Az sem elhanyagolható, hogy még az eredeti remények szerint olcsó gázolaj döbbenetes áremelkedése ellenére sem kerül sokba az egyterű üzemeltetése, hiszen a számítógép szerint általában 6, 5-es, matekozva inkább 7-7, 5 l/100 km körüli városi fogyasztás országúton visszafogott, 110-es tempóval villámgyorsan 6 liter alá esik, úgyhogy nem volt rossz választás a robotváltó és a kis dízel párosa. Főképp, hogy menetdinamikai elvárások egyáltalán nem merülnek fel vele kapcsolatban, az eredetileg megfogalmazott komfort irántiakat pedig kicsivel még túl is teljesíti. Úgyhogy előreláthatóan semmi akadálya sem lesz annak, hogy újabb három és fél év elteltével majd megnézzük, mit tud a C4 Picasso hétévesen.
Összességében megvolt benne a lágy rugózás, viszont az éles kanyarokkal tűzdelt, borzalmas minőségű Balaton-felvidéki utakon sem okozott váratlan viselkedést. A légrugós változatnak van egy jellegzetes remegése, nagyobb terhelésen hosszbordás úton, de ez nem mindenkit hoz ki a lelki nyugalmából. A légrugóval szerelt C4 Picassóknál gyakran előfordul, a légrugó elöregedése, kirepedezése. Ezt onnan lehet észlelni, hogy a hátsó tengely – elméletileg állandó magassága – ingadozik. Mivel a hátsó részre került a felhőtlen libegésért felelős kompresszor is, előfordulhat sérülés, halottam már beázottról is, ennek javítása elég költséges. Az izzócsere nem igényel nagy szereléstGaléria: Citroen C4 Picasso használt A benzines változatok közül érdemes a turbó nélküliek közül szemezgetni, a turbós BMW-kooperáció inkább csak a szervizeket tette híressé, nem pedig a megbízhatóságot. Bár érzékenyebbek mint a többi motorváltozat, kétségtelenül jól mennek és a fogyasztásuk sem vészes. Akinek tetszik, különös figyelmet fordítson az olajcsere-periódus megrövidítésére.
Ez főleg a napi 200 kilométeres ingázásnak és a kevés városi használatnak köszönhető, bár kis rángatás érezhető már. Automata módban megfelelően kapcsolgat, ha netán nem értünk egyet vele a kormányon lévő fülekkel felülbírálhatjuk. Az elektromos kézifék is jókor old ki, leállítás után automatikusan zár. A csomagtérbe nem nehéz beemelni dolgokat, a légrugós verziót le is lehet engedniGaléria: Citroen C4 Picasso használt A több mint 4, 5 méteres autóban áldásos a tolatóradar, a gömbölyű turcsi orr könnyen és kis helyen is elfordul. Néhány nyúzás nyoma látszik az autón és a lökhárító egyik sarka is furcsán áll, valószínűleg a magyar padkák az euró árfolyamához hasonló, változatos magassága miatt. Az látszik, hogy ezt bizony minden apa és anya is élvezettel használja. Nincs gond a váltóra se a kézifékre, nehezen tolatunk neki bárminek is. A gyerekek ki- és bepakolása gyerekjáték a nagy ajtókon, mindenhol rekeszek vannak az apróságoknak. A középső részt egy hűthető rekesz uralja, plusz a kesztyűtartó is tisztességes méretű.