Ahogy a nagy elődöknél, az amerikai valóság itt sem termel ki semmiféle katarzist, tanulságokat, elsöprő állapotok statikusak, a megváltoztatásukra nincs is lehetőség, az egyén drámája nem lesz kollektív történet sem. A semmiből jönnek az alakjai és a nézőnek az a nyugtalanító érzése van, hogy oda is térnek majd hát miért az egész? – merül fel a kérdés. Talán tényleg csak a kérdéséerző: Pajer Hajnalka....
viszont felhívta a figyelmemet arra, hogy egy ilyen krízis után az ember ritkán érzi magát ereje teljében, inkább összetört, keresi a fogódzóívesen fogadja a határozott rendezői útmutatást? Egy átgondolt, karakteres rendezői koncepció segíti a színészt. Szerencsém volt, mert a pályám jelentős részében kiváló rendezőkkel dolgoztam, akiknek bíztam az ízlésében. Elengedhetetlen számomra színészként is, hogy átlássam az előadás egészé szeretem magamra húzni a darabot, hiszen – mint mondtam – ez egy társas játék, ami nem működik, ha önmagukkal foglalkozó színészek járnak-kelnek a színpadon. Éppen ezért éreztem jól magam Kaposváron, a Katonában, majd most itt, a Centrálban, mert ezek igazi alkotói műhelyek. Básti Juli és Szervét Tibor a Jó emberek című dráma próbáján a Centrál Színházban Puskás Tamás rendezésében. Fotó: MTI/Szigetváry ZsoltMikor kerül le az emberről a bemutató miatti drukk? A premier után biztosan nem, többnyire tíz előadás kell ahhoz, hogy oldódjon ez a szorongás. Ha ritkán játsszuk a darabot, akkor pedig végig velünk érzi, ha valamit igazán jól sikerül megoldania?