Számjáték, Rebecca Rode. Kate Johnson The Untied Kingdom. Karr Julia XVI. Gyalog, szerző: Aimee Carter. Aranyláncok, Nancy Springer. Melyik könyv hasonlít a Harry Potterhez? Íme a TIME beszámolója a 10 legvarázslatosabb könyvről, amelyet érdemes elolvasni, ha szereted a Harry Pottert. Az arany iránytű, Philip Pullman.... Rick Riordan: A villámtolvaj.... Neil Gaimantől: Soha.... Árnyék és csont – Leigh Bardugo.... A Könnyező Királynője, Erika Johansen.... Michael Scott: Az alkimista.... Cassandra Clare a csontok városa. 26 kapcsolódó kérdés található Milyenek ezek után a könyvek? 15 könyv, amelyet imádni fogsz, ha az After sorozat után még többre vágysz Gyönyörű katasztrófa, Jamie McGuire.... Az esküvő dátuma – Jasmine Guillory.... Említettem, hogy szeretlek?... Lost & Found – Nicole Williams.... Papírhercegnő, Erin Watt.... Tiltott ígéretek – Synithia Williams.... A gyűlölködő játék, Sally Thorne.... Csúnya szerelem – Colleen Hoover. El tudja olvasni a válogatást egy 14 éves? A könyv nagyon letisztult, fantasztikus olvasmány, amelyet a legtöbb idősebb tinédzser imádna.
De nem kellett átlátnom rajta, hogy tudjam, szemüregeiben lángok lobognak. – Árész – morogtam. A háború istene most a barátaimra nézett. – Nyugi, gyerekek – csettintett, mire a fegyvereik a földre estek. – Ez csak egy barátságos találkozó – nyomta még jobban [171] torkomhoz a kard hegyét. – Természetesen szívesen elvinném trófeának a fejedet, de valaki beszélni akar veled. És én soha nem nyakazok le senkit egy hölgy jelenlétében, még az ellenségeimet sem. – Miféle hölgy? – kérdezte Thália. Árész ránézett. – Nocsak, nocsak, hallottam, hogy visszajöttél. Leengedte kardját és hátralökött. – Thália, Zeusz lánya, jobb társasággal is lóghatnál. – Milyen ügyben jár itt, és ki az a hölgy a kocsiban? – firtatta Thália. Árész elmosolyodott, élvezte a figyelmet. – Ó, kétlem, hogy veletek is találkozni akarna! Különösen nem velük – bökött állával Zoé és Bianca felé. – Miért nem vesztek egy kis tacót, amíg vártok? Percy is csatlakozik hozzátok néhány perc múlva. – Nem hagyjuk egyedül magával, Árész isten!
– Te megőrültél… bár van fent út is – döntött Zoé –, végül is egy kis nézelődés nem árt. [193] Vagy egy órát kutyagoltunk, amíg végre ráleltünk az úthoz vezető ösvényre. Az út a folyó keleti partján volt. Vissza kellett mennünk a gátig. A tetején hideg fogadott, és szél. Az egyik oldalon egy nagy tó tükrében remegtek a sivatagi hegyek kopár csúcsai. A másik oldalon a gát úgy lejtett, mint a világ legveszélyesebb gördeszkarámpája, egészen a kétszáz méterre alattunk lévő folyóig. A víz ezen zúdult lefelé a gát nyílásaiból. Thália az út közepére sétált, távol a széleitől. Grover a szelet szimatolta egyre, és idegesnek látszott. Nem mondta, de tudtam, hogy szörnyszagot érez. – Milyen közel vannak? – kérdeztem. A fejét rázta. – Az is lehet, hogy messze. A szél a gáton, a sivatag körülöttünk… a szagot mérföldekről idehozhatja. Csak az nem tetszik, hogy több irányból érzem. Ez nekem sem tetszett. Szerda volt, tehát már csak két nap választott el a téli napfordulótól, és még hosszú út állt előttünk.
