Külföldi Nyelvtanulási Program - tájékoztatás Kedves Szülők és Diákok! A Külföldi Nyelvtanulási Program szervezője a Tempus Közalapítvány 2022. 01. 08-án a következőkről adott ki tájékoztatást: "A koronavírus-világjárvány következtében még mindig fennálló bizonytalanságok miatt Magyarország kormánya úgy döntött, hogy egy évvel elhalasztja a Külföldi Nyelvtanulási Program indítását. Ennek megfelelően a Programra való pályázási folyamat 2022-ben nem kezdődik el, arra 2023-ban lesz lehetőség. " Ezek alapján a tervezett kiutazásokra nem kerül sor az idei nyáron. Nagyon sajnáljuk és reméljük a 2023-as év nyarán már megengedik a körülmények a program lebonyolítását! Tisztelettel: Kecskeméti Bolyai János GimnáziumKNyP szervező munkacsoport Details Published: 10 January 2022 Felvételi tájékoztató 8. osztályosoknak 2022 Az írásbeli vizsgákat 2022. január 22-én, alapvetően a szokásos szabályok szerint szervezzük meg, de a járványhelyzet miatt biztonsági intézkedésekkel egészítettük ki az eljárásrendet.
A versenyen országszerte nagy számban vettek részt diákok, így nagy büszkeség számunkra díjazott tanulóink sikerei. 2. vers – Christine Nöstlinger: Löwehnzahn 1. helyezés: Kiss Jázmin 10. d (Szaktanár: Pap Viktória) 2. helyezés: Rédei Zsuzsanna 9. NyKny (Szaktanár: Szabó-Szász Dorottya) 3. vers – Christine Nöstlinger: Westwind Dicséret: Gáspár Veronika 10. d (Szaktanár: Pap Viktória) Gratulálunk! Tovább a megoldások: Read more: "Európa Ifjú Költője" - műfordító verseny NTP - Neumann János Nemzetközi Tehetségkutató Verseny 2021. december 9-én Szekszárdon zajlott a Nemzeti Tehetség Program NTP-TMV-0017 Neumann János Nemzetközi Tehetségkutató Verseny alkalmazói programok (programozás) kategóriájának döntője. Kovács János 11. C a MateKIT projekttel 69/91 ponttal 4. helyezést ért el. Felkészítő tanárai: Csóti Melinda, Harmath Zsolt és Sikó Dezső Published: 21 December 2021 Városi német nyelvi verseny a középiskolák 10. osztályos tanulói számára Második, szóbeli forduló 2021. 12. 13. 2021. december 13-án került sor a Kecskeméti Bolyai János Gimnázium német nyelvi munkaközössége által szervezett, sokéves hagyományra visszatekintő, a város 10. évfolyamos diákjainak meghirdetett német versenyére.
Német nyelvi verseny az általános iskolák 8. osztályos tanulói számára 2021. november 22. Eredmények: Név Iskola Szaktanár 1. Szabó Vanda Szabó Renáta 2. Baksai Tímea Kecskeméti Vásárhelyi Pál Általános Iskola Garay Krisztina 3. Molnár Zsófia Páli Éva Tachu Bence Kodály Zoltán Ének-zenei Általános Iskola, Kecskemét különdíjban részesült Minden versenyzőnek, valamint felkészítő tanáruknak gratulálunk, és további sok sikert kívánunk. Amennyiben a díjazott tanulók iskolánkban felvételi vizsgát tesznek, mentesülnek a német nyelvi szóbeli felvételi vizsga alól. Az okleveleket, jutalmakat eljuttatjuk a versenyzők iskolájába. Details Published: 14 December 2021
(hétfő) 13. 00 órától online történik Az eredményhirdetés a diákok szereplése után, december 14-én iskolánk honlapján jelenik meg. Az okleveleket és a jutalmakat a díjazott tanulók iskolájába fogjuk eljuttatni. Minden versenyzőnek eredményes felkészülést, sok sikert kívánunk. munkaközösség- vezető Német nyelvi munkaközösség Published: 02 December 2021 Versenyek 8. osztályosoknak Tájékoztatás a Kecskeméti Bolyai János Gimnázium épületébe való belépés szabályairól SZAKÁCS JENŐ FIZIKAVERSENY 2020-2021. EREDMÉNYHIRDETÉSE Goethe Mozi Márton-nap Német nyelvű színház Gyászhír Prieger Zsolt és Törőcsik Franciska: Pilinszky és én Felhívás Fogadóóra
Iskolánk névadó szentje ezért is ő.
