. Szakiskola 9. Tagozatkód: 11 Képzés neve: szakiskolai 9-10. évfolyam Felvehetı létszám: kötelezı felvételt biztosító iskola vagyunk a Mohácsi Kistérségben A 9-10. évfolyamon biztosítjuk az általános mőveltséget megalapozó nevelés-oktatást, továbbá pályaorientáció, szakmai elıkészítı ismeretek és szakmai alapozó oktatást folytatunk.
Nagyon szerettem ott tanítani, a doktori képzés alatt is végig óraadó maradtam. Amikor a képzés lezárult, lehetőségem nyílt arra, hogy a tanszéken maradhassak. El kellett döntenem, hogy tanársegéd leszek az egyetemen, vagy maradok tanítani a gimnáziumban. Az egyetemet választottam és egyáltalán nem bántam meg. Milyen szempontokat tartasz fontosnak az oktatás során? Mennyiben okoz nehézséget számodra a főként antik történelmet és irodalmat felölelő oktatási területed eltérése a kutatási területedtől? Remek munkahelyem van, mert Szegeden van az egyetlen klasszika-filológiai és neolatin tanszék már 2009 óta. Azt szoktam mondani, hogy én az "és neolatinhoz" tartozom. Ez a tanszék az, ami már nevében is kifejezi, hogy átfogóbb, komplexebb latinitást közvetít. Ennek következtében valóban vannak olyan órák, amelyek különböző formában (szeminárium, szövegolvasás, irodalomtörténet előadás) hozzám közel álló, neolatinos jellegű, kora újkori szövegekkel foglalkoznak. Ezért van lehetőségem olyan témát tanítani, ami egészen közel áll a kutatásaimhoz.
2017. április 26. szerda 08:01 Április 21-én a Pécsi Szakképzési Centrum Mohácsi Radnóti Miklós Szakképző Iskolája is szervezője és aktív részese volt a "Szakmák Éjszakája" országos rendezvénysorozatnak. Többek között nyitott műhelyekkel és színes programokkal várták az érdeklődőket, az esti kínálat mintegy folytatása volt a Pécs-Baranyai Kereskedelmi és Iparkamara Mohácsi Irodája által napközben szervezett, a környékbeli és helyi iskolásokat megmozgató szakmabemutató, pályaválasztási interaktív kiállításnak. A legnagyobb érdeklődés a "Szakmák Kupája" teremlabdarúgó tornát és a "Jövő szakmunkásai" címen meghirdetett rajzpályázati kiállítást kísérte, de sokan látogattak el megkóstolni a tankonyhán készített ínyenc falatokat éjszaka a diákönkormányzat felügyeletével zajló zenés, táncos rendezvénnyel, jó hangulatban zárult. A "Jövő szakmunkásai" rajzpályázat díjazottjai:[$banner2]1. hely: Rajnai Laura - Mohács Térségi Általános Iskola - Brodarics 7. osztály2. hely: Mikusa Mira - Mohács Térségi Általános Iskola - Brodarics 7. osztály3.
Agro Napló 2021. 01. 06. Déli Agrárszakképzési Centrum A Déli Agrárszakképzési Centrum 2020. július 1-vel jött létre, mely 12 szakképzést folytató intézményt foglal magába. Az intézmények Bács‑Kiskun, Baranya, Somogy és Tolna megyékben találhatók, valamennyien az Agrárminisztérium által fenntartott iskolák.
Még nincs szöveges értékelés. Légy Te az első! ← Vissza az intézmény oldalára Idegen nyelvTanított idegen nyelvek mellett azok gyakorlásának lehetőségeiTanítási órákon, alapfoglalkozásokon elérhető nyelvekDélután különfoglalkozásokon elérhető nyelvekAnyanyelvi tanárral elérhető nyelvekCserediákokHányadik évtől van idegen nyelv oktatás? Idegen nyelvi csoportbontásIdegen nyelv heti óraszámaNyelvvizsgára való felkészülési lehetőség← Vissza az intézmény oldaláraDigitális kompetenciaInformatikai eszközök, tabletek, digitális táblák és robotok a mindennapokbanDigitális eszközökDigitális tananyagMilyen operációs rendszeren lehet tanulniOnline oktatás← Vissza az intézmény oldaláraHelyszínKülső és belső felszereltségÉpületUdvar és kert felszerelésMegközelíthetőségHány emeletes az iskola? Kisebb és nagyobb diákok szétválasztásaMozgássérültekKönyvtárMosdók← Vissza az intézmény oldaláraHasonló intézmények a közelben Még nincs kép 1, 50 km Boldog Gizella Katolikus Általános Iskola és Óvoda 1, 90 km Mohácsi Kisfaludy Károly Gimnázium 1, 95 km Mohács Térségi Általános Iskola 2, 03 km Pécsi SZC Mohácsi Radnóti Miklós Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája 2, 45 km Park Utcai Katolikus Általános Iskola és Óvoda ÉtkezésBüfé és ebéd lehetőségek, befizetés, egészséges étkezések, gyümölcsprogramMilyen az ebéd?
Ennek megfelelően sok minden felmerült a disszertációs témaválasztás során: rózsakeresztesség, vagy esetleg Bethlen Farkas, mert akkoriban elkezdtem az írásait fordítani. Végül mindez letisztult. Maradt Brodarics, és ezzel el is dőlt, hogy kikötök a kora újkori magyar történelem mellett. Kasza Péter egy bécsi konferencián Pályakezdőként a makói Szent István Egyházi Általános Iskola és Gimnáziumba kerültél, latin szakos tanárként. Az ott szerzett tapasztalatokat mennyiben tudtad később az egyetemi oktatás során hasznosítani? Nagyon fontos négy év volt számomra, amit ott töltöttem. Amit a nyelvtanításról tudok, azt abban az időszakban tanultam. Szakmámat tekintve történelem-latin szakos tanárként végeztem, vagyis alapvetően nyelvtanár vagyok. A mai napig tanítok latint, rendszeresen vannak ilyen kurzusaim kezdő szintről az egyetemen. Valójában nincs jelentős különbség a között, hogy gimnazistákat vagy egyetemistákat tanít az ember, a módszer elvileg ugyanaz. Rendkívül inspiratív közeg volt a makói gimnázium, kiváló közösséggel.