A megközelíthetetlen hollywoodi istennőről szól a film, mégis Norma Jeane-t látjuk. Azt a Norma Jeane-t, aki szenved, és egy pillanatig sem boldog. Első ránézésre úgy tűnhet, hogy a Blonde (Szöszi) egy hagyományos életrajzi film, de valójában Joyce Carol Oates azonos című történelmi regényén alapul. A közel háromórás játékidő során groteszk módon ugrálunk Marilyn Monroe szétzúzott lelkén, hogy aztán újra és újra próbáljuk megérteni azt, ami vele történt. A film nézése közben, – legalábbis annak, aki nem ismeri átfogóan az életét – nehéz lehet kitalálni, hogy mik azok az események, amik valójában megtörténtek, és mi a fikció. Ugyanis akad benne bőven. A szimbolikákkal teletűzdelt film vizuálisan erős, de érdekes módon kifejezetten lassú emberAna de Armas kubai színésznő (Tőrbe ejtve, Mélyvíz, 007 Nincs idő meghalni) remekel a szerepében. Holott Marilyn Monroe-t játszva megvan az esélye annak, hogy valaki túlaffektál, túlszexizi és félig kinyitott szemmel próbálja utánozni a szexszimbólum fáradt tekintetét.
"Hol ér véget az álom, és kezdődik az őrület? "IMDBA fekete-fehérről színesre váltó képek, a folytonosan cserélődő kameramozgások pedig még jobban fokozzák az őrületet, a teljes kételyt, amik üldözték Monroe-t. Azok számára pedig, akik jól ismerik a szexszimbolumról készült népszerű fotókat, egy-egy jelenetben észrevehetik ezek megelevenédését. Az operatőri munka kiváló izgalmas képsorok ellenére mégis olykor vontatottnak hat a film, az ember pedig ettől kicsit érzéketlennek érzi magát. Oké, szenved! Ó, már megint szenved! Francba, már megint mi a baj? – kérdések sorai gyülekeznek. A rendező egy teljesen leegyszerűsített drámai egyenlet alapján dolgozott. A Blonde ugyanis tényleg csak a negatívumokra koncentrál, ettől az egysíkúságtól pedig sokszor unalmas és fantáziáminik nem képes Monroe-t másként elképzelni, mint áldozatként, így még azt a tiszteletet sem tudja megadni az egykori bálványnak, hogy a sikereiben igazi résztvevőként tekintsen rá. A Blonde egy kíméletlen és groteszk (nem feltétlenül szükségszerű) alkotás a hollywoodi vágóhídról, amely feldarabolta és végül felfalta legmagasztosabb alkotását, Marilyn Monroe-t.
Sosem volt még ennyire tragikus, sosem volt még ennyire törékeny, és talán sosem sajnáltuk még ennyire Marilyn Monroe-t, mint a Blonde című Netflixes produkció után. Andrew Dominik legújabb alkotásának szívfacsaró, lázálomszerű jeleneteivel és nyomasztó kamerabeállításaival olyan oldalát mutatta be az egykori filmcsillagnak, amelyet nehéz lesz elfelejteni. De nem biztos, hogy a gyönyör miatt. Kritika. Más, mint a többiAmikor megtudtam, hogy ismét Marilyn Monroe-hoz nyúlnak a filmesek, és újabb életrajzi produkciót készítenek róla, kettős érzéseim támadtak. Miért nem lehet békén hagyni ezt a témát? Érdemes újra átrágni azt, amit már többszöri kiköpés után is megrágtunk? Szükség van rá? Tudnak újat mutatni? Annyiszor láttuk már. A sanyarú sorsú kislány, akit felemel Hollywood, majd szépen elegánsan bedarál, tragikus viszonyok, viszonzatlan szerelmek, a 20. század ikonja és megannyi összeesküvés-elmélet főszereplője, de végső soron mindig is Norma Jeane Mortenson volt. Ez pedig a Blonde-ban erőteljesen az arcunkba van nyomva, kérdés, hogy milyen áron.