• 2017. március 07. Magyarországon igen népszerű műfajnak számít a stand-up comedy, egyik nagy alakja pedig Kőhalmi Zoltán. Az előadó most Pécsett rója le tiszteletét, egy dupla előadás keretében érkezik a városba. Ki ő? Mi is ez a műfaj? Hol fog fellépni? Az alábbiakban összefoglaltuk. A humorista építész Kőhalmi Zoltán Szentesen született, és Szegeden járt gimnáziumba. A BME építészmérnöki karára járt egyetemre. 1998 már a Magyar Rádió humorfesztiváljának győztese volt szerzőként. Később előadóként is kipróbálta magát a stand-up comedy műfajában, majd lett az egyik legnépszerűbb humorista az országban. Állandó szerepet tudhat magáénak a sokak által kedvelt Showder Klub műsorában, és a Dunaszínház tagja. A 39 éves Karinthy-gyűrűs humorista most Pécsett szórakoztatja közönségét. Szerepe a médiában A sokszínű humorista nem csak a színpadon tevékenykedik, megfordult a rádió és televízió mellett az írott sajtóban is, a HVG és a Hócipő folyóirataiban is publikált. Színészként szerepelt olyan filmekben, mint a Zsaruvér és Csigavér II.
Ezek között jellemzően hagyományos fehér- és kékszőlő fajtákat találunk (Chardonnay, Olaszrizling, Merlot, Cabernet sauvignon), de kínálunk gyümölcsös Kékfrankos rosé és siller, mint ahogyan prémium borokat is (grúz Szaperavi). Célunk, hogy a látogatók többsége végig járja az előre kijelölt "borutat", s minden pincénél kóstolhasson helyi különlegességeket. Ezt próbáljuk motiválni egy bor-barangolási oklevél szerzési lehetőséggel is, melyhez pecséteket kell gyűjteni a nyitott pincéknél – mesélte el az esemény főszervezője, Pintér Réka. A szervezők a napközbeni boros rendezvényen kívül, a Hetényi Családi Pincészet és Birtokra hívják az érdeklődőket az esti órákban, ahol vacsorázási lehetőség és egyéb kulturális programok is lesznek. A vacsora mellé egy echte holland zenekar - Zigeunerorkest / Régi nóták – lép fel, akik különlegessége, hogy magyar és román cigányzenét játszanak. A humor kedvelőit pedig a TV-ből is ismert Showder klub sztárja, Badár Sándor önálló műsora várja pincészet borkápolnájában.
Azért igyekszem lassabban beszélni, mert nagy kár azokért a poénokért, melyek azért nem ülnek, mert nem érti meg a közönség. Ezért amennyire tőlem telik, próbálom minimalizálni a beszédtempómat. – Hogy néz ki egyébként a poéngyártás háttere? Ülsz és gondolkozol? – Olyan még nem fordult elő, hogy úgy ültem le, hogy "akkor most írok egy poént! " Viszont gyakorlatilag napi huszonnégy órában mást sem teszek, mint hogy figyelek: olvasok, raktározok, mérlegelek, és azon tipródok reggeltől estig, hogy melyek lehetnek azok a megtörtént vagy általam elképzelt olyan események vagy gondolatok, melyek a színpadon érdekelhetik a közönséget. Az elmúlt pár évben ráállt erre az agyam. Természetesen jegyzeteket is készítek, próbálom szortírozni és elemezni az elmondott vagy elmondásra váró szösszeneteket. Változó, hogy mit, mikor, milyen környezetben lehet elsütni, melyiket kell félretenni, melyiket kell kidobni, melyik kidobottat érdemes újból elővenni. Van egy budapesti humorbarlang, egy kisebb, nemrég nyílt, ötven fő befogadására alkalmas terem, a Kompót Bisztró.