A középiskolás városi német nyelvi verseny második, szóbeli fordulójába a következő tanulók jutottak be: (Kérjük a versenyzőket, hogy a lentebb megadott időpont előtt 10 perccel korábban kezdjék meg a hívásra történő várakozást. ) Időbeosztás: 1. Szabó Natália 13:00 Bányai Júlia Gimnázium, Kecskemét 2. Dobozy Melinda 13:15 Kecskeméti Kodály Zoltán Ének-zenei Gimnázium 3. Inges Barnabás 13:30 Kecskeméti Kodály Zoltán Ének-zenei Gimnázium 4. Balogh Edina Renáta 13:45 Kecskeméti Katona József Gimnázium 5. Kiss Ferenc 14:00 Kecskeméti Katona József Gimnázium 6. Barhács Boglárka 14:15 Kecskeméti Református Gimnázium 7. Varga Hédi 14:30 Kecskeméti Református Gimnázium 8. Capitan Tom 14:45 Kecskeméti Bolyai János Gimnázium 9. Csősz Eliza 15:00 Kecskeméti Bolyai János Gimnázium 10. Kohajda Ádám 15:15 Kecskeméti Bolyai János Gimnázium 11. Székely Borbála 15:30 Kecskeméti Bolyai János Gimnázium A feltüntetett névsor nem pontszám szerinti sorrend alapján készült. A második, szóbeli forduló időpontja: 2021. december 13.
Zsámbék a rend tartományi központjává vált és a Keresztes Nővérek magyarországi anyaháza is volt. 1949 után a szocialista államosítást követően mezőgazdasági, majd tanítóképző főiskola működött falai közt. 1993-ban a Keresztes nővérek visszakapták az épületet, ahol az Apor Vilmos Katolikus Főiskola működött. 1993. januárjában a főiskola egy többcélú intézményt, általános és középfokú katolikus iskolát és gyakorlóiskolát alapított. Az 1995/1996-os tanévben az első húsz diákkal /iskolapolgárral/ kezdődött meg az oktatás, ez volt a mai iskola elődje. A 2003. augusztus 18-i tűzeset következményeként a tanítóképző Vácra költözött, ezért a gyakorlóiskolai státus megszűnt, de iskolánk továbbra is a főiskola fenntartásában működött. 2006. augusztus 1-jétől az intézmény fenntartója a Premontrei Kanonokrend Gödöllői Perjelsége. A rend 1220 óta jelen van a településen. A mindenki által ismert késő román stílusban épült mára rommá vált templom építői ők, a "fehér barátok" voltak. Keresztelő Szent János tiszteletére alapították a monostort.
a 2019/2020-as tanévre - Ady Endre Gimnázium 2018. okt. 20.... FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ FÜZETE érdeklődő diákok és... mutatják, hogy az egyik legnépszerűbb középiskola ma Debrecenben! Valljuk, hogy... A szóbeli felvételi vizsgára diákigazolványt, ellenőrző könyvet kell hoznia. A. hőgyes endre gimnázium munkaterve 2018/2019. tanév 2019. márc. 28.... Angol. 3. Reading in English. Nagy Ilona folyamatos. 2. Grimm szótárhasználati... megoldások keresése, azok végrehajtása és kommunikációja.... A 2019. évi május–júniusi írásbeli érettségi vizsgák. Emelt szintű... Éves program - Avasi Gimnázium Teremdekoráció határideje szeptembertől folyamatosan. Tehetséggondozó szakkör kémiából szeptembertől folyamatosan. Biológia feladatmegoldó verseny (7. Pedagógiai program - Avasi Gimnázium Fokozni kell a kulturális cserét, az ifjúság mobilitását - az Avasi Gimnázium évek óta ápol testvériskolai kapcsolatokat. Tudjanak a tanulók kommunikálni idegen... Pedagógiai program - Beregi Gimnázium, Szakgimnázium és... 4800 Vásárosnamény, Kossuth út 35.
Az írásbeli vizsga eredményei még nem ismertek, mert a vizsgát tett tanulók dolgozatait egységesen Németországban javítják. A szóbeli vizsga, mint minden évben, a Bolyaiban zajlott le. A tanulók teljesítményét a vizsgabizottság tagjai, Schnell Ildikó, a csoport német nyelvi szaktanára, Pap Viktória, a 10. d osztály német nyelvi szaktanára, valamint Heike Neyens, a Külföldi Német Iskolák (Zentrum für Auslandschulen) magyarországi intézményvezetője, iskolánk német nyelvi lektora, a vizsgabizottság elnöke értékelték. 14 tanuló tett sikeres szóbeli vizsgát, és reméljük, hogy a márciusi végső eredmények is ilyen sikeresek lesznek. Megyesiné Vikor Aranka német nyelvi munkaközösség-vezető Published: 11 January 2022 "Európa Ifjú Költője" - műfordító verseny A Bács-Kiskun Megyei Katona József Könyvtár, a Europe Direct Információs Hálózat és a Szegedi Egyetem Germán Filológiai Intézete "Európa Ifjú Költője" címmel angol-magyar, német-magyar versfordítói pályázatot hirdetett, amelyre iskolánk tanulói is küldtek be pályázatot.