A másik tiszta paradicsomszósz és mustár volt. Két másiknak burritók szorultak a bordáik közé. Nem voltak jókedvükben. Kivont gumibottal felénk araszoltak. – Négyen tizenegy ellen – mondta Zoé. – Ráadásul nem lehet őket elpusztítani. [203] – Jó volt veletek kalandozni, gyerekek – búcsúzott Grover remegő hangon. Valami fényes csillanást észleltem a szemem sarkából. A mögöttem álló szobor lábujjára tekintettem. – Tyűha! Ezeknek aztán fénylik a lábujjuk! – Percy, most nem ennek van itt az ideje – intett le Thália. De nem tudtam levenni a szemem a hatalmas, bronz fickókról. Éles szárnyaik, mint a papírvágó kések. Barnás patinát kaptak az őket sem kímélő időjárástól, csak a lábujjaik ragyogtak, mint az új pénzérmék, mert emberek ezrei dörzsölték fényesre a szerencse reményében. A szerencse, Zeusz áldásának reményében. Eszembe jutott az idegenvezető nő a liftből. Szürke szemére és mosolyára gondoltam. Mit is mondott? Aki elég okos, mindig talál egérutat. – Thália – mondtam – imádkozz az apádhoz!
Vigyázunk rád. Annabeth nem felelt, de könnytől vöröslő szemmel fordult el. Chase mondott volna még valamit, de jobbnak látta, ha elhallgat. Felemelte kezét, hogy búcsút intsen, aztán elindult a sötét mezőn. Thália, Annabeth és én felszálltunk pegazusainkra. Elrepültünk az öböl fölött, aztán tovább a keleti hegyek felé. San [261] Francisco hamarosan nem volt több a hátunk mögött csillogó félholdnál, és néhány, északon felvillanó villámnál. Thália olyan kimerült volt, hogy elaludt Pástétom hátán. Képzelem, milyen fáradt lehetett, ha a magasság ellenére is képes volt elaludni. Nem mintha sok félnivalója lett volna, hiszen pegazusa könnyen szárnyalt, és vigyázott Tháliára, le ne essen. Annabeth és én egymás mellett repültünk. – Jó fej az apukád – mondtam neki. Túl sötét volt ahhoz, hogy lássam az arckifejezését. Hátranézett, bár Kaliforniát már messze magunk mögött hagytuk. – Én is azt hiszem, de éveken át veszekedtünk. – Igen, mesélted. – Azt hiszed, hazudtam? – kérdezte, de úgy, mint aki nem tudja, joga van-e megsértődni, és tulajdonképpen inkább önmagától kérdezi.
Balról öt istenbungaló, jobbról öt istennő-bungaló sorakozott, így az épületek U-alakban ölelték körbe a középen lévő mezőt és a tábortűzrakó helyet. Nem örültem a megbízatásomnak, hogy nekem kell tudatni mindenkivel a holnapi programot. Felébresztettem egy Árészkölyköt, aki délutáni sziesztáját töltötte, és üvöltve zavart ki. Amikor megkérdeztem, hol van Clarisse, azt a választ kaptam, hogy Kheirón megbízásából szigorúan titkos küldetésre ment. – Jól van? [61] – Nem hallottam róla hónapok óta. Küldetés közben eltűnt. Ahogyan te is el fogsz tűnni, ha nem takarodsz ki rögtön! Úgy döntöttem, hagyom, hadd szunyáljon tovább. Végül elérkeztem a Hármasba, Poszeidón bungalójába. Alacsony, szürke épület volt, tengeri kövekből rakva. A sziklákon kagyló- és korallfossziliák díszelegtek. Belül semmi sem változott, olyan üresen tátongott, mint szokott, eltekintve az én priccsemtől, amely felett, a párna mellett egy Minotaurusz szarv lógott. Kivettem Annabeth sapkáját a hátizsákból, és az éjjeliszekrényre raktam.
A csoda az, hogy ezek a kis mellékutak ugyanúgy lineárisan a nagy végső csatához vezetnek. Ezt valahogy úgy kell elképzelni, hogy legyőznek valakit, aki elmondja, hogy ehhez menjetek el a megfelelő infóért, aki elmondja nekik, mit kell megszerezni, hogy esélyük legyen egyáltalán. Direkt nem akarok konkrét eseményeket leírni, hogy még véletlenül se kerüljön semmilyen spoiler a bejegyzésbe, de higgyétek el nekem, ez a történet is ugyanolyan okosan van felépítve, mint Rick bármelyik másik könyve. Tele izgalommal, és némi szomorúsággal. Én például, annak ellenére, hogy tudtam, vagy legalábbis sejtettem, hogy a történetnek pozitív lesz a vége, a szó szoros értelmében remegtem Magnusért, hogy mit fog össze szerencsétlenkedni Lokival szemben. A történet számomra legpozitívabb mozzanatai. Végre jobban megismerhettük a Magnus Squad három, eddig kissé háttérben maradt tagját, Mallory-t, Halfbornt, és T. -t. Utóbbit én azóta nagyon szeretem, hogy az első kötetben meginvitálta Magnust reggelire a srác első napján Valhallában.